Hogy megváltozna az életem!

0

Ki ne álmodozott volna arról, hogy ha ezt vagy azt a lépést megteszi, mekkorát változna az élete! Nos, Marton Péter eheti írásának hőse is így tett.

Marton Péter: Camp Rocco (novella)

Mióta visszatért Párizsba, Robi fejében rejtélyes okokból egyre ott kering a gondolat, ami még egy évvel korábban, Strasbourgban ötlött fel neki, amikor egy Facebookon szerveződött csoporttal eltekertek az Idegenlégió toborzóirodája előtt, egy tavalyi biciklitúrán,

„Hogy megváltozna az életem, ha most bemennék oda!”, gondolta akkor és ott, sőt: ki is mondta ezt, és haverjával, Stéphane-nal jót röhögtek ezen, majd az elzászi falvak között kanyargó következő ötven kilométeren megállás nélkül ezen poénkodtak, hogy hogyan is végződne ez;

most újult erővel tör rá az ismeretlen forrásból eredő késztetés – Robi legjobb tippje, hogy talán a sikertelenül végződött legutóbbi randi miatt, vagyishát a legutóbbi sikertelenül végződött randija miatt lehet ez,

elővezeti a dolgot, mikor a legközelebb átugrik Stéphane-ékkal rovarkodni, előbb lakáson, aztán a városban, és végül ott ülnek a Szajnánál hajnalban, egy kitömött-betömött kebab után, és telón belenéznek egy documentaire-ba, mégis hogy megy ez a Légiónál, mi történik a toborzóiroda ajtajának a másik oldalán;

bár annyira nem tűnnek barátságtalannak a kiképzőtisztek, az világos, hogy rend van, fegyelem, a fizikai erőnlétre pedig egészen biztosan rá kell dolgozni még annakelőtte, hogy valaki jelentkezne,

további elemzés helyett azonban Stéphane felkapja a már majdnem teljesen kiürült borosüveget, és egy túl közel merészkedő patkány felé hajítja – az megiramodik, a sötétben mozgás támad, látszik, hogy egész csapatuk ólálkodott a közelben, de az üveg csörömpölése közepette eltűnnek valahol egyszerre;

Robinak eszébe jut, hogy egy légiósnak nem szabad ilyen apróságon fennakadnia, ha lövészként kint van valahol, pozícióban, nem moccanhat, bármi is szaglásszék a közelében;

míg ezen tűnődik, Stéphane vált a telón, és – talán, hogy jó haverként elvonja a figyelmét, pedig a légiósnak ezt sem szabad hagynia – shuffle-t táncoló lányokról mutat összeállítást a You Tube-on, „Figyeld, ez sokkal jobb”, mondja,

disznó módon röhög is hozzá, azzal a lejátszási sebességet kétszeresre állítja, hadd szedjék még jobban a lábukat azok a táncos léptűek, feszüljenek pattogósan a combizmok,

Robi egy ideig nézi, aztán elenged magában valamit, hisztérikusan felröhög, és – miközben a bor enyhén szédíti – hátradől a kőre, majd nézi, ahogy odafent világítanak a csillagok,

mintha ők is kétszeres sebességgel hunyorognának most;

arra az afganisztáni idegenlégiós bázisra gondol, a filmben mutatták, hogy is hívták, ja igen, Camp Rocco (Stéphane valamiért jót mulatott ezen, amikor meghallotta),

biztosan ott is látni éjjel a csillagokat,

milyen volna egy ilyen helyre eljutni, hogyan kerülhetne átlagos magyar srácként a komfortzónától ennél távolabb – olyan lenne ez, mint eljutni a galaxis, mit a galaxis, egyenesen az univerzum egy másik sarkába.

***

Marton Péter szerzői Facebook-oldalához itt lehet csatlakozni a Facebookon. Ez pedig a szerző saját weboldala eddig megjelent írásaival.

Szombat este Párizsban

Share.

About Author

Leave A Reply