Recepciózni a lányok mellett

0

Egyik rendszeres kommentelőnk, Váj mi küldte a következő írást. Mit is mondjunk, alighanem okoz majd némi meglepetést, mert nem túl hosszú, viszont elég ütős…

„Jelenleg Dél-Németországban élek, illetve ott van a bázisom, mert éppen Angliában dolgozom. Hogy mit? Hm, hát tekervényes.

Az én személyes exodusom 6 évvel ezelőtt kezdődött. Akkor költöztem egy romániai megyeszékhelyi városból Budapestre. No, ott rögtön megtudtam, mennyit érek. Éppen hogy semmit. A diplomámat úgy, ahogy volt, elfelejthettem.

Társadalomtudományi végzettségem van, otthon 11 évig újságíróként-szerkesztőként dolgoztam megyei és országos lapoknál, rádióknál. Társadalmi megbecsültség adott volt, barátok, haverok, kapcsolatok, no és persze, ellenségek is. A “médiában” dolgoztam.

Miért költöztem, persze, Budapestre, ha ennyire…? Magánéleti okokból. Senki sem értette, miért dobok el mindent, egyedül én, meg talán az édesanyám. Nem akarom részletezni a budapesti kálváriámat, hogy valami fehér melót kapjak. Csak annyit jegyzek meg, hogy el akartak küldeni magyar nyelvtanfolyamra… Akkor már röhögtem, kínomban.

Hajó után Bécs

Szürkén-feketén melózva, Budapesten éltem 3 évet, majd jelentkeztem egy hajós munkára. Nem akarok bővebben kitérni rá, mert az külön blogposzt témája lehetne. Lehúztam 3 szezont. Vegyes volt, elég volt.

A nyugat-európai szárazföldi legális munkámat Bécsben kezdtem, a vendéglátóiparban. A hajós múltammal, nem volt nehéz állást találni. Nem kerestem rosszul, nem éltem rosszul, de félretenni alig tudtam. És akkor jött egy lehetőség.

A vendéglátóiparban az az egyik pozitívum, hogy tényleg mindenféle emberekkel megismerkedhetsz. Ha nem “mártírként” dolgozol. Hát így ismerkedtem meg a munkahelyemen az egyik törzsvendéggel. Az illetőnek három stúdiója volt Bécsben, de csak egy recepciósa, aki németül is beszélt.

Recepcióst keresett

A stúdió Ausztriában leginkább a bordélyházat, azaz kupit jelenti. Teljesen törvényes ott (és még pár országban). Akkor szembesültem először ezzel. Azt tudtam, hogy a prostitúció Ausztriában legális, de közvetlenül még nem találkoztam vele. Hát akkor ez a törzsvendég felajánlott nekem egy munkalehetőséget. Nem, nem azt.

Recepcióst keresett, aki tud magyarul, németül, angolul, és ha egy másik kelet-európai nyelven is, az még jobb. És kellemes a hangja a telefonban. Én mindezeknek megfeleltem, és olyan ajánlatot tett, amit nem igazán tudtam visszautasítani.

Egy évig dolgoztunk együtt, aztán a magánéletem Németországba vitt, majd Angliába. Nem, nem vagyok ennyire szétszórt, de így alakult, igaz, Angliába, rövid időre.

Hogy milyen ez az élet?

Mármint recepciózni a lányok mellett? Nem egyszerű. Sokkal több türelemre van szükség, mint a háklis vendégekkel akár hajón, akár szárazföldön. Egyfelől ugye a vendégek, aztán meg a lányok. Ha csak egy nemzetből valók, akkor is van elég probléma.

Terveim? Persze vannak, ez a munka nem életcél, mert hamar kiégsz, recepciósként is. Viszont az anyagi vonzata, és a tartalékképzés, ugye… Hát így is fel lehet használni négy nyelv ismeretét és a szlogent “szeretek emberekkel foglalkozni”.

Tanulság? Az nincs.”

(Fotó: vienna.at)

(A történet először a Határátkelő blogon jelent meg 2012 októberében.)

Share.

About Author

Leave A Reply