A svédek nem enyhítenek

0

Svédország bejelentette, hogy újabb három hónapra meghosszabbítja a Dániából beutazók személyazonosságának ellenőrzését. Ez azt jelenti, hogy a Svédországba tartó vonatokra, kompokra vagy autóbuszokra szállóknak útlevelet vagy valamilyen más érvényes személyazonossági okmányt kell felmutatniuk ahhoz, hogy felengedjék őket a járműre.

„A kormány álláspontja szerint a közrend fenntartása érdekében továbbra is szükség van ezekre az intézkedésekre” – mondta Anna Johansson svéd közlekedési miniszter.

A hosszabbítás február 4-ig marad érvényben. Az intézkedést eredetileg januárban vezették be, és júliusban meghosszabbították. Az ellenőrzésért a közlekedési vállalatok a felelősek.

A Dániából érkező, illetve oda utazó ingázók panaszkodtak az ellenőrzés miatt, és nemrégiben egy 500 fős csoport kártérítésért beperelte a svéd államot. Sok elégedetlen ingázó arra panaszkodott, hogy új munkát kellett keresniük, illetve gépkocsival kell munkába járniuk.

A regionális hatóságok és a kereskedőcégek figyelmeztettek, hogy az intézkedés következtében dugók alakulnak ki, és nőnek a határon átnyúló vállalkozások és a munkaerőpiac kiadásai.

(Fotó: EurActiv.com)

Share.

About Author

Leave A Reply