Miből élnek a magyarok Svájcban?

0

Egy érdekes projekt amolyan bevezető posztját olvashatjátok ma. A Svájcban élő Csilla ugyanis a járvány alatt gondolt egyet és megkeresett szintén az országban élő magyarokat, hogy meséljenek az életükről, mi mindennel kellett szembesülniük a kinti élet során. A sorozat terveink szerint a Határátkelőn is megjelenik, kiderül majd tehát, miből élnek a magyarok Svájcban.

„Mikor négy évvel ezelőtt elindítottam a Külföldiként Külföldön YouTube csatornát, szerettem volna megörökíteni az élményeimet, mindent, ami új és friss, hogy akkor is emlékezzek rájuk, mikor már maguktól értetődőek.

Aztán az elmúlt évek során kiderült, milyen előrelátó voltam, ma már nem érzem újnak azokat a dolgokat, amikre évekkel ezelőtt rácsodálkoztam.

A járvány alatt is nyugalom

Megszoktam, hogy a vonatok pontosan járnak, hogy az élet magas színvonalon élhető, hogy kevés dolog van, amit ne engedhetnék meg magamnak, hogy még egy világjárvány közepén is nagyjából a megszokott nyugalommal zajlik Svájcban az élet.

Nyilván itt is vannak szigorítások, sok hely bezárt, aki megteheti, otthonról dolgozik, kevesebbet utazunk, stb., de aki elveszíti a munkáját, az is viszonylag kényelmesen megél a 70-80%-os munkanélküli segélyből.

A polcokról nem hiányzik semmi, ha nem lenne a kötelező maszkviselet, az ember szinte meg se érezné, hogy valami változott.

Az ötlet

Már régóta foglalkoztatott egy projekt, amit nagyon szerettem volna megvalósítani, csak sokáig nem volt merszem hozzá. Mindig is érdekelt, hogy mi motiválja az embereket, hogy elkötelezzék magukat egy bizonyos szakma mellett, ráadásul külföldön.

Aztán tavaly nyáron, a hónapokig tartó karantén alatt gondoltam egyet és belevágtam. Így született meg a „Miből élnek a magyarok Svájcban?” sorozat, ahol különböző területeken dolgozó Svájcban élő magyarokkal beszélgetek.

Amellett hogy rengeteg jó fej emberrel ismerkedtem meg az interjúkon keresztül, nagy segítség lehet ez azoknak, akik külföldre vágynak, ha látják, hogy az adott szakmában mennyire lehet érvényesülni, mennyit lehet keresni, hiszen az egyik motivációm az volt, hogy első kézből szerzett információkat tudjak továbbadni azoknak, akik hozzám fordulnak.

Minél szélesebb palettával szeretnék szolgálni, ami a szakmákat illeti, kéthetente jelenik meg egy új interjú a csatornán.

Megéri-e?

Nyár óta készült már interjú ápolóval, lelkésszel, szobalánnyal, kozmetikussal, masszőrrel, szobafestővel, gyógytornásszal, dj-vel, munkaközvetítővel, adótanácsadóval, sushi séffel, szoftvertesztelővel, neurológussal, légiutas kísérővel, autókereskedővel, stb.

Nyilván közel sem járok ahhoz, hogy elmondhassam, lefedtem minden területet, de valahol el kell kezdeni. 🙂

Az interjúk többnyire 20-30 percesek, de mindegyiknél található egy tartalomjegyzék, hogy hány percnél milyen témáról esik szó, ha valakit egyes részletek jobban érdekelnének, könnyen megtalálhassa őket.

Ha már egy embernek tudtam segíteni akár pályaválasztás terén, akár abban, hogy eldöntse megéri-e neki külföldre költözni, nekem már megtérült a befektetett munka.

Remélem, ezek az interjúk nektek is hasznosak lesznek!”

Példaként és amolyan előzetesként álljon itt egy videó arról, milyen is az élet ápolóként Svájcban.

(Fotó: pixabay.com/bitlake)

Share.

About Author

Leave A Reply