Magyarország kiöli a nyugaton felszedett optimizmust?

0

Zsófi több mint egy éve él már Budapesten, ahová Franciaországból költöztek férjével, túl van hazaköltözésen, az adminisztráció útvesztőin, szülésen. De hova lett a kezdeti, hazahozott lendület? Az országok közti ugrabugra hátránya…

„Iszom a kávémat, hallgatom Korina reggeli csicsergését iskola előtt és arra gondolok, hogy ezek a napok tökéletesen egyformák. Semmivel nem tudom megkülönböztetni a hétfőt a keddtől.

Csak amiatt tudom, hogy hétköznap van vagy hétvége, hogy Korina elkezdte az iskolát és ott már észnél kell lenni. Ez a feladatom, egy elsős nyomon követése és a pelenkatartalom-éhség-alvás triumvirátusának figyelése. Mit kellene ma csinálni, hogy jobb kedvem legyen? (…)

Kedden nincs semmilyen baba-mama program, na nem mintha beváltották volna a hozzá fűzött reményeimet, de azért ott mégis lehet emberekkel találkozni. Ha szerencsém van nem csak az éjszakai alvásról és a bölcsődei helyzetről beszélgetünk. Általában nincs szerencsém. (…)

Nehéz vidékiként beintegrálódni itt, ha már az ember nem az egyetemista éveit tölti. Nulla kapcsolati háló a gyerekezéshez, de a munkához is csak minimálisan van több négy budapesti munkás évvel mögöttem.

Ez a sok jövés-menés és oszágok közti ugrabugra hátránya. A nemzetközi mamis csoportokban legalább gyakorlom az angolt és érdekes, hogy ki miért és hogy került Budapestre és milyennek látják Magyarországot a saját hazájukhoz képest.

HATÁRÁTKELŐ A
YOUTUBE-ON
ÉS A SPOTIFY-ON IS!

Ott még egy-két tanácsot is tudok néha adni és akkor legalább úgy érzem, hogy valakinek segíteni tudtam egy kicsit és nem uralkodik el rajtam a hasznavehetetlenség érzése.

A szervezéssel viszont felhagytam, van elég csoport, legalábbis számomra elég. Keresem a helyemet. Budapesten nem vagyok igazi, hiteles tagja a külföldi csoportoknak, mert én nem úgy szenvedek, mint ők, hiszen én otthon vagyok, ők pedig idegenben.

Nantes-ban én is egy külföldi voltam a sok közül, ugyanazokkal a kínokkal megáldva, mint a többiek. Ott ez volt a közösség, ahova tartozhattam a nyelviskolán kívül. Persze ez így normális.

Több mint három éve, hogy otthon dolgozom, tanulok, gyereket nevelek. Sosem lógatom a lábam, de úgy érzem, hogy mégsem jutok egyről a kettőre. Mintha az élet mindig csak azt mondaná: Zsófia, próbálkozz csak tovább, ez még egy picit kevés.

Megtanultál franciául? Remek, akkor most tanulj tovább, hogy felsőfokon beszélj! Online közösségi média marketing tanfolyamot csináltál? Fantasztikus, de tudod-e használni is a megszerzett tudást? Ó, még nem nagyon próbáltad, csak a saját oldalaidon? Akkor sajnos nem tudok segíteni, a céges profilomat nem merem rád bízni. (…)

Nézem a gyönyörű kisbabámat, ahogy fel s le közlekedik négykézláb a nappaliban, és arra gondolok, hogy milyen szerencsés vagyok, de mégis azon kattog az agyam, hogy mi a fenétől érzem annyira unalmasnak a napokat?!

Eddig tartott a nyugaton felszedett optimizmusom. Lássuk be, hogy mégis számít a környezet, amiben az ember benne van. Vagy a környezet hiánya. Nantes-ban mindenkiben a lelkesedés szikrája pislogott, a munkanélküliben, a betegben és a sok gyerekesben egyaránt. Ezzel egymást erősítették.

Ezt a lendületet, bizakodást és tenni akarást hoztam haza magammal egy évvel ezelőtt Budapestre bízva abban, hogy ha hasonló gondolkodású emberekkel veszem körül magam, akkor megmarad mindez bennem.

Igaz, hogy alig vannak körülöttem emberek, akikkel pedig összehoz az élet, azok elég vegyes képet mutatnak. A velem hasonlóan gondolkodó, lendületes barátoknak millió dolguk van, ugyanúgy, mint nekem, de ha néha összefutunk, az feltölt és lendületet ad egy darabig.

Ideje állást keresni. Tudathasadásos állapot a francia és a magyar szokások között vergődni ezen a téren. Francia ismerőseim nem értik mit keresek még mindig otthon egy 10 hónapos gyerekkel (ott egy 3-4 hónapos, de maximum 6 hónapos baba már megy a bölcsibe), a magyar ismerősök pedig furcsállják, hogy miért oly sietős nekem visszatérni a munka világába, amikor legalább 2 évig nyugodtan otthon maradhatnék.

Vajon mennyit ér 2019-ben a sok tapasztalatom, mennyire vagyok öreg a munkerőpiacon 41 évesen, elég-e az angol és francia nyelvtudás valamire, mennyit változott 5 év alatt a részmunkaidős állások piaca és megítélése (szerintem semmit) és vajon mennyi idő alatt fogom tudni újra használni mindazt a számítógépen, amit évek óta nem használok? Fel. Kell. Pörögni.”

A teljes posztot is érdemes természetesen elolvasni, itt tehetitek meg.

(Fotó: pixabay.com/drazen bajer)

Share.

About Author

Leave A Reply