Kivándorlás és kormány: sötét kép rózsaszínre festve

0

Minden kormány a maga módján próbálja meg feldolgozni és kommunikálni a kivándorlás generálta helyzetet. Tulajdonképpen teljesen érhető, hogy mindenki olyan magyarázatot ad, ami számára a legkedvezőbb, a legtöbb politikai hasznot hozza, még akkor is, ha ehhez „kreatívan kell értelmezni” bizonyos jelenségeket. Bevallom, több okból is nagyon kíváncsi vagyok, milyen reakciók születnek* a mai posztra.

„Érdekes váltás következett be a kormány hivatalos kommunikációjában: az ország vezetése elkezdte lekicsinyelni az elvándorlás mértékét, miközben megpróbál eladni egy nem létező visszaköltözési hullámot.

A tíz évvel ezelőtti gazdasági válság és az azt követő megszorítások több százezer embert késztettek a kivándorlásra. A pontos számot persze nagyon nehéz megsaccolni is, ami jól jött a kormánynak, mert így a maga szája íze szerint alakíthatta az adatokat, és üzenhetett az elvándorlás mértékéről, az „amit nem látunk, az nincs is” alapon.

Megváltozott kormányzati kommunikáció

A közelmúltban azonban új kommunikáció kezdődött, aminek középpontjában a gazdasági fejlődés, az ország erősödése áll. A kormány most már nem is azt mondja, hogy egyre kevesebb a kivándorló, hanem egyenesen azt állítja, hogy rengetegen költöznek haza (érdekes módon azok, akik az elmúlt években, az akkori kommunikáció szerint el sem mentek).

Így fordulhatott elő, hogy a munkaügyekért felelős miniszter előszeretettel lobogtatja a visszatérőkről szóló 2016-os számokat, miközben elfelejtkezik a sokkal több elvándorlóról ugyanabból az évből.

Közel 1000 külföldi állásajánlat vár a Határátkelőn egyetlen kattintásra

Így hangozhat el az, hogy 190 ezerrel többen tértek haza, mint ahányan elmentek, miközben a valódi nettó adat mínusz 169 ezer, azaz ennyivel többen mentek el, mint ahányan visszatértek.

A média nagy része pedig előszeretettel visszhangozza a kormány adatait, a visszatéréseket és a gazdaság erősödését ünnepelve: a makrogazdaság fejlődik, egyre kevesebb a munkanélküli, a határátkelők pedig hazatérnek.

Az üzenet egyszerű: a kivándorlás már a múlté, nem is nagyon érdemes azokról beszélni, akik a mai napig elhagyják a hazájukat, vagy akik hazatérnének, de nem mernek belevágni az otthon tapasztalt bizonytalan helyzet miatt.

A „kalandvágyó, tehetséges fiatal” képe

Mindemellé a kivándorlásról szóló diskurzusra ráépítettek egy személyes sikerekre összpontosító ideológiát, a „kalandvágyó”, a „komfortzónát elhagyó”, az önmagát foglalkoztató (vállalkozó szellemű) határátkelőt központba helyező képet.

Egy ideje ebben a kommunikációban a határátkelők leginkább „fiatalok”, „vállalkozók”, „kalandvágyók”, mindezzel azt sugallva, hogy a kivándorlás szabad és személyes döntés, melyben külső tényezők nem játszanak szerepet.

Mindez nem veszi figyelembe a társadalmi kirekesztés és a határátkelés kapcsolatát, és egyszerűen törli a vitából azokat, akik nem férnek bele a „magasan képzett fiatal győztesek” kategóriájába, nagyvonalúan eltekintve attól, hogy mindenféle életkorú emberek és teljes családok is külföldön keresik a boldogulást.

A politikai üzenet egyértelmű: tagadni mindent, ami nem fér bele a „fiatal, külföldi kalandokra és sikerekre szomjas határátkelő” profiljába. Ezt a vállalkozói képet erősíti a média egy része is, előszeretettel mutatva be a külföldön sikert elért (fiatal…) üzletembereket, reklámozzák a „vállalkozó szellemű hazatérőknek” szánt anyagi és egyéb segítségeket és programokat.

Mindemellé társul a közszolgálat fokozatos leépülése, ami nagy részben felelős a jelenlegi és közelmúltbeli kivándorlásért, hiszen sokan hagyták és hagyják el az országot olyanok, akik korábban például az egészségügyben dolgoztak.

A kivándorlás új hullámáról szóló vita és a lehetőségek hiánya több helyi és regionális önkormányzatot is arra késztetett, hogy saját maga lépjen és próbáljon meg munkalehetőségeket létrehozni, nem ritkán a „stratégiainak” nevezett szektorokban (mint amilyen a kutatás). Más kérdés, és elég sajnálatos, hogy ezek az elképzelések is elsősorban a „fiatal tehetségekre” koncentrálnak.

Mit lehet tenni?

Márpedig a hazatérést mindenki számára lehetővé kellene tenni és segíteni kellene, korra, nemre és önéletrajzra való tekintet nélkül. Ezek az elképzelések viszont meglehetősen szelektívek és elsősorban a „tehetségeket” akarják hazavonzani, azokat, akik hasznot hajtanak és termelékenységet hoznak bizonyos iparágakban.

Így aztán a hazatérés megszűnik jognak lenni, és miután sokan azért kényszerültek elmenni, hogy ne szaporítsák a munkanélküliek listáját, most megint csak a piacra hivatkozva nem tudnak visszatérni.

Arról már nem is beszélve, hogy ez a kommunikáció megpróbálja eladni a gazdasági fellendülést, azt a hamis képzetet keltve a külföldön élőkben, hogy a helyzet jobb lett.”

*= Említettem a bevezetőben, hogy több okból is kíváncsi vagyok a mai reakciókra. Mindenekelőtt elárulom, hogy a poszt Spanyolországról és a madridi kormányról szól, a Marea Granate oldalon jelent meg nem olyan régen.  

Az egyik ok tehát természetesen a néhol egészen fantasztikus egyezés a spanyol és a magyar kormány kommunikációja között. 

A másik ok ennél egy fokkal önzőbb. Különösebben nem lepett meg, de a Tíz dolog-sorozat kapcsán a napnál világosabbá vált, hogy akadnak (elsősorban innen-onnan idetévedt, vagy más okokból több-kevesebb rendszerességgel itt felbukkanó, nem törzs-)kommentelők, akik egyszerűen vagy nem olvassák el a posztokat, csak rögtön szórják az igét, vagy elolvassák, de nem tudják, vagy nem akarják megérteni, hogy az miről szól. 

A mai poszt tehát voltaképpen teszt is, méghozzá annak a tesztje, hogy aki beleáll az adott napi szerzőbe (vagy éppenséggel az egész Határátkelőbe, úgy ahogy van), az vajon el is olvassa azt, amiről kommentel, vagy csak gondol valamit és már kezdi is. A kérdés nyilván költői… 

Külföldre húz a zsebed, de nem találsz munkát? Keress és találj itt!

(Fotó: pixabay.com/2742255)

Share.

About Author

Leave A Reply