Svájc választott engem

0

A Miből élnek a magyarok Svájcban? sorozat mai részében egy szobalány pozíciót nézhettek meg közelebbről. Aki kérdez, az ezúttal is Csilla, aki válaszol pedig Adina. Csilla ezúttal változtatott a formátumon, így összefoglaló helyett következzen egy részlet a beszélgetésből.

„Folyamatosan próbálok fejleszteni ezeket a cikkeken, mert más írásban átadni valamit és megint más egy felvételt visszanézni.

Nem célom különösebben a hatásvadász kattintásgenerálás, számomra a YouTube egy hobbi, ezekkel az interjúkkal inkább a kulisszák mögé szeretnék betekintést nyújtani, úgyhogy arra gondoltam, hogy ezen a héten más szemszögből közelítem meg a dolgot és a személyes véleményem helyett álljon itt egy rész az interjúból.

Csilla: Hogy kerültél ki Svájcba?

Adina: Svájc választott engem. Összesűrűsödött az életemben mindenféle negatív esemény, édesanyám meghalt, elváltam a férjemtől, a lányom szívbeteg lett, műteni kellett, nem volt pénzem és egy nap arra ébredtem, hogy el kell hagynom az országot, ha boldogulni akarok.

Eleinte feketén dolgoztam egy kaszinóban, párhuzamosan ezzel mosogattam egy olasz étteremben illetve egy takarítócégnél takarítottam, folyamatosan azon igyekeztem, hogy bejelentett munkát keressek.

Aztán végül a szobalányi karrierem Davosban indult egy hotelben, angol volt a munkanyelv többnyire, mert a világ minden tájáról vannak ott alkalmazottak, szinte.

Csilla: Hogy néz ki egy napod?

Adina: Hajnali ötkor kezdek a mosodában, ott vagyok nyolcig, utána kezdem a szobákat takarítani, fél tízkor van értekezletünk, ahol megbeszéljük a napi teendőket, utána egy gyors reggeli, tíztől újra takarítok délig, utána ebédelünk, fél kettőtől fél ötig újra a szobákat takarítom.

Csilla: Milyen fizetésre lehet számítani?

Adina: Nekem a hegyekben 3400 CHF bruttó volt a fizetésem, ami borzasztóan kevés. Annyi, hogy ott az ember ilyen munkásszállókon lakik, amit levonnak ugyan a fizetésből, de ez nem egy olyan óriási összeg, nagyjából 400-500 frankot fizettem havonta.

Zürichben már 3700 CHF bruttó volt a fizetésem, ami még mindig nem sok, minden levonás után 2900 frankot kaptam kézhez. A jelenlegi munkahelyemen vannak különböző pótlékok, amikkel kiegészül a fizetés egy kicsit.

Csilla: Mennyire kell tudni németül?

Adina: Az idősek otthonában, ahol jelenleg dolgozom, elég sokat használjuk, a lakókkal is németül kell beszélni, ők többnyire svájci németet használnak, én még nem érzem magam annyira komfortosan a dialektussal, többnyire értem már, lassan belejön az ember. Magam is négy nyelven beszélek, megtanulom ezt is.

Csilla: Milyen nemzetiségűek a kollégáid?

Adina: Vannak köztünk spanyoltól kezdve szerbek, svájciak, németek. Portugál nincs, ők többnyire a szállodákban dolgoznak csak. Magyar sajnos csak én vagyok.

Csilla: Mit szeretsz a munkádban a legjobban – és mit nem?

Adina: Én nagyon szeretem a kommunikációt, ami folyik ott, az időseket is szeretem. Ami rossz, hogy amikor meghalnak, azt nehezebben viseli az ember miután közel került hozzájuk.

Csilla: Ért-e negatív diszkrimináció téged külföldiként Svájcban?

Adina: Ajaj, de még mennyire. Engem nagyon meglepett az, hogy akik már 20-25 éve kinn élnek, annyira tisztában vannak azzal, hogy az otthoni emberek mindent megtennének azért, hogy kiköltözhessenek és kereshessenek egy kis pénzt.

Ez engem nagyon kiakasztott, főleg ahogy a szerb lányokkal bánnak, akiknek nincs olyan útlevelük, ami feljogosíja őket a szabad mozgásra/munkavállalásra Svájcban, ezért gyorsan hozzámennek valakihez, aki utána úgy bánik velük, mint a kutyával.

Svájciak részéről is ért ilyen, amikor egy nyári szezont végigdolgoztam egy családi kis hotelben, a házaspár utálta a külföldieket, de rájuk volt szorulva, az alacsony bérigény miatt és mindenbe belekötöttek, amibe csak tudtak.

Akit az interjú többi része is érdekel, az nézze meg a videót!

Share.

About Author

Leave A Reply