„Azt hittem, a világ egyik legfejlettebb országába megyek”

0

A korábban négy évig Németországban élő, ám a japán kultúráért rajongó Tshabee-nak sikerült az a bravúr, hogy Magyarországról (!) talált munkát Japánban. A kiköltözéskor mégis érték kisebb-nagyobb meglepetések. Kiderül az is, igazak-e az ázsiai országgal kapcsolatos sztereotípiák.

Amikor leültünk beszélgetni még az év végén Budapest belvárosában, azt kérdeztem Tshabee-tól, hogy miért éppen Japánt választotta.

„A rövid válasz az, hogy hozzám hasonlóan ők sem tudják kimondani az „r” betűt. A hosszabb válasz az, hogy elég gyorsan kiderült, Magyarország nem felel meg az én világképemnek. Azt láttam, hogy sokan az államtól várják a megváltást, ahelyett, hogy maguk alakítanák a sorsukat” – felelte.

Még az egyetem környékén érte el az anime hullám. Elkezdte nézni a tévében feliratosan a sorozatokat, miközben egyre jobban foglalkoztatta, milyen jó lenne érteni, mit mondanak a szereplők.

Beiratkozott egy nyelvtanfolyamra, megvette a szükséges könyveket, munkafüzeteket, aztán egy idő után egyedül folytatta. Kiköltözés előtt három évig tanult, ebben volt mindenféle időszak, volt, amikor sikerült anyanyelvi tanárt találnia és volt olyan is, hogy éppen nem akadt senki.

Kiérkezés után az első 3-4 hónapban nagyon nehéz volt az, hogy egész nap japánul kellett kommunikálnia. „Ebben az időszakban ezzel nagyjából le is merítettem a teljes agyi kapacitásomat. Estére hulla fáradt voltam, fájt a fejem… Kellett néhány hónap, hogy ehhez hosszászokjak és be tudjak kapcsolódni a beszélgetésekbe” – mesélte.

Ami a kultúrsokkot illeti, viszonylag kevés japánnal dolgozik együtt, így a kulturális kérdések annyira nem kerülnek elő.

Álláskeresés Magyarországról

Tshabee-nak sikerült az a bravúr, hogy Magyarországról (!) talált munkát Japánban. Vannak olyan oldalak, amelyek kifejezetten arra specializálódnak, hogy külföldieknek ajánljanak munkát az országban, igaz, főleg angolul és az IT-szektorban.

„Emellett keresgéltem a neten nagyobb cégek honlapjait és oda küldözgettem a CV-met. Az, hogy Magyarországról keresek állást komoly hátrányt jelentett, leginkább fejvadász cégekkel tudtam interjúzgatni” – emlékezett vissza.

Az interjúk nagy része japánul ment, a rengeteg próbálkozásból egyetlen jött be, igaz, azóta is annál a cégnél dolgozik. Ahhoz, hogy valaki Japánban dolgozhasson, kell munkavállalói vízum, amihez viszont kell egy cég, aki alkalmaz. „Talán ez volt az egész kiköltözés legnehezebb része” – mondta Tshabee.

Az első időszak nehézségei

A bürokratikus kihívásokat viszonylag könnyen megúszta, mert a cég nagyon sokat segített a papírmunkák elintézésében, a lakáskeresésben, a bejelentkezésben.

Persze a hétköznapi dolgok okoztak néha fejtörést neki, olyasmik, mint hogy miként írják japánul azt, hogy mosószer és vajon hol találja meg a boltban: „Volt, hogy félóráig keresgéltem a szupermarketben, de ez is inkább vicces volt, mint igazán nehéz”.

Ezzel együtt is érték kultúrsokkok, noha a „szürke hétköznapok”, a munka nagyjából ugyanolyan, mint bárhol máshol.

Ugyanakkor furcsa például, mennyire elterjedt még mindig a készpénzhasználat, vannak kisebb boltok, éttermek, italozók, ahol nem lehet kártyával fizetni. Ennek egyik oka (a megszokás mellett) Tshabee szerint a japán bankrendszer meglepő elmaradottsága.

„Én is azt hittem, hogy a világ egyik legfejlettebb országába megyek, ehhez képest nagyon sok minden a nyolcvanas évek szintjén mozog. Volt a nagy japán gazdasági fellendülés és amikor az megállt, akkor mintha vele együtt a fejlődés is megtorpant volna” – mondta.

A legendás(an kemény) japán munkakultúrából ő viszonylag keveset tapasztal, a felesége már inkább, mert kevésbé jó helyen dolgozik, de napi egy óra túlóránál több azért ritka.

„Én szerencsére elég jó céghez kerültem. A munkaidő az átlagosnál kicsit később kezdődik, így sikerül megúszni a reggeli csúcsforgalmat, és persze az estit is, hiszen tovább maradunk bent, de én nem szoktam túlórázni” – mesélte Tshabee.

Más kérdés, hogy szerinte egy átlagos japán cégnél alighanem igazak a róluk szóló sztereotípiák a borzalmas túlórákról, az állandó rohanásról, a kötelező öltönyről, a ki nem adott szabadságokról.

Miről beszélgettünk még?

A németországi évek (2 perc 40 másodperctől)

Az indulás nehézségei, a család, barátok hátrahagyásának feldolgozása (8 perc 20 másodperctől)

Az első földrengés-élmény (11 perctől)

Mennyire hamis a Magyarországon és Európában Japánról élő kép? (15 perc 40 másodperctől)

Beilleszkedés egy japán családba és a vegyesházasság kihívásai (17 perctől)

Mit szólt a család a japán költözéshez és kapcsolattartás az itthoniakkal (19 perctől)

Mennyire keveredik a két gasztrokultúra a családjukban? (21 perctől)

Mennyit változott Magyarország és a szűkebb hazája az elmúlt években és mit hozna haza Japánból? (22 perctől)

A közép- és hosszú távú tervek (24 perctől)

Share.

About Author

Leave A Reply