Egyedüli magyarként egy négymilliós városban

0

Milyen lehet négymillió ember között egyedüli magyarként? Amikor nem tudsz senkihez az anyanyelveden szólni? Elég durva belegondolni is, átélni pedig még inkább, derül ki Dani történetéből. Avagy egy magyar Robinson Crusoe Kínában.

Dani Kínában él, egyórányira Sanghajtól (szavai szerint) egy „kisebb városkában”, ahol csekély négymillió (!) ember él, köztük egyetlen magyar: ő. (Nem-kínaiból is maximum 200-300 van, így aztán mindenki ismeri a másikat.)

Dani nem a perspektíva hiánya miatt költözött el Magyarországról, a kaland vonzotta. Először a Távol-Keletet járta be, majd következett Dél-Ázsiában öt hónap, végül 2017 novemberében kötött ki Kínában.

KÜLFÖLDI MUNKÁK A HATÁRÁTKELŐN

„Több mint fél éve csak VPN-szagú magyar szavakat hallottam, meg magamat. Magamat azért, mert elkezdtem az emberekhez magyarul beszélni: magyarosítottam a nevüket, sziával köszönök nekik, az őrületbe kergetem őket ezzel. De nekem ez kell. Kell, hogy halljak magyar nyelvet is” – írta az Indexnek.

Ugyan tanul kínaiul (miközben a helyieknek a magyar nyelv szépségeit ecseteli) és egyre többet ért is belőle, de ez nem elegendő, mert közben hiányoznak a magyar poénok és a magyar témák. Miként nyáron hiányzik a Balaton, a Tisza, a közös bringázás.

„Megosztani se tudom a szomorúságomat mással, nem tudok olyanról, aki itt lenne, aki hasonló cipőben járna. Nem telefonálás kell nekem, nem videózás, hanem élő szó” – fogalmazott Dani.

Érez hasonlóságokat Defoe Robinson Crusoe-jával is, hiszen az ismerősei között senki sincs annyira egyedül, mint ő. A legtöbb vagy a párjával él, ha nem, akkor rendszeresen találkozik honfitársaival, vagy anyanyelveként beszéli a kínait, így nincsenek előtte nyelvi akadályok.

„Folyamatosan nézem a budapesti időjárást, a Balaton hőmérsékletét, figyelemmel kísérem a kedvenc épületeim és utcáim sorsát Budapesten, folyamatosan kapok képeket a tiszai nyaralónkról. (…) Nem akarok megint ennyire egyedül lenni, az hétszentség.”

Kínaiakról szőrmentén

(Fotó: pixabay.com/bm10777)

Share.

About Author

Leave A Reply