Az otthon ízei

0

Külföldre költözve a család és a barátok mellett leginkább talán a megszokott ízek szoktak hiányozni a határátkelőknek. Persze ez is sok mindentől függ, nem utolsósorban attól, hova költözik az ember. Ráadásul a nagy globalizáció közben egyre kevesebb az olyan élelmiszer, ami csak Magyarországon kapható – de azért még akad.

Jellemzően magyar csokoládéfajták, a nagy klasszikusnak számító Túró Rudi, ha nagyon akarom, akkor mondjuk a téli szalámi, esetleg a klasszikus tejföl – ilyesmik azok az ízek, amiket a leggyakrabban hiányolni szoktak a külföldön élő magyarok.

Az mondjuk eléggé meglepő, hogy például a Tescóban némely külföldi országban is lehet kapni Csabai kolbászt (mármint klasszikus, Magyarországon gyártottat), szóval a helyzet nem reménytelen, persze minél messzebb megy az ember Magyarországtól, annál nehezebb ezeket beszerezni.

Nyilvánvalóan nem csak a magyarok hiányolják a megszokott ízeket, így nem csoda, hogy kisebb iparág épült arra, hogy kiszolgálja ezeket az igényeket, elsősorban persze azokban a városokban, ahol elegendő adott nemzetiségű kivándorló él, hogy eltartson egy kisebb boltot vagy vállalkozást.

„Elképesztő érzelmeket képes az élelmiszer kiváltani”

Kölnben például lassan negyed évszázada van a briteket kiszolgáló bolt (Cadbury’s csokival, PG Tips teával, Heinz babkonzervvel, Walkers chipsszel, Carling sörrel), olyannyira, hogy az ezredforduló előtt egy brit expat által alapított kis üzlet gyorsan kinőtte magát.

Ráadásul ha a vállalkozó ügyes, akkor akár azon veheti észre magát egy szép nap, hogy vásárlóinak 80 százaléka már nem is a célközönségéből, hanem a helyiekből áll.

„Elképesztő érzelmeket képes az élelmiszer kiváltani. Vannak határátkelők, akik képesek egy-egy hazai termékért hihetetlenül lelkesedni” – mondta anno a BBC-nek az emlegetett English Shop ügyvezetője, Victoria Weatherall.

Az ehhez hasonló üzleteknek persze egyrészt a létet jelentik a határátkelők, másrészt nehézséget is okoz, hogy a keresletre felfigyeltek a nagy láncok is, akik netes rendeléssel és házhozszállítással szállnak be a versenybe, illetve ahol nagy külföldi közösség él (mint például az Egyesült Királyságban a lengyelek) ott már az olyan láncok is, mint a Sainsbury’s vagy a Tesco is egyre többféle lengyel terméket árul.

A verseny ilyen szempontból elég reménytelennek látszik a kis boltok tulajdonosai számára, de azért előttük is vannak lehetőségek.

Az udvariasság, mint versenyelőny

Például az udvariasság, ami komoly versenyelőnyt jelenthet – állítja a La Franco Argentine tulajdonosa. Marta Cruz és családja a nyolcvanas évek végén emigrált a dél-amerikai országból Franciaországba.

Csakhogy hiába keresték, az Argentínában rendkívül népszerű dulce de leche egyáltalán nem volt kapható, így a vállalkozó szellemű nő úgy döntött, ha nincs, akkor ő majd csinál és ha már csinált, el is adja.

(A dulce de leche nádcukorral készült karamellizált tejkrém, kicsit olyan, mint Magyarországon a tejkaramella. – HÁ)

Így született meg a La Franco Argentine, ami aztán már ételt és italt is importálni kezdett Argentínából, akkora sikerrel, hogy a párizsi mellett négy spanyolországi és egy londoni üzletet is nyitottak.

Az 1996 óta létező madridi bolt évi 100 ezer eurós forgalmat csinál, ami tekintve szubkulturális jellegét elég csinos összeg. A siker titkát nem csak az ott élő argentinok jelentik, hanem azok a helyiek is, akik Argentínába látogatva beleszerettek az ottani ízekbe.

A dulce de leche azóta már sok európai szupermarket-láncnál kapható, szóval a La Franco Argentine ezen a téren elveszítette versenyelőnyét, egy másik, nagyon fontos téren azonban tartja.

„Az udvariasságról alkotott elképzelés teljesen más Argentínában. Egy argentin számára például az, ahogyan a spanyol pincérek az emberhez szólnak, már-már sértő. Amikor a La Franco Argentine-ben vásárol az ember, élvezi azt a barátságos hangnemet is, ahogyan köszönnek neki” – mondta egy vásárló.

Ja, ha kell, akkor lesz

Liu Na és családja 2009-ben költözött Kínából Zambiába. Bő tíz évvel ezelőtt a kínai ételek annak ellenére nem nagyon voltak kaphatók a főváros Lusakában, hogy ott egy lendületesen növekvő kínai (főleg bányászattal foglalkozó) közösség élt.

A kifejezetten jó szakácsnak számító Liu Nát egy barátja győzte meg, hogy indítsa el saját éttermét, amit 2013-ban meg is tett. Némi meglepetésére az első naptól kezdve sokan érdeklődtek nála afelől, hogyan tudnának beszerezni bizonyos fűszereket vagy rizspálinkát.

„Olyan sokan kérdezték, hogy rájöttem, komoly kereslet van, így úgy döntöttem, nyitok egy szupermarketet” – magyarázta a BBC-nek Liu Na.

Mind az étterem, mind a bolt siker lett, ráadásul e két hely nem csak az élelmiszerek miatt fontos a helyi kínaiaknak, hanem egyfajta közösségi központ lett, ahol beszélgetni lehet, sőt, néha partikat is rendeznek.

Visszatérve a magyar vonalra, ti honnan szerzitek be a hiányzó élelmiszereket? Egyáltalán hiányzik bármilyen étel vagy ital Magyarországról?

Miért éppen a Túró Rudi?

Share.

About Author

Leave A Reply