Az Európát átformáló migráns

0

Bevándorló, holland látnok, némi vállalkozókedv, rengeteg kizsákmányolás és itt-ott az emberi találékonyság és szellem diadala – sok minden más mellett ez is a kávé, aminek története rendkívül régre nyúlik vissza, és ami nélkül ma már nehezen tudnánk elképzelni a mindennapjainkat. A nedű regényes történetét Elvira írta meg.

„Úgy tartják, hogy a kávét, mármint a cserjét, az éréssel pirossá váló bogyóit és a belőlük készíthető italt már régi idők óta ismerték Afrika törzsei.

Nemzedékek hosszú sora adta tovább a legendát, miszerint Káldi, egy kecskepásztor valahol a mai Etiópia területén észrevette, hogy kecskéi élénkebben, energiával teltebben ficánkolnak valamitől szokásos kérődző rezignáltságukhoz képest.

Káldi kis odafigyeléssel felfedezte, hogy állatai szívesen fogyasztják egy bizonyos cserje leveleit és piros bogyóit, és gondolta, ha a kecskéinek jó, hát ő is tesz vele egy próbát.

A hatás nem maradt el, és Káldit szó szerint felvillanyozta felfedezése, amit – közösségi emberhez híven – falujában is megosztott. Így sikerült kikerülniük a békésen és huncutul pirosló, vöröslő kávészemeknek a kelet-afrikai lankák kiszámítható, egyhangú világából.

A helyzet az, hogy e monda igaz voltáról nem tudunk biztosat, a tudósok azonban az i. sz. 6. századra és a mai Etiópia vidékére teszik a kávékultúra bölcsőjét. (…)

A 19. század végétől kezdve a kávénak is fellendülést hozott, hogy az emberiség egyre hatékonyabb gépeket tervezett, és bevezette életébe az elektromosságot.

A presszógépet egy olasz, Angelo Moriondo találta fel 1884-ben Torinóban – ez a gép még gőzzel működött –, és alighanem ezzel megágyazott annak, hogy az olaszok világelsővé váltak a kávéköltemények feltalálásában (bár ki tudja, a tyúk volt-e előbb, vagy a tojás).

Az eredeti presszógépet tovább tökéletesítették, több válfaját kifejlesztették, de a lényeg maradt: végre gyorsan, olcsón, nagy tételben lehetett sűrű, aromás, ütős kávét főzni (híg lötty helyett), ami arra is jó volt, hogy a vendég egy szempillantás alatt felhörpintse, és arra is, hogy további, nagyobb volumenű kávéitalokat készítsenek belőle tej hozzáadásával (cappuccino, macchiato, latte macchiato, cortado stb.). A kávé szintet lépett.

Ettől kezdve vált igazán valóra a holland visionaryk régi álma: ahogy a kávéházakban felszolgált kávé minőségében ugrás történt, úgy látogatták az emberek egyre nagyobb lelkesedéssel a kávéházakat.

A kávé volt a kis napi öröm, amit a legtöbben megengedhettek maguknak, ami körül összegyűlhettek, ami elég volt egy gyors szünetre és felfrissülésre, de hosszabb pihenésre is.

KÖVESD A HATÁRÁTKELŐT A
YOUTUBE-ON
ÉS A SPOTIFY-ON IS!

A kávé eredetileg csak migráns volt Európában, mégis formálta az európai kultúrát, ahogyan az európai kultúra is visszahatott a kávékultúrára, ugyanis rövidesen a világ számos vidékén menő lett úgy fogyasztani a kávét, mint az európaiak (espressóként vagy cappuccinóként olaszosan vagy café au lait-ként franciásan). (…)

A 21. századra nincs iroda kávégép nélkül, és nincsen irodai munkanap kávé nélkül. Az irodai pletykák is a kávé körül terjednek (a dohányzásra kijelölt hely mellett), itt köttetnek szövetségek, dőlnek el előléptetések vagy éppen kirúgások.

Habár az írók kávéházi kultúrája a 20. század második felében apránként háttérbe szorult, sőt talán el is tűnt, az ezredfordulón megjelent egy újabb állatfajta a kávé körül: a helyfüggetlen szakemberek és vállalkozók, a szabadúszók, a távmunkában dolgozók.

Újjáéledőben van a kávéházi kultúra, csak már laptopos emberek ülnek az asztaloknál, akiknek a kávézó egy kicsit az irodájuk is, és kávéillatban verik a klaviatúrát, mérgelődnek, ha nem elég erős a wifi, gyártják a contentet, tuningolják a fotókat, néha egy-egy órát networkölnek másokkal, tolják a hirdetéseket a social mediában, és kimaxolják a SEO-t (amit nekem is kellett volna, hogy több olvasót érjen el ez a cikk, de valahogy sosem vesződöm vele, pedig kéne).

A kávé mostanság nemcsak traccspartik és eszmei viták kelléke, hanem kísérő a munkában, a gazdaság motorja, közvetlenül és közvetetten is hozzájárul ahhoz, hogy nőjön a GDP.

Ahogy az ezredforduló globalizálódó világában érték a kulturális sokszínűség, úgy a kávé is hozzáteszi ehhez a magáét: habár a többség az olasz módira bukik, és vannak, akik franciásan szeretik, a nyári kánikulában az ember mégiscsak a görögök jeges-krémes kávéja, egy jó frappé után áhítozik.

Néhányan visszatérnek a gyökerekhez, és a török kávét fogyasztják; talán még jósolnak is az alján visszamaradt zaccból. Olyan nemzeteknek is van saját kávéja, akikre nem is gondolnánk: ilyen például a maláj kopi, amit gyárilag darabosra őrölnek és egy kevés cukorral kevernek össze, és a keserűsége mögött egy hajszálnyit édeskés, selymes hatású.

Vagy éppen a vietnámi kávé, aminek elkészítéséhez külön kis fémszűrőt helyeznek az üvegpohárra, és sűrített tejjel édesítik; haladó változata a vietnámi tojásos kávé, elkészítésekor nyers tojássárgájával kikevert sűrített tejet adnak a kávéhoz (külföldiek csak saját felelősségükre próbálják ki!).

A kávé jelenthet szünetet, de aki kávézóban dolgozik, annak jelentheti a munkát is. Megtestesítheti a lazulást és a dolce vitát, de lehet az összeszedett alkotás katalizátora. Lehet a reggeli rítus része, ami megalapozza a napot, és lehet ok az ebéd utáni „még öt perc szusszanásra”.

Az angolszász országokban és a nyugati kultúra számos pontján, ha az egyik ember azt mondja a másiknak, „igyunk meg egy kávét”, nem feltétlenül kávéra gondolnak.

Ez a kávé tulajdonképpen lehet tea, esetleg limonádé, egy tikkasztó nyári péntek délutánon pedig elképzelhető, hogy egyszerűen sör lesz belőle – és ezzel egy kicsit megfordult a történelem, mert anno a Közel-Keleten a borból lett kávé, az ezredfordulón a nyugati kultúrában pedig két szabadúszó megérdemelt péntek délutáni jutalmaként a kávéból lesz sör egy teraszos vendéglátóhelyen.

S az is lehet, hogy az „igyunk meg egy kávét” nem foglal magába semmilyen innivalót – csak azt jelenti, például az USA-ban, hogy „jó volt veled beszélgetni, valószínűleg nem találkozunk többet, csak lezárásként illik mondani valami kedveset”.

De ez már a kávéhoz kötődő szokáshalmaz újabb árnyalata, amely – tanúságául annak, hogy az evolúció során az emberi elme is eljutott valahova, mégpedig az elvonatkoztatási képességhez – nem foglalja magában magát a kávét sem.”

A teljes posztot itt olvashatjátok el, mondanom sem kell, érdemes!

Kávé zacskóban és Buddha foga

Share.

About Author

Leave A Reply