Ingerözön és kultúrsokk

0

Amikor az ember először utazik Afrikába, az elég komoly élmény, még akkor is, ha a kontinens északi részét választja. A Vargabetűk blog szerzője Marokkóba, azon belül is „a mesés Kelet ékköveként” jellemzett Marrakesh-be utazott.

„Van abban valami gyomorszorító és szívdobbantó érzés, amikor az ember az Európai Unión kívülre utazik, és a reptéri kapuhoz menet még átesik egy utolsó útlevél-ellenőrzésen – kvázi kicsekkol az EU-ból, és elhagyja az ismert világ határait.

Elhagyja a közös kulturális gyökereket és az ismerős vonatkoztatási pontokat – egy olyan közegbe fog érkezni, ahol eleinte nem ismeri a szokásokat, a kommunikációs kódok jelentését, és nem várhatja, hogy úgy működnek a dolgok, ahogyan megszokta (talán úgy érzi majd, a dolgok nem működnek olyan olajozottan, mint otthon – ám talán éppen olyan jól működnek, csak itt máshogy kell megolajozni őket). (…)

A legtöbb turista Marrakesh-ben eljut taxival a szállása közelébe, ám a szűk utcákban található hostelekhez és riadokhoz (az óvárosban lévő régi házakban kialakított szállásokhoz) általában nem lehet teljesen behajtani kocsival.

A szerencsétlen turista a taxistól elköszönve keresni kezdi a szállást, ami a Google-térkép alapján itt van a következő sarkon, ám pillanatok alatt eltéved az óváros, vagyis a medina zegzugaiban.

Ekkor lép be a képbe egy segítőkész helybéli, aki felajánlja, hogy elkíséri a szállásához. Meg is teszi, ám sokszor jelentős kerülőt téve, majd a séta után közli, hogy 10-20 euróba kerül ez a kis kisegítés – amire persze a meghökkent turista értetlenkedik, adott esetben vitába bonyolódik, de végül úgyis ad valamennyit.

KÜLFÖLDI MUNKÁK A HATÁRÁTKELŐN

És persze kiakad, meg rossz szájízzel kezdi az itt tartózkodását. Szóval nekem az a tapasztalatom, hogy az ember lelki nyugalma megéri a reptéri transzfer árát. Főleg, ha a szállástól valaki tényleg ott vár, amikor kiszállunk a taxiból (ezt érdemes lehet előre egyeztetni).

Tehát a marrakesh-i óvárosban aligha lehet arra a jó szándékúságra számítani, amivel Brazíliában találkoztam: hogy egy helybéli puszta segíteni akarásból tízperces kitérőket tesz, hogy elkalauzoljon minket valahova. Mert mire találnánk egy ilyen jó szándékú helybélit, már rég fennakadunk egy szemfüles nyerészkedő horgán.

Másnap bemerészkedtünk a káoszba (végül is ezért jöttünk). Vagyis keringtünk a főtéren, aminek Jemaa el Fna (ejtsd: Dzsema el Fna) a becsületes neve. A tér délelőttől kezdve egyre jobban és jobban sűrűsödik, míg kora este eléri intenzitásának tetőfokát.

Étkezdék és gyümölcsléárusok; a bazár is benyúlik a térre, tehát sál-, lámpa-, cipő- stb. kereskedők. Mind el akar adni valamit, mind azt akarja, hogy tőle vásárolj. A térre behajtó motorosok, biciklisek, taligát toló emberek, tuktukok és bármilyen jármű, amit el tudsz képzelni.

Ha azt hiszed, simán elférsz a motoros mellett, biztos, hogy a motor mögé utánfutó van erősítve, ami mellől mindenki szétspriccel, mielőtt még az áthaladna rajta. Jövő-menő emberek, hagyományos és nyugatias öltözködésű férfiak és nők.

A női öltözet minden fokozata megtalálható itt a világitól a nagyon tradicionálisig: csinos blúz, farmer, a fejre tekerve kendő – hidzsáb, ami szabadon hagyja az arcot; hosszú, színes egészruha (nem csador!), a fejen hidzsáb; csador, a fejen nikáb, amely alól csak a szem látszik ki; burka: nemcsak az egész testet és a fejet fedi el, de a szem előtt is vékony fátyolszövet található (ez utóbbi nem volt gyakori látvány, leginkább a mecsetek környékén voltak láthatók nők ilyen öltözékben, amikor imára hívott a müezzin). (…)

Ahogy végighaladtunk a téren húgommal, kék szemű, fehér bőrű európai nők (hosszú nadrágban és nem dekoltált pólóban), rövidesen már nemcsak vásárlási ötleteket kaptunk, de házassági ajánlatokat is (elsősorban húgom, akit egy idő után már csak így üdvözöltek az étkezdéknél, „hello, Selena Gomez”).

Itt a túlélés – és a tér túlsó végére érés – egyetlen lehetősége számunkra az európai udvariassági szabályok teljes áthágása. Nem válaszolsz, nem köszönsz vissza. Rá se nézel, hanem semmibe veszed. Mert ha ránézel, máris utánad jön, hogy vegyél valamit, és nagyon nehéz lesz levakarni. (…)

Nehezen szántam rá magam a vásárlásra. El kellett jutnom arra a pontra, hogy „oké, vállalom a fáradságot, és alkuba kezdek”. Ha alku nélkül vásároltam volna, sem jártam volna rosszul, de én jól járni szeretek, ahhoz meg itt alkudni kell.

Különösen, hogy itt van külön turistáknak és külön helyieknek szánt ár, és ezzel meg kell barátkozni, ha vásárolni akarunk. Ha egy helyi ajánlásával intézzük a shoppingot, akkor közelíthetünk a helyiek árszínvonalához, de kétlem, hogy turistaként valaha elérhetjük azt.

Így hát amikor a kereskedő megmondta, mennyibe kerül az a bizonyos sál, akkor megmondtam, hogy „az én országomban” („in my country”) ezt ennyiért és ennyiért lehet megvenni (és mondtam egy pofátlanul alacsony árat, kb. a harmadát).

Aztán elkezdtük közelíteni az elképzeléseinket, plusz belengettem, hogy többet is vásárolnék, nemcsak egyet, és végül megállapodtunk valahol az eredetileg mondott ár felénél.

Biztos vagyok benne, hogy a kereskedő jó üzletet kötött, és én is elégedetten jöttem el a sálakkal, főleg ha azt nézem, mennyit fizettem volna ugyanezért Magyarországon. (…)

De akkor miért jó, miért kell ez az egész? Mert elementárisan pezsdül a vér az itteni dolgok intenzitásában: a közlekedés tülekedése, spontaneitása az óvárosban, amikor olyan közel fékeznek le járművek, hogy szinte egy cérnaszálon függ az élet (ottlétünk alatt, szerencsére nem szakadt el szál); az érzékleti ingerek élénksége – a ruhaneműk színkavalkádja, az ételekből, fűszerekből, füstölőkből terjengő illatok, az édes és fűszeres ízek, az élet zajlásának harsány hangjai, a mindebből összeálló kakofónia, a háttérben pedig a város vörösre mázolt házai.

Hiányzik ebből a kiszámíthatóság – mindegy, hogy Európában rossznak vagy jónak éljük meg azt a kultúrát, amelyben élünk, egyvalami biztos: hogy kiszámíthatóan olyan lesz. Itt viszont a következő pillanatban új helyzetek, új élmények állnak össze, és furcsa módon ez a folyamatos kiszámíthatatlanság adja az állandóságot.”

A teljes posztért ide kattints, érdemes elolvasni!

Marokkó belülről

Share.

About Author

Leave A Reply