Nyár ír módra

0

Érdekes fordulatot vett Liping élete, aki több év ázsiai tartózkodás után most Írországban kötött ki. Nem csoda, hogy amikor felmerült a költözés gondolata, a várható klíma okozta neki a legnagyobb fejtörést.

„Lelki szemeim előtt felsejlettek a londoni látogatásaim emlékei, az az undorító, taknyos idő a széllel és az esővel, s ha belegondoltam abba, hogy életvitelszerűen ennek leszek kitéve, hát az a legenyhébb kifejezés, hogy nem voltam boldog.

A fordulat aztán a szigeten ért. Tagadhatatlanul esik. Tagadhatatlan, hogy elég gyenge hőmérsékleti adatok vannak, így nyáron kb. átlag 18 fok.

Viszont meglepő módon nincs az a nyomorult szél, s ha süt a nap, a fénye alatt sütkérezve még meleg is tud lenni. Ja, és még fűtenek is napi néhány órát, szóval a lakásban nincs rossz idő, ami kulcsfontosságú.

HATÁRÁTKELŐ A
YOUTUBE-ON
ÉS A SPOTIFY-ON IS!

Néhány hete Galwayben, az ország negyedik legnagyobb, mintegy nyolcvanezer fős településén járva aztán rájöttem, hogy az emlékeim mégsem voltak olyan pontatlanok.

Ebben a tengerparti kikötővárosban ugyanolyan ocsmány idő (borzalmas szél) volt, mint amiket kifogtam annak idején az angoloknál. Szóval kiderült, hogy a relatív komfortomat csak annak köszönhetem, hogy a sziget belsejében vagyunk, s erre tényleg egészen kellemes.

Bár azt hittem, a meleghez szokott szervezetem megviseli majd, furcsa mód bírom az itteni időjárást. Már feltéve, ha nem a tengerparton élvezhetem, az elég borzalmas.

Tekintve, hogy télen meg elviekben enyhébb lesz, mint otthon, valószínűleg azzal sem lesz bajom. Nem hittem volna, de szeretek itt. Hallva a kontinentális hőségriadókról meg még szerencsésnek is éreztem magam.”

A teljes posztot itt találjátok, olvassátok el!

Share.

About Author

Leave A Reply