Nokedli ketchuppel

0

Vajon miért zártak be sorra külföldön a magyar éttermek, melyek között akadt kifejezetten híres és sikeres is? Az a baj, amikor identitását veszíti egy hely vagy valami más lehet mögötte?

Mindez a tavaly Londonban 65 év után bezárt legendás étterem, a Gay Hussar kapcsán jött elő a Los Angeles-London-Budapest-tengely legújabb podcastjában.

Bandosszal történt az, hogy amikor egyszer ott járt, feltűnt nekik, hogy a(z egyébként indiai) pincér nagyon szigorúan ragaszkodott ahhoz, hogy a vendégek ne keverjék össze a magyar konyhát.

„Ott ült egy amerikai társaság, akik a nokedlihez ketchupot kértek, mire mondta nekik, hogy márpedig azt nem kapnak. Ehhez nem, az szentségtörés lenne” – mesélte Bandosz.

Ebből a sztoriból indult el a beszélgetés, amiben először azt próbáltuk megfejteni, vajon miért megy csődbe egy olyan (tényleg klasszikusnak és legendásnak számító) hely, mint a Gay Hussar (amiből egyébként a gay vidámat jelent, csak ugye az évtizedek során kissé módosult a jelentése).

A hely nem volt olcsó, kifejezetten komoly politikusok jártak a Sohóban lévő étterembe. Mást ne mondjunk, a leendő brit kormányfő Tony Blair anno ott kötött politikai paktumot Gordon Brownnal, aki nem támadta a vele egyébként egy pártban, de más platformon lévő politikustársát, cserébe a miniszteri posztért és egy ígéretért, hogy egyszer majd ő lehet a miniszterelnök (ami meg is történt).

„Aztán egyszer csak elfogyott az étteremből a magyar. Már nem dolgoztak ott magyarok, aztán elkezdték pedzegetni, hogy modernizálni kellene a recepteket” – mondta a vég kezdetéről Bandosz.

Akadt még egy (egyébként színangol) társaság, amelyik megpróbálta megmenteni a helyet, ami végül alighanem azért vérzett el végleg, mert már nem tudták kigazdálkodni a rendkívül drága bérleti díjat.

„Így aztán kifejezetten magyar éttermek nem nagyon vannak Londonban, de vannak pubok, ahol magyarok dolgoznak és főznek magyar kaját. Tehát ott lehet magyart enni” – tette hozzá.

Ha vannak magyarok, miért nincs étterem?

Érdekes módon Los Angelesben is, ahol pedig elég aktív a magyar közösség, jelen van a magyar kultúra, vannak közösségi házak, filmfesztivál, lépten-nyomon magyarokkal találkozol – szóval még Los Angelesben is volt pár magyar étterem, melyekkel ugyanaz történt, mint a Gay Hussarral: szépen lassan elszivárogtak belőle az emberek.

A bezárásnak oka lehetett az is, hogy csak a kint élő magyarokra építettek, ami egy ideig jól ment, hiszen jó pár ezer idősebb magyar él ott, akik alkalmanként megfordultak ezeken a helyeken.

„Azok szerint, akikkel beszélgettem, ezek az éttermek gyakorlatilag a menüztetésre épültek. Nagyon jó menük voltak, 10 dollárért kaptál egy kétfogásos kaját, jóízű is volt, mert magyar recept alapján magyarok főzték” – mesélte Tamás.

Szerinte mivel Los Angelesben virulnak a food truckok, akár meg lehetne próbálkozni például lángosos üzemeltetésével (San Franciscóban talán van is), ennek ellenére semmilyen formában nincs magyar étel a piacon.

„A lángos esetében az okozhat gondot, hogy túlságosan hizlal, amikor kijön valaki egy jógasúdióból, akkor aligha fog zsíros lángost enni. Akkor működhet a magyar étel Los Angelesben, ha sikerül kicsit konszolidálni” – vélte Tamás.

Abban kb. megegyeztünk, hogy lehetne street food is a magyar kaja. A londoni Winter Wonderlandben például karácsony környékén szoktak lángost árulni. Ti mit gondoltok?

Miről beszélgettünk még?

A londoni pubok és a thai éttermek szimbiózisáról (3 perctől)

Ismerik külföldön a magyar konyhát és miért nem? (7 perctől)

Kürtöskalács fagyival avagy hogyan használjuk ki az amerikaiak édesszájúságát (10 perctől)

(Fotó: flickr.com/korom)

Share.

About Author

Leave A Reply