Orbán: elismerést érdemelnek a külföldön dolgozók

0

A magyar miniszterelnök szerint a külföldön dolgozó magyarok sokat segítenek Magyarországnak, hiszen pénzt is küldenek haza. Az ellenzék szerint Orbán Viktor mellébeszélt.

Ritka alkalom történt csütörtökön, amikor a magyar miniszterelnök tartotta a Kormányinfót, melyen kérdezni is lehetett tőle. Orbán Viktor egyebek mellett a külföldön élő magyarokról is beszélt.

A magyar kormányfő azt mondta, a legutolsó adatok szerint a magyar munkaképes korú lakosság 6 százaléka dolgozik külföldön, ami a legalacsonyabb arány a régióban. Sőt, ez a szám még Ausztriában is magasabb, ott 6,6 százalék.

„Összességében az európai beilleszkedésünk esetében a munkaerővesztés mértéke vállalható” – fogalmazott Orbán Viktor.

„Persze abban reménykedünk, hogy mindenki másnál jobbak leszünk, magasabb béreket tudunk majd kínálni, ezért megéri majd azoknak is a saját jövőjüket Magyarországon tervezni, akik ma még külföldön vállalnak munkát” – tette hozzá a magyar miniszterelnök.

KÜLFÖLDI MUNKÁK A HATÁRÁTKELŐN

Orbán Viktor szerint a határátkelők sokat segítenek Magyarországnak, pénzt is küldenek haza. Ráadásul kockázatos vállalkozásba kezdenek, mert amikor egy magyar anyanyelvű ember külföldre megy dolgozni, az neki kétszer olyan nehéz, mint egy átlagos nyugat-európainak – mondta.

„Óriási bátorságot mutatnak és elismerést érdemelnek a külföldön dolgozók, akik idegen nyelvi közegben megpróbálni helytállni” – fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint a Munka törvénykönyv módosítása semmilyen összefüggésben nincs a munkaerőhiánnyal.

Ellenzéki reakciók

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, frakcióvezetője szerint a külföldön munkát vállalt magyarok nem kalandvágyból és nyelvtanulás céljából távoztak az országból, hanem mert itthon nem találtak munkát és munkavállalói jogaik is gyengék.

Az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője, Ujhelyi István úgy vélte, Orbán Viktor megkezdte EP-kampányát, izzadságszagú kísérletet tett arra, hogy a valóságot elhazudva felülírja az utca követeléseit, ezért nem szólt a rabszolgatörvényről.

Az LMP társelnöke, Keresztes László Lóránt szerint a miniszterelnök mellébeszélt. A politikus úgy vélte, a kormány az olcsó bérekre és a kiszolgáltatott munkaerőre alapozva ösztönzi a befektetéseket, ez okozza a bérválságot és azt, hogy egyes ágazatok már az összeomlás szélén állnak.

A Jobbik közleményben reagált az elhangzottakra, egyebek mellett azt írva, hogy Orbán Viktor a lopással, hazudozással, rabszolgatörvénnyel felbőszítette a magyarokat, most pedig bebújt mentora, Soros György és a migránsok háta mögé.

Levél Orbán Viktornak: ezért lépek le Magyarországról

(Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Share.

About Author

Leave A Reply