Egymillió dollárt adhatnak Kanye West cipőjéért

0

Sok mindent lehet mondani Kanye Westre, de azért azzal nem lehet megvádolni, hogy ne lenne üzleti érzéke. Saját márkája, a Yezzy igazi sikertörténet, nem csoda, hogy az egyik ikonikus darabja most csillagászati összegért kelhet el.

Arról a pár cipőről van szó, amit maga Kanye West viselt a 2008-as Grammy díjátadó gálán és amit a rapper a Nike-s Mark Smith-szel közösen tervezett. Tulajdonképpen a Yeezy 1 prototípusáról beszélünk. Ez a cipő cserélhet gazdát hamarosan a Sotheby’s árverésén.

„Ez a pár cipő kritikus fontosságú a Yeezy fejlődése szempontjából, márpedig a márka a történelem egyik legfontosabb edzőcipő- és életmódmárkája lett” – fogalmazott az aukciósház utcai viseletért felelős vezetője.

„A cipők 2008-ban kisebb vihart kavartak az edzőcipők rajongói körében, akik próbálták beazonosítani a titokzatos lábbelit. Aztán láttuk az együttműködést Kanye és a Nike között, majd azt, ahogyan megszületik az Adidasszal közös márkája” – tette hozzá Brahm Wachter.

A cipőhöz egyébként egyedi fadoboz is jár, de hát nem ezért kell majd a leendő tulajdonosnak a szakértők szerint 1 millió dollárt fizetni…

Kanye West őrületes vagyona

Share.

About Author

Leave A Reply