Kalandos vonatút és a Káma Szutra templomok

0

Mit keresek én itt? Nos, a kérdést alighanem sokan sokszor feltettük már magunknak, és abszolút nem vagyunk meglepve, hogy az asUchange szerzője is így volt vele Indiában.

„Mit keresek én itt? Emberek a földön, emberek mindenhol. Alig fértem el az állomáson a vágányon, annyian voltak, rengeteg csomaggal. Este volt, hideg, mindenki engem nézett. Akik mentek valahová, szinte fellöktek, mintha láthatatlan lettem volna. Láthatatlan és feltűnő egyben.

Aztán jött a vonat, és mintha egy filmben találtam volna magam. Miközben én slow-motion, azaz lassított felvétel módban lépkedtem előre, körülöttem az emberek szaladtak, ugrottak a vonatra, másztak be az ablakon, dobták fel a csomagjaikat, kiabáltak az ismerőseiknek, lógtak ki a vonatból, tömték a csomagokat minden lehetséges helyen: ajtón, ablakon.

Én pedig csak néztem, mintha nem is ott lennék, hanem csak kívülről látnám ezt az egészet. Valóban kívülről láttam az egészet. Megálltam, hogy átéljem, megálltam, hogy megfigyeljem. (…)

Miután megtaláltam a kocsit, majd az ágyamat, leültem egy kicsit valaki ágyára, csak bámulni. Lehet, hogy tátott szájjal.

Az első éjszakai vonatélmény Indiában. Három ágy volt egymás felett, az enyém volt a felső. Azt sem tudtam, hogyan fogok felmászni. A jegyem a sleeper, azaz mondjuk fekvőkocsis osztályra szólt, mint később kiderült a második legrosszabb osztály a vonaton.

Kaptam egy „ágyat”, de az ablakok nyitva (természetes légkondicionálás), és vagyunk sok-sok-sokan kis helyen, hogy hallhassuk egymás szuszogását… csak viccelek, de tényleg így volt. (…)

Azt hiszem az eddigi legtöbb emberrel együtt alvásom volt ez a vonatút Delhi-Khajuraho között. Khajuraho egy kis falu körülbelül 600 km-re a fővárostól, Új-Delhitől, az út körülbelül 12 órás volt. Annyira fáradt voltam, hogy már csak akkor keltem fel, amikor megérkeztünk.

KÖVESD A HATÁRÁTKELŐT A YOUTUBE-ON IS!

A templomokon rengeteg erotikus szobor található, Káma a szerelem istene, Szútra pedig a könyv maga. A templomokon a káma szútra fejezeteinek megfelelően vannak bemutatva a különböző szexuális alakzatok, pózok.

A hindu templomokat a X. és a XI. században építették. A kétkötetes minden részletet a szerelemről leíró könyv lebutított változatát turistáknak körülbelül 200 rupee-ért (kb. 800 Ft), helyieknek 40-50 rupee-ért árulják (kb. 200 Ft).

Természetesen találtam egy helyi ismerőst a neten, és az olcsóbb árért szereztem be ezt a remekművet. A templomok gyönyörűek, szép napos időm volt, a belépő külföldieknek 600 rupee (2400Ft kb).”

Hogy milyen volt a visszaút, az kiderül az eredeti bejegyzésből.

Magyar sztár született Indiában

Share.

About Author

Leave A Reply