Rémisztő körülmények között Hollandiában

0

A határátkelés nem feltétlenül mindig sikersztori, fontos megmutatni azt is, milyen kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetünk, ha nem figyelünk oda. Időről időre előkerülnek hátborzongató történetek.

Összezsúfolva, bedeszkázott ablakok mögött, mocskos konyhahelyiségekkel, tűzjelzők nélkül – így élt az a több mint félszáz határátkelő, akikre egy hollandiai farmon talált rá a munkaügyi felügyelőség.

A munkások románok voltak és Limburg tartományban, Linne közelében éltek és dolgoztak. Az esetről a helyi önkormányzat számolt be, Stef Strous, Maasgouw polgármestere (ide tartozik Linne) egyszerűen csak „megalázó helyzetnek” nevezte a körülményeket.

Túl sokan túl kis helyen

A dolgozók embertelen körülményeit a helyi önkormányzat, az idegenrendészet és a szociális és munkaügyi hivatal közös vizsgálata tárta fel.

„Túl sok embert találtunk túl kis helyen, hiányoztak a biztonsági felszerelések is” – tette hozzá az NPO Radio 1-nek a polgármester, aki szerint a román vendégmunkások meglehetősen riadtak voltak.

A vezetőjük ugyanakkor fenyegetően viselkedett mind a vizsgálatot végzőkkel, mind a beosztottjaival szemben. A munkások közül voltak, akik arra panaszkodtak, hogy verték őket.

Piszkos és veszélyes

Az emberek a farm egyik épületében, valamint a mögé szállított néhány mobilházban laktak – csaknem 70 embert szorítottak be a szálláshelyre.

Az épület az önkormányzat szerint öregnek, piszkosnak, elhanyagoltnak és veszélyesnek tűnt. A szellőzés gyenge volt, a (be nem deszkázott) ablakokon rácsok, a szobákban pedig gázpalackok és –égők.

A négy- és hatfős szobákban az előírás szerinti menekülőútvonalak vagy el voltak torlaszolva vagy egyáltalán nem is voltak.

A román munkások spárgabetakarítással foglalkoztak, de elmondásuk szerint a tulajdonos más mezőgazdasági területein is dolgoztak, ha éppen úgy döntött a tulaj, aki egyébként pénzbüntetést kapott, valamint kötelezték rá, hogy két napon belül jobb körülmények közé helyezze el az embereket.

Eltűntek

Csakhogy ez nem történt meg, mert a munkások az önkormányzat szerint egyszerűen eltűntek.

„Nem tudjuk, most hol lehetnek elszállásolva. Annyit legalább elértünk, hogy nem élnek azon a veszélyes helyen” – mondta az önkormányzat szóvivője, gyorsan hozzátéve, hogy ők nem felelősek ezekért az emberekért.

„Keményen hangzik, de ez az idegenrendészet és a szociális és munkaügyi felügyelőség dolga. Mi a lakhatásért és a tűzbiztonságért felelünk, ebben az esetben beavatkoztunk” – tette hozzá a szóvivő.

„Úgy dolgozol, mint egy rabszolga az ültetvényen”

Nem csak Hollandiában és nem csak a mezőgazdaságban van jelen a közép-kelet-európai munkaerő kizsákmányolása. Év elején mi is beszámoltunk róla, milyen drága árat fizetnek az olcsó húsért a Németországban dolgozó közép- és kelet-európai határátkelők, akiket néha egészen elképesztő módon zsákmányolnak ki a vágóhidakon.

„Úgy dolgozol, mint egy rabszolga az ültetvényen. Mint egy igazi rabszolga. Nem vesznek emberszámba. Számukra az a legfontosabb, hogy dolgozz és termeld a pénzt” – mondta a moldovai Szergej.

A férfi beszélt arról is, hogy az üzemben, ahol dolgozott, nagyon hideg volt, a ládák túl nehezek, a szalag tempója pedig túl gyors.

„Üvöltöznek veled, hogy ha nem tetszik, akkor elmehetsz. Ha nem tudsz elég gyorsan dolgozni, akkor annyi, kirúgnak” – mondta, hozzátéve, hogy ez még mindig jobb, mint havi 200 euróért dolgozni otthon.

Az Élelmiszer- és Italgyártók Szakszervezete (NGG) húsipari részlegének vezetője is megerősítette a kizsákmányolásról szóló tapasztalatokat. „Bárki, aki felszólal valami miatt, legyen az nem könyvelt túlóra, ki nem adott pihenő, heti 6-7 nap munka – az azonnal repül” – mondta Thomas Bernhard.

Zajos, iszákos vademberek vagy nélkülözhetetlen munkások?

Share.

About Author

Leave A Reply