Furcsa amerikai karácsonyi szokások

0

Talán nem meglepő, hogy az Egyesült Államok sokszínű populációja, sokféle időjárása miatt nagyon különbözően készülnek az emberek az ünnepekre északon és délen, keleten és nyugaton. Van, ahol a karácsonyi koszorúban a chili is helyet kap, míg másutt tradicionális skandináv étel kerül az asztalra.

Az államok különböző rendezvényeket is szerveznek a decemberi időszakban, amelyeknek egy részét a koronavírus-járvány ellenére is megtartják, megfelelő elővigyázatossági intézkedésekkel. Ezekből mutatunk néhány példát a Business Insider gyűjtése alapján.

Alaszkában például hatalmas feldíszített fa csillaggal járnak házról házra, ami a betlehemi csillagot szimbolizálja, és az orosz szokásokhoz köthető. Az út – amely a három királyok vándorlását eleveníti meg – egészen a január 7-ei ortodox karácsonyig tart, és minden házból csatlakoznak a menethez, az ünnepi felvonulás végén pedig étel, ajándékok és himnuszok várják az érkezőket.

Az államok déli végén, a sivatagos Arizonában viszont egészen sajátos karácsonyfát állítanak, méghozzá nem másból, mint a western filmekből ismerős ördögszekérből. A szokást 60 éve honosították meg a Chandler nevű településen, ahol már szeptemberben elkezdik a „fa” összerakását.

De maradjunk még délen, Kaliforniában a télapó nem szánon, hanem szörfön érkezik, legalábbis a Laguna Nigelben tartott versenyen. Az idei eseményt azonban a járvány miatt tavaszra halasztották. Kérdés persze, hogy addigra mennyire lesz aktuális a Mikulás jelmez. Bár ez után az év után, talán már semmin nem lepődünk meg.

Delaware-ben a gyerekek a huncut Tomte törpének hagynak kint tejet karácsony este. A tomte törpék a svéd hagyomány szerint csintalan és bosszúálló lények voltak, akik őrizték a tanyákat. Mára azonban a figura megszelídült, és a jó gyerekeknek ajándékot hoz karácsonyra.

A washingtoni Arlington katonai temetőben egy civil szervezet minden évben december 19-én ünnepi koszorút tesz minden egyes sírra. Ezt egyébként nem csak ott, hanem államok szerte megteszik több ezer katonai sír esetében.

Az ünnep egy teljesen más hangulatát ragadják meg Floridában, Jacksonville Beachen, ahol fenyőfák helyett az életmentők tornyait öltöztetik ünnepi díszbe, sok-sok fénnyel.

Indianában hatalmas autó show-t rendeznek karácsony után egy nappal. Ahol a gyönyörű és gyors járgányoké a főszerep.

Ahogy nálunk újévkor, Hawaiin karácsonykor készítenek sült malacot, ami az ünnepi asztal fő fogása. Azonban nem a szerencsét igyekeznek meginvitálni a malac elfogyasztásával, hanem a hódítókhoz köthetőez a tradíció.

Kentuckyban egyfajta gyümölcskenyérrel ünnepelnek, amit azonban nem úgy kell elképzelni, mint a mi gyümölcskenyerünket. A sütemény tobzódik a magokban és gyümölcsökben, nem csak belül, hanem kívül is, és ráadásul talán nem is olyan meglepő módon bourbonbe van áztatva.

Ki tudja, mi lesz karácsonykor, de ez a reklám…

(Fotó: Hal Padgett Deck the Chairs)

Share.

About Author

Leave A Reply