Eladó a norvég királyi Cadillac

0

Eladásra kínálják azt az 1967-es Cadillac Fleetwood Sixty Special Sedant, ami újkorában az amerikai autók közismert rajongója, V. Olaf norvég király rendelt meg. A 42 ezer eurós (14,5 millió forintos ár) egyáltalán nem hangzik brutálisan soknak.

A 7 literes, V8-as motor a maga 340 lóerejével nem akármilyen erőt mutat, ráadásul nagyon szép darab. És akkor még nem beszéltünk a Cadillac Fleetwood történetéről…

Márpedig arról beszélni kell, hiszen az autó első tulajdonosa nem más volt, mint az amerikai autók szerelmese, az 1957-től 1991-ig uralkodó V. Olaf norvég király.

Az autót először az A-459 rendszámtáblával regisztrálták, márpedig ez a király személyes tulajdona volt. Mi több, kis idő múlva a királyi címet (Den Kgl. Hofforvaltning, Slottet, Oslo 1) jegyezték be.

Itt azonban nem érnek véget az érdekességek, hiszen az autót egy évvel később (azaz 1968-ban) a jelenlegi uralkodó, az akkori koronaherceg, Harald Szonjával kötött házasságánál is használták.

Az autó jelenlegi tulajdonosa, Christin Flusund azt nyilatkozta, hogy az autó ma is „hihetetlenül jó és nagy élmény vezetni”.

„Hatalmas jármű, még nekem is, pedig nekem nehézgépekre is van jogosítványom. A hátsó üléseken elképesztően sok hely van” – tette hozzá a tulajdonos.

A hölgy négy éve az édesapjától örökölte meg a Cadillacet, aki 1988-ban vette meg, öt évvel azután, hogy az uralkodói ház eladta azt. „Apám nagyon szerette az autót és nagyon büszke volt rá. Nagyon vigyázott rá és például eskövőkre használta” – magyarázta Christin Flusund.

Most viszont új tulajdonosra vár az autó, aminek egyébként megvan a királyi menetlevele is, azaz pontosan le lehet követni, anno mikor és mennyit használták az uralkodói háztartásban.

Mi több, még a néhai V. Olaf monogramjai is jól láthatók a hátsó ajtón. Szóval aki megveszi, az nemcsak autót, történelmet is vesz.

Alig 10 millió forint a legolcsóbb Bugatti

Share.

About Author

Leave A Reply