Mit veszítünk a külföldre költözéssel?

0

Amikor külföldre költözünk, akkor amellett, hogy sok mindent nyerünk, veszítünk is, így meg kell birkóznunk a gyásszal. Erre a gyászra persze nem a szó hétköznapi, hanem pszichológiai értelmében kell gondolni, azaz sokkal inkább a veszteséghez, mintsem az elmúláshoz köthető.

„A veszteség feldolgozása persze az élet állandó része, hiszen folyamatosan nyerünk és veszítünk is dolgokat. Természetesen egy szerettünk elvesztése a legfájdalmasabb, de ezen túl is vannak olyan veszteségek az életünkben, melyek szenvedést okoznak, legyen az egy elbocsátás vagy egy párkapcsolat felbomlása.

Mit gyászol a határátkelő?

Nagyon leegyszerűsítve azt, amikor a kivándorláshoz kapcsolódó veszteségeket dolgozza fel a külföldre költöző – írta cikkében Celia Arroyo szakpszichológus.

Mit veszítünk a külföldre költözéssel? A határátkeléshez kapcsolódó veszteségek között olyanokat szokás felsorolni, mint a nyelv, a kultúra, a család, a barátok, a társadalmi státusz, a szülőföldhöz való kapcsolat.

Érdemes ezeket sorra venni és kicsit közelebbről megvizsgálni!

A nyelv

A nyelv elvesztése nem azt jelenti, hogy elfelejtünk magyarul, hanem azt, hogy egy másik országban (így egy másik nyelven) a határátkelők túlnyomó többsége nem tudja úgy kifejezni magát, mint az anyanyelvén, ami gyakran bizonytalansághoz és szégyenérzethez vezethet.

Még az adott ország nyelvét kifejezetten jól beszélők esetében is vannak olyan finomságok (a humorérzék, a nyelvhasználat pontossága), melyek elvesznek egy idegen nyelven.

A család és barátok elvesztése

Ezen nem nagyon van mit magyarázni, a külföldre költözés egyik legkeményebb kihívásáról van szó, már önmagában az szenvedés, hogy nincsenek körülöttünk a szeretteink, barátaink.

Felboruló egyensúly

Külföldre költözve elveszítjük a „referenciacsoportunk”, ami elsőre blablának hangzik, kibontva talán érthetőbb. Az önazonosságunk komoly paradoxon, amennyiben egyszerre tesz minket azonossá és különbözővé a többi embertől. (Azaz magyarként egyszerre hasonlítunk a többi körülöttünk élő magyarra, ugyanakkor persze különbözünk is tőlük.)

Amikor külföldre költözünk, ez a kényes egyensúly felborul, felerősödik a másság érzése, a hasonlóság-különbözőség aránya eltolódik.

A határátkelők életében szinte elkerülhetetlenül eljön egy pont, amikor rájönnek, hogy nem számít, mennyire integrálódnak az adott társadalomba, mindig idegenek, mások lesznek, ami még akkor is okozhat szenvedést, ha ehhez a hétköznapokban nem társul semmilyen negatív visszajelzés (például idegengyűlölet).

A kultúra elvesztése

Aki elmegy, maga mögött hagy kulturális referenciákat, legyen az viselkedés, hangok, illatok, ízek, kollektív gondolkodásmód – rengeteg dolog, ami az addigi életét meghatározta.

A társadalmi státusz elvesztése

Ezen kevés magyaráznivaló van, a határátkelők nagy része jellemzően alacsonyabb státuszú munkát végez, mint a helyiek. Ám még amikor nem így van is, a nyelvtudásban meglévő hiányosságok, az akcentus általában státuszvesztéshez vezet.

A szülőföld

A szülőföld miatt érzett szomorúság sokakban ott bújkál, néha eltűnik, néha előjön, de azt aligha lehet tagadni, hogy a tájak, a Balaton (dombok, hegyek, folyók és sorolhatnám), akár az időjárás igenis hiányozhat és hiányzik is.

Miben különbözik a határátkelés gyásza a többitől?

Egyszerre részleges, ismétlődő és sokrétű.

Részleges

Azért részleges, mert mindig megvan a visszatérés lehetősége. Amikor egy szerettünk meghal, nincs lehetőségünk újra vele lenni, a veszteség teljes. A kivándorlás esetében ez nem így van, mert amit elveszítünk, az visszaszerezhető, nem végleg tűnik el.

Ismétlődő

Azért ismétlődő, mert minden hazalátogatásnál aktívvá válik. Ezért van az, hogy sokan szomorúak egy hazalátogatás után. Nem csak az utazás hozhatja ezt elő, hanem akár egy Skype-beszélgetés is.

Sokrétű

Mint már korábban volt róla szó, a gyász sokrétű, mert sok mindent veszítünk a határátkeléssel.

Mik a jelek?

Fontos, hogy jelekről és nem tünetekről van szó. A gyász nem betegség, akkor sem, ha néha az embereknek szükségük van például pszichológusi segítségre a leküzdéséhez.

A kimerültség, ingerlékenység és / vagy szomorúság időnként akkor is jelentkezhet, ha az ember elérte a határátkelés kezdetén maga elé tűzött céljait.

Amikor valaki megérkezik a fogadóországba, gyakran nem tanúsít komolyabb figyelmet arra a szomorúságra, amit hazájának elhagyása jelent vagy egyenesen tagadja azokat.

Általános jelenség, hogy a friss határátkelő idealizálja a befogadó kultúrát, miközben alulértékeli a hazáját. Ennek oka egyszerű: könnyebb úgy beilleszkedni egy országban, ha azt csodálatosnak látjuk és könnyebb elhagyni a hazánkat, ha meggyőzzük magunkat arról, hogy az semmit nem kínál nekünk. (Még egyszer, a félreértések elkerülése végett: a cikket egy spanyol szakember jegyzi… – HÁ)

Olyanok is akadnak, akik egyenesen szégyellik spanyolságukat, ami hosszú távon problémát jelent majd az önértékelésükben, mert akarják vagy sem, csak spanyolok maradnak.

Persze hosszú távon ezek az érzések mind a befogadó, mind a kibocsátó országgal kapcsolatban ambivalenssé válnak, amit sok határátkelő úgy ír le, hogy „egyfajta identitáshullámvasúton” ül.”

A cikk először itt jelent meg.

Az igazi kultúrsokk: meztelenül a főnökkel

Share.

About Author

Leave A Reply