Öldöklő harc az óvodáért

0

Gáborék voltaképpen klasszikus határátkelők, abban az értelemben mindenképpen, hogy már Németországban született a gyermekük, aki lassan cseperedik, olyannyira, hogy már neki kellett állni óvodát keresni neki. Na de hogy is megy ez az egész 2019-ben Dél-Bajorországban?

„Az ovihelyért küzdeni kell. Ez volt az legelső információ, amihez sikerült hozzájutni. Itt ugyanis az ovi nem kötelező egészen az iskolakezdés előtti utolsó évig, ami a mai köznyelvben az iskola előkészítőt jelenti. Az én időmben még „nagycsoport”-ként futott.

És ami nem kötelező, az nem biztosított. És ami nem biztosított, az korlátozott mértékben hozzáférhető. És amiből nincs elég, azért öldöklő harc folyik – képletesen értve természetesen.

Amit fontos tudni: ha nem jut be a gyerek 5 éves kora előtt, akkor a rendszer széttárja a karját, hogy „Ez van!”. És ha nem jut be, akkor ha anyu szeretne dolgozni menni, nem fog tudni.

Kérdem én: ilyen esetben ki fogja kompenzálni a családot a kiesett jövedelemért? Senki. Ugyanis amit a gyerektámogatáson (Kindergeld) felül kapunk a bajor államtól, az csak a gyermek 3 éves koráig jár (ez valami extra dolog, kifejezetten Bajorországban).

A szülői támogatás (Elterngeld) meg csak a gyermek 1, vagy 2 éves koráig jár attól függően, hogy kívánja felosztani az összeget a szülő, szóval annak már régen vége. Másra az én fizetési sávom miatt viszont nem vagyunk jogosultak.

Úgyhogy céltudatosan, és határozottan kell nekiállni a dolognak. Utánajárni, tervezni, stratégiát kidolgozni. Mert itt most győzni kell! Aztán lehet, hogy majd szeptemberben már csak nevetni fogok magamon, hogy mennyire túlspiláztam a dolgokat. Úgy legyen!

Hogyan válasszuk ki a legjobb ovit?

Előre szeretném leszögezni: szándékosan nem fogom egyszer se leírni, hogy éppen melyik intézményről van szó, mert nem akarok senkit sem befolyásolni, és pláne nem akarom egyiknek sem túl jó vagy rossz hírét kelteni egyszeri benyomás alapján.

Tehát a választás. Egyrészt már említettem, hogy anyuka, azaz Zsike, egyfajta információs központként is kiválóan funkcionál: mindent begyűjt, szortíroz, és elemez, ami az anyasággal és a gyerekneveléssel kapcsolatos. Le a kalappal előtte.

Másrészt apuka, azaz én, viszonylag otthonosan mozgok az internet barátságosabbnak nevezhető féltekén, és képes vagyok a Google keresőt minél furmányosabb kérdésekkel bombázni úgy, hogy a számomra releváns érdemi válasz benne legyen az első tíz találatban. Nem mindig egyszerű, azt azért tegyük hozzá.

KÖVESD A HATÁRÁTKELŐT A YOUTUBE-ON IS!!

Zsike módszere annál pontosabb, minél több független forrás erősíti meg az adott információt. Ez rendszerint pompásan működik, hála az ilyen-olyan közösségi oldalas csoportoknak.

Az én módszerem viszont csak akkor ér valamit, ha a német óvoda-pedagógia közösség képes felzárkózni a XXI. század kívánalmaihoz. És itt van a dolog buktatója.

Ugyanis rengeteg óvodának nincs saját weblapja. Jobb esetben egy gyűjtő oldalon található a semminél egy picivel több információ, de sokszor csak a Google-térkép mutatja kis jelölővel, hogy szerinte ott van az óvoda, amit keresek, és TALÁN van egy telefonszám is hozzá.

Ugyanakkor amelyik óvoda rendelkezik saját weblappal, még az sem garancia arra, hogy egy naprakész információkkal frissített mini-portált takar. Sokszor ezek csupán egy egyszer kifizetett, böngészhető prospektusok, amik tartalmaznak mindent, hogy miért jó oda járatni gyermekünket, de a beiratkozás menete és/vagy időpontja – lévén, hogy ez utóbbi évről évre máskorra esik – már nem szerepel az oldalakon. Van viszont telefonszám. Telefonálni viszont utálok.

Kényelmesen jó előre összeszedtük a szájhagyomány útján jónak tartott óvodákat, tartalmilag megtámogatva mindennel, amit találtunk róluk az interneten.

Az óvodai beiratkozási időszak mindig év elején kezdődik, és nagyjából március idusáig tart. Kivételek persze mindig akadnak. Ez a fenti állítás a lakókörzetemre mindenesetre igaz.

Tag der offenen Tür, azaz nyílt nap

Nyílt nap többször is előfordulhat óvodánként, de beiratkozásos nyílt nap, jelenlegi tudásom szerint csak egyszer van évente (ismétlem: amennyire én tudom).

Tavaly már voltunk egy ilyenen, gondolván furfangosan, hogy előre beköszönünk, de már akkor jelezték, hogy túl korai, és nincs elő-regisztrációra lehetőség. Ennek ellenére szétnézhettünk, és el is döntöttük, hogy az az adott intézmény nem korrelál a mi elképzeléseinkkel. Úgyhogy vártunk egy évet, egészen idén januárig.

Így tehát, egy kellemes, szerdai napon Thomaskát a napi rutinjából kizökkenve felkerekedtünk, hogy belevessük magunkat a gyermeknevelés következő fázisába.

A „Tag der offenen Tür” tükörfordításban azt jelenti, hogy a „Nyitott ajtó napja”. És valóban, az ajtó nyitva volt. Legalábbis olyan értelemben, hogy a kilincset lenyomva be lehetett jutni az épületbe, mert máskor bizony csengetni kell, és bentről nyitják ki.

Bejutván egy kellemes hangulatú, tiszta, rendezett kis aula tárult elénk – lakásban egy nappali méretű lenne, de az óvodai viszonylatban szerintem aula.

Családok sürögtek-forogtak mindenfele, szemrevételezték, hogy vajh’ megfelelően tudja-e majd szolgálni gyermekeik igényeit az intézmény, és közben porcicák után kutatva próbálták feltűnésmentesen végighúzni az ujjaikat a bútorokon.

A gyerekek egy része önfeledten rohangált, míg mások megszeppenve karolták át apu vagy anyu lábát. Nem úgy Thomas! Felismervén a helyben rejlő potenciált, egyből értésemre adta, hogy most azonnal szabadítsam meg a csizmától, kabáttól, meg a többi kültérre való alkalmatosságtól, amit magától csak tetemes időveszteséggel tudna kivitelezni. És ugyebár minden elvesztegetett másodpercért kár. Ezt magamban biztató jelnek könyveltem el.

Betértünk az első helyiségbe, ami feltehetőleg különböző csoportos foglalkozásoknak adhat helyet. Nagy asztalok, sok kis székkel. Jelenleg ezt használták a beiratkozáshoz. A szülők kérdeztek, az óvónők válaszoltak, a gyerekek rámoltak.

Zsike szerzett valahonnan egy űrlapot, így azzal a lendülettel le is kuporodtunk az egyik, Hobbitokra méretezett tárgyaló asztal mellé, hogy minden tudásunkat latba vetve kitöltsük azt. Amíg mi az adatkitöltéssel foglalatoskodtunk, addig Thomas egy Jackson Pollock festményt rögtönzött a színes tollaimmal egy lapra.

Amikor ez megvolt, és beszéltünk még egy óvónénivel is, elindultunk körbenézni. Elsőre egy zeneszobának kikiáltott helyiségbe tévedtünk, ahol való igaz, tele voltak a polcok mindenféle dobokkal és egyéb ütős zajkeltő eszközökkel. Fejben már kezdtem számolgatni, mennyibe fog kerülni a Thomaska által majdan esetlegesen beszakított dob, és az összetört gitár.

A második helyiség egyfajta játszószoba volt rengeteg féle-fajta játékkal, és itt elvesztettük a befolyásunkat Thomas felett, mert ő azonnal meglátott egy Lego Duplo-s dobozt, és jött a szokásos könyörgős-könnyezős dráma, mert neki a Lego az a non plus ultra. Kis győzködés és csitítgatás után végül sikerült rávenni a zsákmány feladására.

Ez volt az első óvoda, amit megnéztünk. Ezen kívül még két másikat is megnéztünk az elkövetkező két hónapban, hasonló élményekkel gazdagodva. Az egyik zeneileg nyújtott többet, a másikban volt egy szivacslabdás “medence”, amibe Thomas azonnal belevetette magát, a harmadik meg annyira öko volt, hogy simán elkezdtem arról ábrándozni, milyen jó kis vadászház lehetne ebből majd a nyugdíjas éveimre… (…)

A piszkos anyagiak

Minden ovinak van egy alapdíja, amikre jöhetnek az extrák. Alaphelyzetben az ovi reggel 8 és 12 között működik, ebéd nélkül. Ha kell ebéd, fizess! Ha délután kettőig szeretnéd ott hagyni a gyereket, fizess! Ha még tovább, fizess még többet!

Így aztán nem csoda, hogy a díjak elég hajmeresztő szinteket tudnak megütni. Most az egyik ovinak a honlapját böngészve azt látom, hogy a 4 órás megőrzés havi 82€, a 8 órás 117€, a 10 órás meg 135€. És ez még csak az ovi, az igazi legatyásítás a bölcsiben van, de azt mi kihagytuk.”

A teljes posztot még egy csomó érdekes és hasznos infóval itt találjátok.

Ilyen egy méregdrága kínai óvoda

(Fotó: Fürstenfeldbruck egyik óvodája a sok közül – AWO Sonnenschein)

Share.

About Author

Leave A Reply