Mit vinnék haza Hollandiából?

0

Politikai kultúra, emberek közötti együttműködés, a nők és férfiak közti egyenlőség – ez csak három dolog azon 12 közül, amit az Amszterdamban élő Niki szerint érdemes lenne meghonosítani Magyarországon. Folytatódik a beszélgetés, vita annak a felvetésnek kapcsán, hogy mi történne, ha hazaköltözne félmillió magyar

„Szerintem kicsi az esély arra, hogy félmillió ember hazaköltözzön. Arra viszont van, hogy egy részük felvegye a kapcsolatot egymással, hazai civil szervezetekkel, egyes politikai partok külföldön is aktív sejtjeivel…

Így van esély arra, hogy a külföldön megszerzett tudást, tapasztalatot, új világlátást közvetíthessük azoknak, akik nyitottak rá.

Tehát az első dolog, amit ki lehetne építeni, az egy hálózat a külföldön éltek és a külföldre vágyók között. És mivel szerintem az új technika csak egy eszköz és nem cél, én a személyes találkozók formájában hiszek. Egy jelképes csatlakozási díjjal szerintem mindenki örömmel hozzájárulna ehhez.

Nemrég akadtam rá Farkas Lívia és Dobay Ádám Kiköltöztünk podcastjaira és ők például csodálatos részletességgel, szakmailag elemzik ki az összes létező tévhitet és sztereotípiát, ami a Külföldre (így, nagybetűvel) költözést balladai homályba vonja és vagy statisztikákon vagy nagyon is szubjektív történeteken keresztül próbálja megfogni az élményt.

Mi az, amit hazavinnék Hollandiából?

– a politikai kultúrát,
– az emberek közti együttműködés kultúráját,
– a megértésből adódó toleranciát
– a megoldásközpontú gondolkodást
– a többnyelvűséget,
– az asszertivitást,
– a kérdezés kultúráját,
– a kommunikációs alapképességeket,
– az élni és élni hagyni koncepcióját,
– a részvétel kultúráját, legyen szó a közügyekbe való beleszólásról vagy a civil életről
– a részmunkaidő elterjedtségét, ami lehetővé teszi a Life Long Learning koncepcióját a gyakorlatban,
– a kiegyenlített viszonyokat férfiak és nők között.

Kiszakadni saját burkunkból

A hétvégi NRC (országos napilap) egyik kiadásában volt egy tárca, ami arról szólt, hogy a cikk íróját úgy tanították, napi két gyümölcs és két adag zöldség szükséges a boldogsághoz, ezt viszont most kiegészíti az egyik think tank elmúlt havi ajánlásával, miszerint az előbbiek mellett még heti 2 óra önkéntes munka kell az igazi boldogsághoz.

Az érvelés a következőképpen hangzik: „Az önkéntes munka elősegíti a szociális kohéziót és ez rettentő fontos, különben Hollandia szétszakad. Benne maradnánk a saját környezetünkben, a saját jövedelmi csoportunkban, a sajátunknak megfelelő tanultsági szinten lévőkkel, a saját kis burkunkban. Sőt, a saját humorunkban is. És így a Randstad megmarad Randstadnak, a vidék meg vidéknek.”

A cikk írója ezért elhagyta A Várost és kiment egy fesztiválra a német határ mellé, hogy megtapasztalja, milyen az élet egy egészen más miliőben.

Nekem ez tetszik Hollandiából a legjobban, hogy nem derogál cselekedni, a józan észt nem írja felül semmi abszurd háttérfolyamat, amire tekintettel kell lenni.

A 12 pontos listáról még kifejtenék kettőt, az elsőt és az utolsót.

A politikai kultúra és a női-férfi viszonyok

Politikai kultúrán azt értem, hogy az állampolgár birtokolja, használja, átéli az állampolgárságát, a része, nincs tőle elidegenedve. A lakóhelyén ügyködő képviselőjét nagy valószínűséggel ismeri, tudja, kit küldött be a szavazatával a parlamentbe és kit nem, megvan a véleménye arról, mi zajlik az országban és naprakész.

A férfi-nő viszonyhoz pedig annyit, hogy Hollandiából nézve Magyarországon egy nagyon erős macsó kultúra uralkodik, ahol egy nő aligha rúghat labdába, és ha haladsz a korral, netalán még verbálisan ki is fejted a véleményed a hallgatás-mosolygás helyett, akkor gyorsan megkaphatod, hogy karrierista és/vagy feminista vagy.

Mit vinnék még?

Sajnos nem lehet, de még vinném a zöld környezetet, a tiszta levegőt (köszi, óceáni éghajlat), az alacsonyabb hőmérsékletet, a kerékpározás kultúráját (ahol az elsőbbség mutatja, hogy az autók nagyrészt vendégek) és még sok minden mást.

Ennek hiányában törekednék arra, hogy Budapest is zöldebb legyen olyan módon, ami még kivitelezhető. Új városi parkok telepítése teljesen esélytelen, de a tetőteraszok és az épületek hűtése talán járható út. (Csak legyenek szárazságtűrők azok a fák!!)

Szintén kevésbé esélyes, de vinném az európai minimálbért és munkamorált egyben, hogy mindkettő emelkedjen. És a lazaságot, mert a hollandok nem veszik komolyan magukat és azt is tudják, hogy nincs minden kőbe vésve (ilyen időjárás mellett az ember hamar hozzászokik ahhoz, hogy itt az a norma, hogy a dolgok változnak).

A büszkeség pedig egy olyan kultúrához kötődő érzés, ami a hollandoknál csak egyes csoportokban teng túl, de szerencsére mesterségesen nem szítják. Helyette inkább tájékozódnak és utaznak, így általában elég pontosan tudják, hol van a helyük a világban.

A gazdaságpolitikai eszköztárukból vinném a magánegészségügy rendszerét egy bizonyos jövedelemhatár felett, hozzácsapva a jövedelemhatár alatt egy állami fenntartású, működőképes és színvonalas egészségügyi ellátással.

Nagyon szimpatikus az évi egyszeri vakációpénz, amit az is megkap, aki csak rövid ideig dolgozik egy adott cégnél, igy 13. havi fizetésre vagy bónuszra nem szerezne jogosultságot.

A lakáshiányt egy erős jogvédő rendszer kompenzálja, amit itt, Amszterdamban az önkormányzat tart fenn, ha pedig nagy a baj, a hajléktalanellátás is biztosítja az emberi méltóságot.

Ha az amszterdami közkönyvtár modern, hét emeletes épületében két Albert Heijnes-szatyorral érkező olvasó embert lát, akkor nagy eséllyel egy hajlék nélküli ember napi rutinjának lehet szemtanúja és ez senki számára nem zavaró.

A tévében eredeti nyelven, holland felirattal mennek a filmek, a zebránál meg kell nyomni a gombot, a kerékpárosoknál és a buszsofőröknél természetes a szemkontaktus, utóbbiaknál a beszélgetés is.

Előtérben az emberi méltóság

Alapvetően egy nagyon szociális, az emberi méltóságot előtérbe helyező társadalom a holland, ami szintén nem ültethető át ilyen szinten Magyarországra, ahol azért az emberek nagy része nem társasházakban, hanem családi házakban él…

És ahol 8 millió ember éli az én házam, az én váram elv szerint az életet, ott nehéz ebből kimozdítani az embereket, hacsak nem viszed be az új viselkedési módokat az iskolákba, így az új generáció tudna hatni a régebbiekre, akiknek sajnos még mindig a kényelem és a kiszámíthatóság áll mindenek előtt.”

(Fotó: pixabay.com/neshom)

Share.

About Author

Leave A Reply