Magyar barátság Cambidge-ben

0

A távolság megnehezítheti az emberi kapcsolatok fenntartását. De legalább egy-egy barátság kivétel lehet ez alól. Mint Marton Péter e heti írásában is.

Marton Péter: Részecskék (novella)

Éjszaka volt, és meglepően tiszta égből sütött le rá a Hold, miközben számára szokatlan módon az út jobb oldalán ballagott hazafelé, az alacsonyan futó, véget érni nem akaró kőkerítés mellett, miközben a szemből közeledő autók fényszórója olykor kísérteties fénnyel vetült rá, egy-egy futó pillanatra kiragadva kellemes, sörízű merengéseiből,

melyek a cambrdige-i kocsmában szálltak belé az ezeréves, országos cimborájával eltöltött órák alatt, hogy végigjárják kiszámíthatatlan útjukat,

a középiskolás emlékek felvillanásaitól (hogyan köttetett a klasszikus közép-európai értékeket igenlő férfibarátságuk egykori osztálytársával, Tamással*), az életet elemző jelleggel közelítő töprengéseken át (Tamás jelenleg egy helyi angoltanárképzőben oktatott, az oda érkező kelet-európaiak közepes vagy éppen erőteljesen kiütköző csalódására maga is kelet-európaiként) a tartalmasabb, filozófikusabb gondolatokig,

hogy az utóbbiak azután tartósan lekössék elméje kapacitásainak nagy részét, miközben a fizika számára misztikusan ható tételeinek tágabb összefüggéseit igyekezett a szesztől áthatott szabad asszociáció révén megfejteni,

és eljutott odáig, hogy felidézze, mind a különféle elemi részecskék tömegének, mind a rájuk ható erőknek vannak bizonyos alapvető törvényszerűségként jelen lévő, stabil arányai, a kvarkoktól a neutrínókig, a gravitációtól az elektromágneses erőn át a gyenge és az erős nukláeris erőig, és ha ezek az arányok nem pont azok lennének, amik, ha csak egy kicsit is variálnánk rajtuk (ami persze lehetetlen, mármint hogy mi variáljunk, hiszen magunk is ezekből a részecskékből állunk), szóval ha valaki variálna rajtuk, az lényegében az univerzum forráskódját írná át, és ezeknek az arányoknak a megváltozása esetén egészen másképpen festene a világegyetemünk (már ha a „miénk” szónak maradna értelme abban az univerzumban egyáltalán, aminek kicsi a valószínűsége) [lásd: Brian Greene: The Elegant Universe. Vintage: London, 2000],

szóval akkor biztosan nem találkozott volna Tamással, nem lett volna meg az az erős kötés, hogy  ennyi év után is összerántsa őket, itt, Cambridge-ben, magától értetődően, mintha csak a KöKinél találkoztak volna, hogy megigyanak egy, kettő, vagyishát végül n számú (tényleg, mennyi?) sört, amely eljuttatja a kvarkok és a neutrinók tömegarányának fejtegetéséig, illetve attól eddig a fura gondolatig, és azután az ágyig, merthogy nahát, már meg is érkeztünk – „wow, tényleg integettem a recepciósnak befelé jövet?”, gondolja  Gergő –, és már csak az ágyon végigterülés van hátra, egy kis pörgés a fejbe beépített körhintán, jaj, de forog ez a szoba, vajh hogyan aránylik majd a mostani érzéshez a holnapi, fejfájósnak ígérkező ébredés, biztosan ezt az arányt is külön, előre beprogramozta valaki — the end.

* Értsd: az iskolapad alá bújva, felváltva hánytak egy közös használatú nejlonzacskóba, miután a közeli kiskocsmából jövet ültek be a matekórára, és nagyon kellett igyekezniük, hogy Tiszai tanár úr ne vegye ezt észre, míg képleteket ír a táblára (az egykori gimnáziumi osztálytárs szerk. megjegyzése, ittasan, jó éjszakát).

***

Marton Péter szerzői Facebook-oldalához itt lehet csatlakozni a Facebookon. Ez pedig a szerző saját weboldala eddig megjelent írásaival.

A határátkeléshez erős elhatározás kell

Share.

About Author

Leave A Reply