Az első hónapok Amerikában

0

Ez a történet egy folytatás (vagy ahogyan szerzője, Niki fogalmat: válasz) az első, bemutatkozó írás kapcsán felmerült kérdésekre, egyben az is kiderül belőle, milyen az első pár hónap akkor, ha az ember zöldkártyával érkezik meg az Egyesült Államokba.

“Hááááát… Tudom, a magyar oktatási rendszer szerint nem kezdünk mondatot „hát-tal és és-sel”, de Vekerdi Tamás professzor úr megengedte. 🙂

Nem is tudom, hol kezdjem… Azt hiszem, a legjobb, ha először mindenkinek köszönetet mondok, aki elolvasta a posztomat és hozzászólt, így vagy úgy. Egyúttal elnézést kérek, ha nem tudtam mindenkinek reagálni kommentben! Ezért is reagálnék itt most.

Azt hiszem a második dolog, amivel folytatnom kell ezt a „válaszposztot” az az, hogy elnézést kérek minden kedves nagy-britanniai lakostól! Senkinek nem szándékoztam a lelkivilágába gázolni sem a köddel, sem a csapadék megemlítésével.

Itt gyorsan elárulom, hogy Angliát titkon mindenki imádja ám, csak nem mindenki szereti, hogy mindig köd van. 😀

Egyébként egyszer egy jópofa finn párral volt szerencsém vacsizni, és a férj elég találóan ennyit mondott a szigetországról az ötödik bum-bum tequila után „Great Britain is almost perfect! Has however 2 major problems. They drive on the wrong side, and they have 2 seperate tubes for the hot and cold water!”

És itt is gyorsan idéznék valakit, mielőtt online megköveztek „Aki érti a humort, MINDENT tud! Aki nem, az MINDENRE képes!” 😉

Egy szó, mint száz, senkit nem kívántam megbántani! Azt gondolom, minden ország és kontinens rendelkezik a maga pozitív és negatív oldalával!

Hála nektek, már nem is félek a fehér cápától… Annál inkább a bikinis görkoris csajoktól… brrrrr.  .;) A „csi”-zéstől megérteném, hogy megőrültök, amennyiben “csi”znék…:)

Az USA szociális hálójáról csak két dolog

1. Nagy varázsló vagyok, azért nem akkora, hogy egyből egy kétéves gyereket szülök. 😉 (A posztban említettem, hogy két éves volt gyerek, mikor kiköltöztünk.)

2. Engedjetek meg egy rövid szösszenetet 3 hónapról ezelőttről.

Gyermekünket elvittem krupp vírussal normál rendelőidőben az orvoshoz. (Ez fontos, mert ha normál munkaidőn kívül viszed, az urgent care-nek számít, dupla, tripla, stb. árazással).

Kaptunk néhány tanácsot a nővértől, amit már tudtam, orvos sose látta (itt ez szokás, ha nem ítélik úgy, akkor nem hívják az orvost a váró szobádba), viszont a rendelő elküldte a gondosan kikalkulált számlát egészen pontosan $342-ról.

És akkor jöjjön az, amit már mindenki tud. 🙂 Hova jöttünk… Aztán jöjjön az, miért ide, azt követően pedig a történet folytatása.

„Vágó Úr, megjelölöm a B-t, Virginia Richmond”

Miért ide? Férjem 14 évvel ezelőtt bohém fiatalként járt erre/arra, többek között itt Richmondban is. Annyira megtetszett neki, hogy maradt is egy évig. Azóta is igen kedves emlékként él benne az itt töltött idő! És persze nem utolsósorban tudta, melyik környék milyen, hova érdemes költözni… stb.

És minden előbb említett mellett ez egy ésszerű kompromisszumnak bizonyult klíma tekintetében. Mert azért lássuk be, szubtrópusi ide, vagy oda, nem egy Santo Domingo, vagy Hawaii, de úgy véltük, kezdetnek megfelel, aztán bármi is lehet.

Nos, ennyit a helyválasztást befolyásoló tényezőkről.

Ami a történet folytatását illeti, mindenek előtt mindenkinek figyelmébe ajánlom természetesen a blogomat (figyelitek a rejtett reklámot?) 😀

Az utazás

Most akkor jöjjön a tömörített story közkívánatra!

2012. február 20., leendő utasok létszáma: 1db férj, 1db gyerek, 1db feleség, 1db anyós (édesanyám velünk jött segíteni az első 3 hónapra), helyszín: Budapest Ferihegy II. Az otthagyottak: 2 db nagypapa, 1 db nagymama (én anyósom).

Azt a pár percet, ami akkor hosszú óráknak tűnt, nem szeretném még egyszer átélni! Elvesztéstől rettegő könnyes szemű nagymamák, és nagypapák, nehézségtől, kudarctól, bizonytalanságtól tartó feszült szülők, s egy mit sem sejtő gyönyörű, okos, huncut, mindig mosolygós ÖRÖKAKTÍV 2 éves…

A hangulatot azt hiszem, nem kell tovább ecsetelnem! Nehéz volt MINDENKINEK!

Nem tudom, hányan utaztak közületek 2 év körüli gyerekkel?! Aki igen, annak nem mondok újat, aki nem, az jól gondolja meg. 🙂 Hosszabb fajta rémálom volt! A gyerek teljesen érhető oknál fogva az utazás első órájában már oltári nyűgös volt! Semmi egyébre nem vágyott, minthogy néhány utas ülésén átmásszon, előttünk lévő székét rugdossa, rohangáljon az ülések közötti folyosón lehetőleg akkor, amikor a kis „övek bekapcsolva” lámpácska ég stb stb. Egyszóval bármire simán rá lehetett venni az egy helyben ülésen és alváson kívül. Ez így egy tengeren túli utazás során elég kellemetlen tud lenni.

A megérkezés

Azért csak megérkeztünk a Nagy Almába, ott hamar átvettük a bérautónkat és irány a szállásunk, hogy másnap kisimultan kezdhessük újra a többórás utazást, ezúttal autóban.

Majd február 23-án megérkeztünk „káprázatos” szállásunkra Richmondba. Ezt azért tartom fontosnak külön megemlíteni, mert félelmetes hasonlóságot mutatott a szállodai szobánk milyensége és a mi kezdeti időszakunk. A fotó önmagáért beszél.

És akkor térjünk ki konkrétan a kezdeti időszakra! Nagyon nehéz volt! Édesanyám nagyon nehezen viselte az egész utazást, a távollétet Magyarországtól, és szíve szakadt meg a tudattól, hogy 3 hónap múlva hazamegy, és ki tudja, mikor látja megint az Ő Áronkáját!

Mint Anya, és leendő Nagymama, teljesen megértem, de sajnos akkor ez cseppet sem segített, sőt. Én pedig igazi nőhöz méltóan „behisztiztem” már az első hónap után, hogy én ezt nem csinálom tovább, Árpinak sose lesz munkája, a pénzünk csak fogy, Anyu is utálja a helyzetet és még egy kurva zeller gumót se lehet kapni. MENJÜNK haza a francba!

Aztán Árpi higgadtságának és kitartásának köszönhetően, valahogy túlvészeltük az első három hónapot, amelyet leginkább veszekedés, sírás, kiabálás jellemzett!

Mint egy varázsütés

S akkor felemelte Árpi a telefont és rengeteg vívódás után végre felhívta a magyar srácot, akit futólag ismert 14 évvel ezelőttről. Ekkor varázsütés szerűen megváltozott minden, onnantól csak jó dolog történt velünk!

Ez a magyar srác volt az (nevezzük Bélának), akinek köszönhetjük, hogy én most tudok miről írni egyáltalán. Ha Ő nincs, akkor mi 90% os valószínűséggel már otthon lennénk!

Blogomban sokat írok Róla, akit érdekelnek a részletek! Most csak annyit mondok, amiben minden benn van: Ő volt az, aki ismeretlenül „bevállalt” minket!

Tehát Árpi előbb említett barátunknak köszönhetően azonnal munkába tudott állni! Bárpultos volt az én kis chitchat box uram közel 2 hónapig. 🙂 Árpi természetesen nem titkolta Béla előtt, hogy egyfolytában IT-állást keres, amit Ő megértett, sőt egyet is értett vele!

Béla nem csak az anyagi problémánkat oldotta meg, hanem azonnal be is vezetett az itteni magyar baráti társaságba, ami pontosan ugyanolyan fontos, ha nem fontosabb.

Majd 2012 augusztusában jött a hívás, hogy Árpit felvették egy IT céghez, ahol azóta is dolgozik. Időközben nekem se volt már pofám tovább otthon ülni és blogot írni :D, úgyhogy mondtam Bélának, ha gondolja, felvehet cashiernek.

Miután a három körös interjú lezajlott, megtudtam, hogy engem választottak. 🙂 Egy gyors ünneplés, aztán már csipogott is az ébresztőm hajnali 5-kor. Richmondi létünk azóta annyiban változott, hogy…

Amennyiben érdekel a folytatás, tudod, hol találsz meg.”

Share.

About Author

Leave A Reply