Feketemunka, jóléti sovinizmus – németországi határátkelés ma

0

Folytatódik a németországi határátkelésről szóló sorozat, melyben legutóbb kis történelmi visszatekintést próbáltam adni a Ruhr-vidék és a bevándorlás kapcsolatáról. Elérkezvén a jelenbe ma arról adnék képet, mi a mostani helyzet, mik a trendek és hogyan próbálják meg kezelni a szituációt az önkormányzatok.

„A bevándorlók alapvetően nem foglalkoznak a nyugdíjjal, amikor ide jönnek. Úgy gondolkodnak: van két kezem, tudok dolgozni. Aztán megtalálják a lehetőségeket. Mindenki azt mondja, a környéken nincs munka, pedig van.

A város számos lehetőséget kínál az alacsony képzettséget kívánó szektorokban. persze ahhoz, hogy nyereséges maradjon, ezeknek muszáj feketemunkának lenniük. A régió a feketemunka hihetetlen piaca, a nagyvállalatok is erre játszanak.

Egy nagyvállalat takarítókat alkalmazott. Egynek fizetnek, ő hozza a többieket, akik a kisbusz csomagtartójában húzzák meg magukat. Ők dolgoznak azzal, aki a pénzt kapja. Mindenki becsukja a szemét.

A vállalatok mindent megtesznek, hogy alacsonyan tartsák a munkabéreket. Olyan körülmények között kell dolgozni, amelyet mások, a szociális ellátásban részesülők nem tartanak elfogadhatónak. Nem érdekli őket.

Nem az újonnan érkezők alakítják a rendszert, ők csak szembesülnek vele”.

A fenti idézet egy, a Ruhr-vidéken dolgozó szociális munkástól származik és a Duisburg-Essen Egyetem oktatója, Dr. Thorsten Schlee osztotta meg, amikor Essenben találkoztunk egy beszélgetésen.

Kemény élet, de vonzó cél

A határátkelésnek ugyanis van egy olyan oldala is, amelyről kevesebb szó esik, ez pedig az ez esetben Németországba érkező képzetlen munkaerő kihasználása. Rájuk jól láthatóan nagy szüksége van a német gazdaságnak, például a fent említett, a helyiek által el nem végzett munkákra, melyek helyi mércével mérve keveset fizetnek.

Ennek ellenére a kelet-európai országokból (elsősorban Romániából és Bulgáriából, de Magyarországról is) érkezők számára még így is előrelépést jelentenek az otthoni körülményekhez képest.

Így aztán a határátkelők számára Németország továbbra is vonzó célpont, érdemes csak az alábbi táblázatot megnézni.

Az adatokból jól látszik, hogy például Berlinben már a lakosság közel 22 százaléka külföldi, de Brémában is 20 százalék körül van és aztán jön a többi régió. Észak-Rajna-Vesztfália esetében az arány közelíti a 15 százalékot.

Ami az egyes városokat illeti, az ezredforduló óta Düsseldorf lakossága 50 ezer fővel (ez 9 százalék) közel 620 ezerre nőtt, Kölné 120 ezerrel (12 százalék) egymillió fölé kúszott, Frankfurtté pedig 110 ezerrel (16 százalék) 750 ezerre nőtt. Természetesen nem csak a kelet-európai országoknak köszönhetően, de nagyrészt igen.

Ha kicsit közelebbről megnézzük, honnan is érkeznek a munkavállalók Németországba, akkor azt látjuk, hogy 2014 óta is jelentősen megnőtt az EU-s tagállamokból származó bevándorlók száma, kevés híján megduplázódott.

Szintén nőtt valamennyit (bár arányaiban messze nem ilyen jelentős) a Nyugat-Balkánról érkezők száma és a 2018-as adatok szerint a menekülteké is nőtt, azaz egyre többen állnak munkába közülük.

Ha a Ruhr-vidék városaira bontjuk le a képet, akkor azt látjuk, hogy 2014 és 2018 között Duisburgban, Essenben és Dortmundban is jelentősen megugrott a külföldi munkavállalók száma.

Ha kifejezetten csak a magyarokra összpontosítunk, akkor két érdekességet figyelhetünk meg. Egyrészt, hogy a bolgárokhoz és a románokhoz képest viszonylag kis közösségről van szó, másrészt, hogy míg Duisburgban és Essenben gyakorlatilag alig nőtt a magyarok száma, addig Dortmundban közel két és félszeresére nőtt. (Ekkora számoknál persze bőven elég, ha nyit egy nagyobb gyár, ahová sok magyart visznek és már helyben is vagyunk.)

Az önkormányzatok kezükbe veszik a szabályozást

Érdekes jelenség, hogy a 2000-es évektől megjelent Németországban az úgynevezett „jóléti sovinizmus”. Ennek lényege, hogy a helyiek azt gondolják, a bevándorlók elviszik a nyugdíjra szánt összeget, amiért pedig a németek dolgoztak meg és fizették be.

Ugyanakkor Dr. Thorsten Schlee szerint egyre élesebben válik szét a határátkelők megítélése is. A gazdaság szereplői természetesen szeretnék bevonzani a jól képzett munkaerőt, hiszen hatalmas szükség van rájuk.

Másrészt viszont próbálnák megakadályozni a képzetlen munkaerő beáramlását, hiszen a szegénység elől menekülő migráció (ez elsősorban Romániára és Bulgáriára jellemző) megterheli a szociális rendszert, az egészségügyi ellátást, az oktatást, stb.

Az önkormányzatok egyre inkább úgy érzik, az uniós migrációbal járó problémák többsége az ő nyakukba szakad, a szövetségi állam részben kivonul ezek kezeléséből, így aztán a polgármesteri hivatalok a szociális ellátást próbálják meg a bevándorlás szabályozására használni.

Hogy pontosan miként, azt egy következő posztban Dortmund példáján mutatom majd meg.

„Mi haszna van ennek?”

A poszt végére hadd hozzak még egy történetet, aminek ugyan egy török a főhőse, de elég sok tanulsággal szolgál a magyarok számára is, amennyiben megmutatja, mi vár majd a következő generációkra.

Dr. Thorsten Schlee mesélte, hogy nem is olyan régen betért a kedvenc trafikjába, melyet egy török üzemeltet. A tulajdonos második generációs bevándorló, már Németországban született, szülei vándoroltak be anno és már neki is nagy, egyetemista gyereke van.

Egy nap elmesélte, hogy a fia politikatudományt tanul az egyetemen, ami persze nagyon szép dolog, de emellett elkezdett törökül is tanulni. „Mi haszna van ennek?” – tette fel a kérdést jól láthatóan füstölögve az apa.

Mindez gyönyörűen illusztrálja az úgynevezett integrációs ciklust. Az első generáció (a legtöbb magyar még ugye ide tartozik) hátrahagyja a hazáját egy jobb élet reményében, nyelvet tanul, megpróbál beilleszkedni.

A második generáció (egyre több, már külföldön született, vagy egészen kicsiként oda kikerülő gyerek) teljesen asszimilálódik (történetünkben ugye ő a trafikos), az anyanyelvét ugyan beszéli, de nem biztos, hogy napi szinten használja is – szóval legalább annyira német, mint török.

És akkor jön a harmadik generáció, aki keres valamit, próbálja megtalálni a gyökereit, nagyszülei kultúráját. Saját erejéből elkezdi tanulni a nyelvet, nyilván érdekli annak az országnak a történelme is, ahonnan a nagyszülei érkeztek, csak ezt a második generáció nem mindig érti.

„Munkásokat akartunk, de érző emberek jöttek”

Share.

About Author

Leave A Reply