Túlélésükért küzdő emberek

0

A különböző, szakképesítést nem igénylő munkahelyeken néha elképesztő körülmények között dolgoznak a határátkelők – magyarok és más nemzetiségűek egyaránt. Három rövid történet következik Ausztriából Balázstól.

„Néhány esztendővel ezelőtt, egy általános iskola igen nagy bővítési és felújítási projektjében vettem részt. Az építkezésen rengeteg ember dolgozott, de többek közt ukrán munkásbrigádok végezték a fizikai munka oroszlánrészét.

Érdekes és egyben sokak számára talán ismerős felállásban zajlott a dolog. Körülbelül tíz főre jutott egy magyarul beszélő munkatárs, aki egyfajta közvetítő szerepet töltött be a munkások és a szintén magyar építésvezető között.

Ugye milyen ismerős? Németországban például számos magyar munkavállalót alkalmaznak a húsiparban, ugyanezekkel a kondíciókkal.

No, de kanyarodjunk vissza az eredeti történethez! A közel egy esztendeig tartó munkálatok ideje alatt, egy biztonsági cég is jelen volt, hiszen komoly értékek pihentek a területen szerszámok, építőanyag, stb. formájában.

A biztonságiak vezetője osztotta meg velem ezt a három történetet. Egyik délután a területen járőröztek, mikor az iskolai étkezde mellett lévő „mosléktároló” helység nyitott ajtajára lettek figyelmesek.

Ebben a helységben tárolták azokat a műanyag hordókat, melyekben a menza maradékait gyűjtötték össze a konyhán dolgozók. Mikor a biztonsági őrök benyitottak az ajtón, szokatlan látvány fogadta őket.

Egy ötven esztendő körüli ukrán munkás visszament délután és az ételmaradék tároló hordó hígabb tartalmát, egy műanyag üdítős flakonba merte az összeillesztett tenyerei segítségével.

Csak másnap tisztázódott az ügy, mert az ember egyetlen szót sem tudott magyarul. Állítólag annyira éhes volt, hogy nem bírta tovább. A munkásszálláson nem kaptak enni és még az első fizetése sem került kifizetésre.

Munkaidőben figyelte meg, ahogy a konyhán dolgozók a hordókba öntik a gyerekek meghagyott ételmaradékait.

Egy másik alkalommal, ugyanezek a munkások rátaláltak a helyi néptáncegyesület szertárában hagyott bőrcsizmákra. Felpróbálták volna a lábukra, de azok gyermekméretűek voltak.

Ezért késsel levágták a csizmák orrát és magukkal vitték őket a szállásukra, amiket később természetesen megtaláltak náluk. Ezek a csizmák speciális, drága holmik, melyekre sokáig spórolt egy-egy szülő.

A harmadik történet egy szintén ukrán munkásról szólt, akit az építőanyagok közt találtak összeverve. Elmondása szerint a társai elől menekült oda, ám később az is kiderült, hogy a szállásukon meglopta a többieket, akik ezért alaposan helyben hagyták.

Nos, csupán azért tartottam fontosnak megemlíteni ezeket a furcsa történeteket, mert a nyugati országok szemében mi magyarok sem vagyunk ám mások, mint az imént említett, túlélésükért küzdő, elkeseredett emberek…”

(Fotó: pixabay.com/Life of Pix)

Share.

About Author

Leave A Reply