Luxushotel a világ végén

0

Ha valakinek elege van a világból (amit idén abszolút meg tudunk érteni) és elmenekülne a világ végére, akkor jobb helyet nem nagyon találhat erre a svédországi Hamneskarnál.

A település úgy van a világ végén, hogy mindössze 35 kilométerre fekszik Göteborgtól. A kissé sajátos nevet viselő Pater Noster nevű helyre helikopterrel vagy valamilyen vízi alkalmatossággal lehet eljutni.

A hotel maga egy 1868-ban épült világítótoronyból lett átalakítva, összesen kilenc szoba található benne, ami azt jelenti, hogy 18 vendég kényelmesen elfér és meghúzódhat a világ zaja elől.

Emellett ha valakinek úgy hozza kedve, aludhat a szabad ég alatt is (nyilván inkább nyáron), de van étterem, bár és egy kávézó is – mind a svéd Stylt iroda terveit dicséri.

A kilátás persze csodálatos (már aki szereti a hatalmas vizet nézni), a fürdőszobában melegített tengervízben áztathatjuk magunkat, kirándulhatunk a környező szigetekre, bort kóstolhatunk a régi borospincében.

A vendégeket emellett masszázs, meditáció várja, akinek az van ínyére, az mehet horgászni, vitorlázni, kajakozni vagy búvárkodni (ha bírja a hideget, persze).

„Harminc éve dolgozom a vendéglátásban, de nagyon ritkán futottam bele ilyen egyedi helybe. Minden rendelkezésre áll: a félreeső hely, a fantasztikus természet, a szélsőséges időjárás, a hátborzongató történelem – és persze nagyszerű vendégfogadás a természet némi érdességével és nem hivalkodó luxussal” – dicsekedett a Stylt alapítója, Erik Nissen Johansen.

Ha valakinek egyetlen szoba elég, akkor fejenként és éjszakánként 372 dollárt (115 ezer forintot) kell fizetni. Kibérelhető az egész sziget is, az 20 576 dollárba (6,4 millió forintba) kerül.

Extravagáns kirándulás 15 millió forintért

(Fotó: Instagram/pater_noster_on_the_horizon)

Share.

About Author

Leave A Reply