Nagy norvég kaki teszt

0

Ami a világjárványt és következményeit illeti, a Norvég életünk szerint az északi ország eddig elég jól megúszta a megúszhatatlant, még akkor is, ha például az olajár összeomlása nem tett jót a koronának és a külföldről érkező turizmus is megállt. Ám ezeken felül nem lehetett túl nagy kétségbeesést látni a norvég arcokon.

„Nagyjából úgy kell elképzelni, mint volt régen az osztrák határ túloldalán lévő bevásárlóközpontok. Ahová jártak át a magyarok tömegével.

Ez itt még mindig létezik, hiszen a norvég édesség és alkohol áraknál a svéd jóval barátibb, ezért már érdemes útnak indulni, gondolja elég sok norvég. Szóval a határ menti svéd kisvárosok erősen építenek erre. Na ez most így beállt.

Ami a svédeknél káoszt szült, annak most a határ innenső oldalán lévő üzletek örülnek. És jól látszik mennyi az annyi. Közben milyen érdekes, hogy édességgel és alkohollal próbálta az ember túlélni a négy fal között. Pedig itt azért nem voltak olyan nagyon kijárási korlátozások, bár Osloról nem tudok nyilatkozni. (…)

Az említett üzletben az édesség forgalma 89%-al nőtt. Sör 33%, csoki 38%, cigi 44, snus 55%, bacon 57%. Úgy számolják, hogy májusig kb. 1,7 milliárd koronával maradt több az országban ezen oknál fogva, és ez mínusz leginkább a határ menti svéd városkáknak fájhat.

HATÁRÁTKELŐ A
YOUTUBE-ON
ÉS A SPOTIFY-ON IS!

Ezen svéd bevásárlóközpontok 90%-os forgalom kiesést tapasztaltak. Nem csoda, hogy a határ norvég oldalán a boltosok reménykednek a minél hosszabb ideig tartó határzárban.

És ez érvényes lesz a nyári szünet alatt is, hiszen Norvégia nem nyit Svédország felé, viszont Dánia felé igen. Illetve Götland szigetekre lehet menni nyaralni, erre pedig a szintén határ közeli svéd kempingek panaszkodnak, mert ők meg nagyrészt a norvég nyaralókra, kempingezőkre (lakókocsis, lakóautós) alapoznak (én arra gondolnék az olcsó bebaszás a fő vonzerő leginkább, hiszen nem szebb mint Norvégia).

Ennek idén lőttek. A panasz tárgya pedig, hogy Götland szigetek is tele lesz stockholmi nyaralókkal, akkor mi a ráció a norvég óvatosságban?

Itt bukik ki egyébként, hogy Norvégiában nem igazán vannak családi üdülőparkok és ilyesfélék. Ezért is mennek annyian Dániába, Svédországba. Gyerekkel főleg fontos tud ez lenni, hogy anyukának, apukának nyugta legyen.

Én akkor sem értem hogyan lehet a fantasztikus norvég természetből a kopár Dániára vagy Svédországra vágyni. Ez ilyen norvég muri, mint télen a Kanári-szigetek.

Most már nagyon közelítünk a cím megfejtéséhez, aminek köze van ahhoz, hogy Norvégia nem nyitja meg határait úgy néz ki, vagy gondolom azért a dánok, németek jöhetnek csere alapon.”

A teljes írást itt olvashatjátok el.

Fekete vár a semmi közepén

Share.

About Author

Leave A Reply