Hol a legjobb a gyros?

0

Vajon hol a legjobb a gyorséttermi gyros/kebab/soarma? Talán nem egy határátkelő feltette már magának ezt a kérdést. Marton Péter e heti írásában is erről van szó, többek között.

Marton Péter: Gyros, extra libertével (novella)

Robi egy hazafias szempontból igen fontos kérdésen törte a fejét, nevezetesen azon, hogy melyik a jobb, a Párizsban kapható kebab vagy a pesti gyros, és arra jutott, hogy nem is annyira ez a kérdés igazából (a pesti pitás pecsenye egyértelműen sokkal jobb), hanem, hogy a pesti miért annyival jobb, ha egyszer ugyanúgy törökök és kurdok csinálják (konklúzió: nagyobb részben a fűszerezés, az Erős Pista és a zöldségek miatt, kisebb részben pedig mert ehhez jut hozzá mostanában ritkábban, ráadásul nem muszájból eszi, míg Párizsban a kebabot éppen a viszonylagos olcsóságáért kedveli),

és ekkor az éjszakában bóklászó lánycsapat tűnt fel előtte a Király utcában;

a vihorászásuk közül kihallható szavakból Robi levágta, hogy magyarok, noha statisztikailag egy brit lánycsapat valószínűbb ilyenkor, errefelé – fel is keltették a figyelmét rögtön,

de még mielőtt bármit mondhatott volna, az egyik lány megelőzte: „Na mi van, srác, nem jól sült el a buli?”,

kérdezte, a gyros önfeledt falását mímelve, és Robi agyán erre végigfutott az este legélénkebb képe, amikor is Tünde, az egyik lány a gimis társaságából a bal kezében gyrosszal, a jobb kezében pizzaszelettel tért vissza a bár elé, ahol a többiekkel együtt dohányoztak, és tele szájjal kommentálta, hogy „Dépé, bazdmeg, dépé!”, miközben két oldalról tömte magába a betevőt (szerencsétlen Emil pedig egészen komolyan megkérdezte, hogy a DP az kinek a monogramja);

még most is jót mulatott ezen, a lányt pedig vonzónak találta, úgyhogy („Contact effectué!”) a beszólásnak szánt megjegyzést eleresztette a füle mellett, sőt inkább lehetőségnek tekintette:

„Gyrost enni tényleg olyan, mint egy kiadósat smárolni – előbb-utóbb kénytelen vagy teljes odaadással csinálni”,

mondta, és várta a reakciót, de csak várta, mert várnia kellett egy kicsit, a lányok lefagytak ugyanis – aztán újfent vihorászásban törtek ki, és Robi csalódására többé már rá sem néztek, csak egymással voltak elfoglalva,

így aztán vállat vont, és ment tovább az éjszakában – ha a kebab nem is ilyen finom, azért Franciaországnak vannak bizonyos előnyei, gondolta, és azzal együtt még azt is, hogy ahogyan Monet vízililiomait a verduni vérszivattyúval együtt lehet csak igazán érteni, úgy szabadság sincs igazi bátorság nélkül, sem egy jó kebab Erős Pista nélkül.

***

Marton Péter szerzői Facebook-oldalához itt lehet csatlakozni a Facebookon. Ez pedig a szerző saját weboldala eddig megjelent írásaival.

A vécéhasználat kihívásai

(Fotó: pixabay.com/PaulIstoan)

Share.

About Author

Leave A Reply