Kínai nyomulás

0

Kína nyomul. Általában is persze, ám most a vakcinakérdésről lesz szó, már csak azért is, mert a leginkább felkapott nyugati gyártók nem tudják kielégíteni az igényeket. Az Európai Unióban még egész jó a helyzet, azon kívül azonban még rosszabb a helyzet.

Vannak azonban játékosok keletebbre is. Az oroszok maguk is erős gyártási problémákkal küzdenek, így valószínűleg mérsékelten veszik ki a részüket a történetből (legalábbis egy darabig még). Így aztán tulajdonképpen csak egy nagy szereplő maradt, aki viszont szárnyal és minden létező babért igyekszik learatni: Kína – írta Liping.

„Bár a saját, közel másfélmilliárdos lakosságát beoltatni sem kis feladat, Kína megteheti, hogy a vakcinációs programja relaxált légkörben haladjon előre. A hatóságok hathatós intézkedéseinek hála, az országban normálishoz közeli állapotok uralkodnak már bő fél éve, s minden új gócot csírájában fojtanak el. Minap 2 (!) új esetet találtak, s a kezdeti kitörés óta a legrosszabb napon sem érte el a szám a 200-at.

Mivel a belföldi helyzet kezelhető, Kína most gőzerővel igyekszik kihasználni a vakcinák jelentette előnyöket. Természetesen van egy jól értelmezhető monetáris haszon, hiszen a vásárlók fizetnek a hatóanyagokért.

Bár nyugaton erős szkepticizmussal állnak hozzájuk, ádáz harc dúl a világban értük. (Nagyjából ennek is köszönhető, hogy Kínát erősen mérsékelten érdekli, ha az EU-ban kifogásokkal élnek. Van bőven kinek eladni. Ezzel a piaccal eleve nem számoltak.)

Kínától vásárol Délkelet-Ázsia, Pakisztán, az arab államok nagy része, Brazília, Peru, Mexikó, Chile – lényegében a fejlődő világ teljes fizetőképes része. A kevésbé szerencsés térségek számára eredetileg India lett volna a megoldás, a náluk gyártott, olcsósított AstraZeneca vakcina révén.

Az első egymilliós dózis el is jutott Dél-Afrikába, azonban úgy fest, hogy hatása az új, helyi vírusvariánssal szemben nagyjából a placebóval megegyező mértékű.

Itt jön kézbe a vakcinadiplomácia, mint a puha diplomácia új eleme. Kína kapacitásai lehetővé teszik, hogy néhány millió dózist gond nélkül áldozhassanak imidzsépítésre.

Több mint 50 szegény országnak visznek (inkább jelképes, nagyjából az egészségügyi személyzet oltására elegendő mennyiségű) oltóanyagot, elsőként Zimbabwe kap egy kétszázezres szállítmányt. (…)

Az elemzői vélemények Kína afrikai, latin-amerikai és karibi pozícióinak további javulásával számolnak, ami Afrikában inkább a már jelenleg is egyre jelentősebb kínai hegemónia bebetonozását jelenti.

Ezen nincs mit csodálkozni: az optika soha nem látott módon kedvező. Amíg a nyugati, gazdag államok magukkal vannak elfoglalva, Kína ténylegesen jön és segít. Természetesen nem altruista motivációktól fűtve, de ne legyünk naivak, a többi szereplő sem agenda nélkül érkezne, ha tehetné.

Bár a nyugati sajtóban erről nem nagyon olvasni, Kína jött, látott és győzött. Tavaly ilyenkor nagyon nem így tűnt, de az ország a pandémia nyertese lett. Amihez kellett szerencse is, de leginkább komoly munka eredménye.”

A teljes posztot itt találjátok, érdemes elolvasni!

A kínaiak megépítik a jövő városát

(Fotó: Xinhua)

Share.

About Author

Leave A Reply