Bármikor beköltöznénk ebbe a lakókamionba

0

Hálószobák (igen, több), komplett fürdőszoba, szerelőműhely – ez egy egész élhető ház leírásának tűnik, nem igaz? Ráadásul nem is házról van szó, hanem egy átalakított kamionról. Mi simán beköltöznénk.

Az átalakított Scania R480 voltaképpen egy guruló luxuslakás, amiben minden megvan, ami ahhoz kell, hogy a lehető legnagyobb kényelemben közlekedhessünk az utakon, meg-megállva.

A nem mindennapi átalakítást a holland VAEX The Truck Traders találta ki. Például a kamion elejébe (ahol ugye hagyományosan is van egy hálófülke) egy lenyitható ágyat tettek, így voltaképpen egy kisebb hálószobává varázsolva azt.

Hátrafelé haladva a nappalihoz érünk, ami szintén egészen kényelmes egy nagy szófával, a járműben megtalálható három TV egyikével és a konyhával. A konyha egyébként tényleg konyha, indukciós tűzhellyel, rendes méretű mosogatóval és egy egészen masszív hűtő-fagyasztó kombóval.

Ez még nem minden, mert emellett van egy külön hálószoba (majdnem azt írtuk, hogy lakosztály) és egy külön hálóhelyiség a gyerekeknek saját tévével és Playstation játékkonzollal.

Érdemes még kitérni a fürdőszobára is, annál is inkább, mert itt különösen érvényes a wow-faktor. A kifejezetten korrekt méretű helyiségben ugyanis angol WC és rendes zuhany is van.

A lakókamionnak saját hatalmas víztartálya van, ami a melegvizet és a padlófűtést (mi kérünk elnézést…) szolgáltatja. Ha már víz: a Scania 750 liter friss vizet, 420 liter ún. szürke (azaz már használt, de még hasznosítható) vizet és 200 liter szennyvizet képes tárolni.

És igen, a kamionban van egy külön kis szerelőműhely, mondjuk, hogy minek, arról fogalmunk sincs, de van (kis hűtővel, hogy a szerelésben megfáradt milliomosnak ne kelljen ezért külön kifáradnia).

Az árról egyelőre nincs szó, de olcsó aligha lesz…

Futurisztikus szupermotor a múltból

Share.

About Author

Leave A Reply