A kapcsolattartás íratlan szabályai

0

Minden kultúrának megvannak a saját finomságai, minden társadalomnak azok a sajátosságai, melyeket előbb vagy utóbb muszáj kitapasztalnunk, ha be szeretnénk illeszkedni. Ez még Ausztriában vagy Németországban sem egyszerű, pláne nem az, ha ennél is messzebb megyünk – például Törökországba, ahogyan a Tede in Turkey blog szerzője tette, és akinek a kapcsolattartás íratlan szabályai sok év után, a mai napig fejtörést okoznak.

„Az emberek kapcsolati hálója itt nagyon sűrű, nincs az a pók, amely ennél szövevényesebbre tudná szőni. A kapcsolataikat a törökök aktívan ápolják, legyen szó barátságról vagy csak egy régi, de kedves kollégáról.

Ez volt az első szembetűnő dolog, amit a Törökországgal való ismerkedés hajnalán fedeztem fel, és most is az egyik legfontosabbként emelem ki, ha arról beszélek, mit tartok itt példaértékűnek.

De – és mindig van egy de –, ez is sokkal árnyaltabb annál, mint aminek elsőre látszik. A kapcsolataik tele vannak elvárásokkal, amelyekhez jó sok időnek kell eltelnie, mire megérti az ember – ha egyáltalán sikerül.

Vedd fel azt a telefont!

Sokszor hallgatom csodálkozva, amikor két török ismerős egymás között beszélgetve megemlít egy harmadik személyt, és arról pletykálnak, hogy az illető mikor és hányszor hívta, kereste őket.

Ha az alany nem telefonált elég sűrűn, és többször is egyoldalúan őt kellett keresni azért, hogy megtudakolják, mi újság, az máris fekete pont. A fekete pontok elég gyorsan gyűlnek, és akár oda is vezethetnek, hogy nincs több telefon és érdeklődés, az illető kiesik a pikszisből, a közös ismerősök pedig a fejüket csóválva, rosszallóan beszélnek az érdektelenségéről.

KÜLFÖLDI MUNKALEHETŐSÉGEK EGY HELYEN

Az egyenlet meglehetősen sokismeretlenes, és egy ki nem mondott skálán mozog az elvárás, hogy kit milyen gyakran illendő keresni. Természetesen az is fontos, hogy mindez oda-vissza működjön, lehetőleg váltakozva, ellenkező esetben gyűlnek a fekete pontok.

Ha a mércéjüket össze akarom hasonlítani a sajátommal, nekem sokszor (hosszú) hónapok (ne haragudj, Ancsa!) telnek el úgy (téged is hívlak, Andi!), hogy nem beszélek az otthoni barátaimmal, és nem azért, mert nem akarok, vagy mert feltételezem, hogy ők nem akarnak, egyszerűen csak szalad az idő, és mire feleszmélünk, megint nem érintkeztünk hosszú ideje.

Nem számít az sem, hogy ki kezdeményezi a beszélgetést, megint ők, megint én, csak örülünk egymásnak, és onnan folytatjuk, ahol korábban abbahagytuk.

Ha az itteniekkel tenném ezt így, akkor biztosan megorrolnának rám még akkor is, ha külföldiként sok minden alól felmentésem van. (…)

Látogass el!

Egy kicsit a személyes látogatás is az a kategória, mint a telefon. Számon tartják, hogy kihez mikor illik elmenni, és kinek mikor illik hozzájuk ellátogatni.

Sokszor hangzik el nálunk is, hogy „most már tényleg ugorjunk el XY-ékhoz, mert A./ mi jövünk, legutóbb ők voltak itt; B./ új lakásba költöztek, háztűznézőbe kell mennünk és ajándékot kell vinnünk; C./ gyermek született, ők is eljöttek hozzánk akkor (Apropó, mit is hoztak ajándékba? Akkor mi is hasonló értékben viszünk).

Menni kell, de invitálni is, mert ha nem hívnak, ha nem hívod, az újabb fekete pont. (…)

Praktikusság vs. külcsín

Azt már nagyon jól tudjuk, hogy a látszatra komolyan adnak Törökországban. Legyen szó a lakásukról, a megjelenésükről, a tárgyakról, amelyekkel körül veszik magukat vagy a fent említett emberi kapcsolataikról – a külcsín sok esetben fontosabb bárminél.

Minket szinte minden családtag és barát heccel az ikeás cuccaink miatt a lakásban, mert mindketten jobban hiszünk a praktikusságban, mint a díszes, és sokszor kényelmetlen berendezésekben. Való igaz, jó pár török otthont megjárva, feltűnően puritán a lakásunk berendezése.

Vagy más példa: hetekig képesek az óvodai csoportunk anyukáit tömörítő Whatsapp csoportban vitázni azon, hogy a gyerekek miben lépjenek fel az év végi bemutatón. (…)

A török kapcsolatok tényleg nagyon szövevényesek, és az egy dolog, hogy a leheletfinom különbségeket én nem mindig érzékelem. Viszont amikor a hozzám közelálló török barátokat faggatom a miértekről, vagy a rokonaimnak teszek fel keresztkérdéseket, azt látom, hogy sokszor ők maguk sem tudnak minden szálat követni. Akkor megnyugodhatok?

Ettől függetlenül itt az ideje, hogy visszapörgessem, kivel mikor beszéltem utoljára. Lehet, hogy ismét vannak fekete pontjaim?”

A teljes posztot itt találjátok.

Élet a rózsaszín ködön túl

(Fotó: pixabay.com/StockSnap)

Share.

About Author

Leave A Reply