Manila két világa

0

A Fülöp-szigetekről alapvetően kétféle véleményt hallani: az egyik a szépségét és az (európai pénztárcával) olcsó megélhetést emeli ki, a másik inkább a gazdasági és (főleg) a politikai helyzetre koncentrál, kiemelten Rodrigo Duterte elnök finoman szólva is ellentmondásos tevékenységére. Steven írása a gazdasági és életmódbeli szélsőségeket mutatja meg.

„A Fülöp-szigeteken jártunk pár éve, szilveszter után. Három napot Manilában töltöttünk, a menyem nővérénél, majd még délebbre repültünk egy nyaralókomplexumba, Cebu mellé, öt napra.

Menyem egy nagy, tehetős fülöp-szigeteki családból származik. A család Ausztráliába emigrált, amikor ő tinédzser volt, de azóta páran, így legidősebb nővére is, visszaköltözött. A menyem a fiammal már többször járt Kanadában és Magyarországon is. Budapesten volt az esküvőjük.

Vendégszerető helyiek

Szóval nekünk illett a Fülöp-szigetekre ellátogatni. Hongkongból kevesebb, mint két óra repülővel, déli irányban. Következésképpen, míg januárban Hongkongban kellemes 18-20 fok van, Manilában trópusi 30.

Látogatásunk nagy szám volt, a helyiek nagyon vendégszeretők. Az egész rokonság kijött a reptérre minket üdvözölni, majd innen két fekete Hyundai furgonnal behajtottunk a sógornőék házába, ami Manila jobb részében volt.

Egy kerítéssel körülvett lakótelepen élnek, olyan, mint egy katonai támaszpont, elválasztva a várostól. Behajtásnál a biztonsági személyzet alaposan átvizsgálja a kocsit, hasonlóan, mint anno Kelet- és Nyugat-Berlin között. Elsősorban azt nézik, hogy fegyvert, bombát ne vigyél be, és megkérdezik, hogy ha nem itt laksz, kit látogatsz meg.

Az urak és szolgák világa

Ezek utána egy jó módú, mondjuk Pasaréthez hasonlító negyedben találod magad. A sógornőék földszintes háza japán stílusban épült. Nagy, nyitott terek, csodás kis nyugodt udvar, bambusszal határolva.

Mindketten dolgoznak, valami ausztrál céget képviselnek, ausztrál fizetéssel, ami itt nagyon nagy pénz. Ketten vannak, van egy 5 éves kislányuk. A személyzetük 3 szobalány, egy sofőr, aki kertészkedik és grillezni is tud.

Az első szobalány a gyerekre vigyáz, a második takarít, a harmadik a szakács. Kb. fejenként száz dolcsit kapnak havonta, ami itt az átlagfizetés. A sofőr kivételével a házban laknak és kapnak élelmet is.

Ez az „upstairs-downstairs”, az urak és a szolgák világa, még mindig virágzik itt a Fülöp-szigeteken, ahol az emberek 80%-a napi két dollárból él.

Közlekedés

Manila maga másfél milliós, de az azt körülvevő külvárosokkal együtt, közel 23 millió ember él itt, nagyon sűrűn. Ugyan egypár HÉV-szerű helybeli vonatot látni, nem láttam se városi buszt, se villamost.

A helybéliek, és ez igaz az egész Fülöp-szigetekre, kis furgonok segítségével jutnak el céljukhoz. Ezeket „Jeepney”-nek hívják, mert eredetileg az amerikaiak által hátrahagyott dzsipek voltak. Ez a fő közlekedési eszköz.

A furgonok kis magánvállalkozások, sokszor rikító színekkel kifestve. Jobbára csak a helybéliek tudják a menetirányt. Gyakran tömve vannak kuncsaftokkal, ott inted le, ahol tudod, és ott áll meg, ahol akarod. Mindez fillérekért, a díjat a bent ülők kézről kézre adják előre a vezető tulajhoz. Turistának minden, csak nem való.

A többség élete

A fekete, légkondicionált Hyundaiban megtett városnézések során bepillantást nyerhettünk a „80%” életébe. Láttuk, ahogy az utakat szegélyező boltok egyre szegényesebbek lesznek.

A maximum 3-4 méter széles, csak motorral vagy gyalog járható mellékutcákba pillantva bádogviskókat láttunk megszámlálhatatlan mennyiségben. Nem is tudom, mi történne, ha egy ilyen sikátorba csak úgy besétálna az ember.

Az ehhez kellő merészség szerintem ahhoz hasonlítható, mintha egy szafarin hirtelen elhatároznád, hogy most leszállsz a dzsipedről, és innentől kezdve egyedül és gyalog mész tovább a vadonban. Menthetetlenül eltévedhetsz, tetejébe találkozhatsz egy éhes oroszlánnal?

Ezekben a negyedekben sokszor nincsen ivóvíz, nincsen csatornázás, a Jóisten tudja, hol mosakodnak. Mondták, hogy üríteni sokszor a közeli patakokhoz, folyókhoz mennek. Láttam is egy párat, nyílt szennycsatornának néznek ki, tele legyekkel a trópusi melegben. Na, most már alkothattál valami képet róla, térjünk vissza az úri osztályhoz!

A grillparti

Elhatározták, hogy tiszteletünkre este nagy grillezés lesz. Nosza, a három férfi (a házigazda, a fiam és én) beültünk a sofőrös Hyundaiba, és kimentünk a kerítésen kívül, 5 percre levő bevásárlóközpontba, a grillezendőket megvásárolni.

A bevásárlóközpont nagyon flancos és légkondicionált. Tele volt „jobb” emberekkel, és gyerekeikkel. A bejáratnál, megint csak őrök mérnek végig. Ha nem ide tartozol (pofára és öltözékre megy), be nem lépsz.

Elmentünk az alagsorban lévő élelmiszeráruházba. Volt ott minden. A házigazda elkezdett húst, halat, bort vásárolni, mint egy részeg tengerész. Meg is említettem, hogy nekem túl nagy mennyiségnek tűnt.

Mondta, ne aggódjak, ha nem esszük meg, a személyzet megeszi vagy hazaviszik. A vásárlás befejeztével a dobozokba tett élelmiszert az áruház alkalmazottja vitte fel a Hyundaihoz, miközben mi kényelmesen megnéztük a bevásárlóközpont más nevezetességeit.

Este volt nagy vacsora, parázson sült marha, disznó, bárány és rák. Kérdeztek a magyar ételekről, ugyan már jártak M O-n, az esküvőn. Megígértem, hogy utolsó nap készítek egy gulyást. Nejem meg egy almás pitét készített. Mindkettő nagy siker volt.

Egy kis történelem

OK, jogos a kérdés, hogy akkor mit láttunk Manilából? Elmentünk a régi negyedbe, amit anno a spanyolok építettek. Szép, restaurált korabeli épületek, macskaköves utcák fogadtak – no és két gyönyörű templom, ahol szombat lévén esküvők zajlottak, egyik a másik után. A templomok előtt koldusok.

Elmentünk egy múzeumba is, ahol a Fülöp-szigetek történelmét mutatták be vagy hatvan életképben. A Fülöp-szigeteket a spanyolok fedezték fel 1571-ben, ugyan előtte még a kínaiak és a brunei szultán is próbálkozott itt, több-kevesebb sikerrel. Az 1700-as évek közepétől az angolok jelentek meg és a spanyolokra nehéz idők jártak.

A tehertől megszabadulandó, a spanyolok 1898-ban eladták gyarmatukat (Guammal és Puerto Ricóval együtt) 20 millió dollárért az amerikaiaknak. Ekkor lett Kuba is független.

Na, ezek után a második világháborúban a japánok rohanták le, míg aztán, véres csatákban, mint tudjuk, a japánokat az amerikaiak végül is leverték. Ennyi a történelmük dióhéjban, legalábbis ami bennem maradt.

A városban van egy nagy amerikai katonai temető. Ezt is megnéztük. Az összes elesett katona, vagy 10 ezer, neve fel van vésve egy emlékműre. A csend, a keresztek, nagyon szép látvány.”

Hétköznapok egy ellentmondásos szigeten

Share.

About Author

Leave A Reply