Egyszerűen új életet kezdünk

0

Új életet sosem könnyű kezdeni, még akkor sem, ha a magunk mögött hagyott időszak nem tartozik a kedvenceink közé. Így járt ezzel a Végtelen… talán blog szerzője és családja, akiknek Olaszországból lett elegük, így nem csoda, hogy a legutóbbi poszt már Lisszabonban íródott.

„Egyszerűen új életet kezdünk, még ha valamiért most nehezebb is elhinnem, mint eddig. Talán igazán megviselt ez a 1,5 év. Talán a stressz a munkahelyemen, a sok igazságtalanság, a jövőtlenség, a sok gond a lakással és a kialvatlanság… mindegy. Mindez a múlté, még ha csak két nap is telt el!

Az utsó pillanatban eléggé beparáztunk a lisszaboni út miatt. Mivel Firenzében durván elromlott az idő, hirtelen megijedtünk, hogy milyen lesz, ha végig, az egy hónap alatt zuhogni fog Lisszabonban? Erre kedves ismerősök ránk írtak, hogy szerintük tök jó hely Lisszabon, de ilyenkor folyton esik… De igazából verőfényes napsütésre érkeztünk. (…)

Oeirasban van a szállásunk, ami még Lisszabon, ha Lisszabont egy nagy-nagy városnak vesszük, vagy ha egy megyének vagy ilyesminek. De sokszor Lisboa csak egy kis belváros és az összes többi meg másik kisváros, ami totál összenőtt vele, szóval nehéz volt így is meghatározni, hogy mennyire van messze a lakás a belvárostól és hogy mit is jelent a belváros egyáltalán… (…)

Oeiras egy érdekes hely, egy nagy, rózsaszín kastéllyal a közepén és körülötte is egy csomó hasonló ezeréves rózsaszín házzal. A mienk is egy ilyen, csak fehér – de egy rózsaszínre néz, ami tele fekete macskákkal. És előtte és utána park és közben dimbek-dombok.

Az elsőn lakunk, egy irtó magas lépcsőn kell felcipelni mindent, meg egy nagyon keskeny ajtón be.

Aztán bent nagyon hangulatos kis nappali fogad és egy kovácsoltvas-korlátos erkély és egy hossszú folyosó és amolyan labirintusos módon, mikor a régi házakból valami élhetőt akarnak varázsolni egy-két másik helység, mint háló, konyha, fürdő, és egy gardrób szoba. Minden nagyon modern és kedves.

KÜLFÖLDI MUNKÁK A HATÁRÁTKELŐN

Kicsit parázok a hidegtől és hogy láthatóan mindenhol csak kis hősugárzók adják a meleget, de végülis nem maradunk itt a durva hidegekben, szóval csak kibírjuk és végülis én vagyok az a nagyon vacogós, ami már nem normális, szóval igazán kicsit edződhetnék a hidegebbhez. (…)

Hozzá kell tenni, hogy minden rohadt olcsó – Firenzéhez képest! No de néha még Budapesthez képest is, mert mondjuk egy barnazsemle 7 cent! 7!!!

Úgy néz ki, Lisszabon Rózsadombján lakunk, mert a tengerpartig luxusmódon gondozott park és sétány óriás fákkal, és egy óriás Meki, amilyet még sosem láttam, az egész egy nagy henger, bőr kanapék és képernyők belül. Mégis az időnk nagy részét a játszóterén töltjük, aztán belül is körbenézünk, iszom egy kávét és aztán irány a tengerpart. (…)

A boltban teljesen elhűlök, mert tele bácsikkal és nénikkel, mégis mikor beállok a két gyerekkel a sorba, a bácsika előttem magyarázza, hogy álljak elé, de miért, kérdem és mutatom, hogy egy csomó cuccom van, míg neki csak egy kis kenyér, amit a hóna alatt szorongat.

Erre egyszer csak meglátok egy boltos fiút, aki mint kiderült később, az egyik kasszás és elkezdi nagy hévvel pakolni a kosaramat a kasszához mindenki előtt. Volt vagy még 3 ember előttem, mind csak nézett, én meg próbáltam nemzetközi arckifejezésekkel jelezni, hogy nem én tolakodom, nem is tudom, mi történik.

Aztán meglátják velem a két gyereket, – mindkettő vigyorog – és akkor már mindenki más is, és hallom, hogy azért van mindez, mert gyerekkel vagyok!

Na, most már mindenki bólogat és mosolyog és én meg csak nézek, hogy milyen cukik ezek a portugálok és csak hajtogatom, hogy „obrigada” , azaz köszi..

És most már biztos vagyok benne, hogy jó országba jöttünk és tutira minden rendben lesz itt.”

Úgy legyen! A teljes posztot itt találjátok.

Portugália, a félreismert ország

(Fotó: pixabay.com/SofiLayla)

Share.

About Author

Leave A Reply