Egyre reményvesztettebb az Y generáció

0

Az Egyesült Államokban a kábítószerrel, alkohollal összefüggő halálesetek és az öngyilkosságok száma majdnem minden korcsoportban növekedett az elmúlt tíz évben, de az emelkedés a leginkább a fiatalok körében volt szembetűnő.

Csak 2017-ben 36 ezren haltak meg ilyen okok miatt az Y generáció tagjai közül. A drogtúladagolás számít a leggyakoribb haláloknak – derül ki az Amerikai Egészségügyi és Jólléti Alap jelentéséből.

2007 és 2017 között 108 százalékkal nőtt a droggal kapcsolatos halálesetek száma a 18 és 34 év közöttiek körében. Az alkoholra visszavezethető elhalálozások száma 69 százalékkal, az öngyilkosságoké pedig 35 százalékkal nőtt a hivatalos adatok szerint.

Ahogy valamennyi korosztályban, az Y generáció tagjai között is nagy szerepe van a túladagolásokban az Amerikán végigsöprő opioidkrízisnek, vagyis annak, hogy rengeteg ember vált a fájdalomcsillapítóktól függővé.

Az opioidok, köztük a szintetikus szerek, mint a fenanyl a túladagolásos esetek többségében szerepet játszottak 2017-ben. Közben ugyanakkor úgy látszik az adatokból, hogy a fiatalok körében a kemény ivászatok miatt az alkohollal kapcsolatos halálesetek száma is nőtt.

A jelentés az okok közé sorolja, hogy a fiatalok kockázatosabban viselkednek a drog- és alkoholhasználatban. Emellett más generációs jellemzőkre is rávilágít: a diákhitel-adósságból, az egészségbiztosítási és lakhatási költségekből fakadó stresszre.

A szociális támogatás is hiányozhat az Y generációnak, valamint kevesebben vesznek részt vallási és közösségi alapú szervezetekben, egyre később házasodnak – ezek mind a talajvesztettség érzetét okozhatják.

A mostani fiatal generáció tagjai között nagyobb a depressziós és szorongásos betegségek aránya is, ehhez is a felsorolt okok járulhatnak hozzá. A jelentés néhány ajánlást is megfogalmaz, amelyek révén lassítható a tragikus folyamat.

Az ellátórendszerben szélesebb körnek kellene elérhetővé tenni a mentális egészségi és függőségi problémák kezelését, prevenciós programokat kellene támogatni, könnyebbé és megfizethetőbbé kellene tenni, hogy a fiatalok jó egészségbiztosításhoz jussanak, hatékonyabbá kellene a kábítószerrel való visszaélés nyomon követését, és további adókkal kellene sújtani az alkoholt, hogy az eladások visszaszoruljanak.

Emellett javasolják azt is, hogy az igazságszolgáltatási rendszerben másként kezeljék a kábítószeres ügyeket, mert aránytalanul sok fiatal került börtönbe.

(Fotó: pixabay.com/stocksnap)

Gyilkos problémává dagadhat az italhamisítás

Share.

About Author

Leave A Reply