Szuperjacht helikopter-leszállóval

0

A Project Crystalnak már a neve is sokat ígérő, ráadásul ha kicsit közelebbről megnézzük, akkor még tovább kerekedhet a szemünk. Új szuperjacht készül ugyanis saját helikopter-leszállóval, tengeralattjáróval és jet skivel.

A holland Mulder Design által tervezett hajó nagyjából minden igényt ki fog elégíteni, a maga 70 méteres hosszúságával bőven jut rá mindennek hely.

Ilyen méreteknél már nem kell spórolni semmivel, így a tulajdonosi lakosztályban sem kell majd összehúznia magát az embernek, ami viszont nekünk a legjobban tetszik, az az üveggel borított lépcsőház, ahol Pazar kilátás fogad.

Az iker dízelmotorok 18,5 csomós sebességet tesznek lehetővé, az utazósebesség ennél nem sokkal lassabb és az is árulkodó, hogy 12 csomóval „cammogva” akár 10 ezer tengeri mérföldet is képes megtenni a hajó.

„A jacht tervezésekor a luxusra és a kényelemre összepontosítottunk. A hajótestet, a modern meghajtórendszereket, mindent azt szem előtt tartva terveztük, hogy a tulajdonos és vendégei menet közben is a lehető legnagyobb kényelmet élvezhessék” – mondta a Mulder Design szóvivője.

Mindez csekély 87 millió dollárba kerül majd annak, aki úgy érzi, nem érhet egy ilyen szuperjacht nélkül.

A repülő hajó

(Látványterv: Mulder Design)

Share.

About Author

Leave A Reply