Ausztriai albérleti kalandok – lesz happy end?

0

Szűk hónapja olvashattátok itt Gabenék történetét (lásd a lent linkelt cikket), akik éppen azon filozofáltak és számolgattak, hogy egy ausztriai albérletmizéria után hol folytassák tovább. Nos, a történetnek akadt folytatása, nem is akármilyen, ma kiderül, merre és hogyan.

Gabenék tehát némi töprengés és számolgatás után döntöttek, ráadásul még a nem túl szimpatikus lakástulajdonostól is sikerült elég jól megválni, amihez utólag is gratulálunk!

„F.F. (Főbérlő Franz) kb. köpni-nyelni nem tudott: Igen, bár az ember megszokta a filmekből, hogy a főgonosz mindig visszatámad egy zsebből előhúzott kryptonitttal, szimplán emberfeletti erőre tesz szert félholtan, vagy csak szimplán a halott kezéből esik ki a piros-gombos kapunyitó „Mind megdöglötök HA-HA” felirattal, – ezen lehetőségekből itt és most egyik sem jött elő.

A forgatókönyv – tipikus C&C-s alázás szinten inkább kb. úgy zajlott, hogy emberünk indításként kinyögte, hogy „Hát azért egy *telefon*  jól jött volna az ajánlott levélben postázott felmondás ELŐTT”, – mire itt egy lélegzetvételnyi szünetet sem hagyva az ASSZONY szimplán HULK-ká változva 110dB-el közölte vele hogy: ….öreg…. szívbaj nélkül húztál le rólunk tavaly 360 000-et, teli-pofával vigyorogva, mégis mit hittél? Kapsz egy szál rózsát meg egy doboz Ferrero Roche-t? (…)

Itt írd alá az átvételit és hogy „semmi egyéb követeléssel meg nem találsz ezután”, vagy radiátornak öltöztetve kelsz fel legközelebb valahol Miskolc-külsőn lomtalanításkor! (…)

Röviden (és tizedennyi hollywoodi drámával): F.F. sok mindenre számított, de tényleg karcmentes-hibátlan lakás/bútor + teljes pszichológiai terrorra pont NEM – és ezzel a kombóval végül K1-es kiütés szinten győztünk.

2019 október közepén végül átadtuk a kulcsokat egy remegő kocsonyaként pislogó Dagobert-bácsinak és ennyi: (nem gondoltuk volna, de ITT szépen nyertünk)

OK… F.F.-ot – Rocco Sifredi-ként – (a korábbi rettegéseinkkel ellentétben) WC-deszkásra aláztuk, és költözünk a falu határába / 3 szobába. Mi a pláne ebben?

Nos, TIBI, ha azon szerencsések közé tartozol, akiken nem fog ki az összetett mondatok értelmezése, (és mondjuk gyerekként is sikerült telefonos segítség nélkül megérteni a mese tanulságát a Magyar Népmesékben) akkor az, amire nem számítasz, így a blog 6. évadában – íme, hosszú idő után újra, némi ténylegesen használható információ az osztrák költözéssel kapcsolatban (naná hogy listába szedve :-P)

  1. Az energiamegmaradás törvénye költözéskor nem érvényes

Először is „anyag” simán termelődik a semmiből is. Ez jól hangzik, pedig szopás, mert nem azt jelenti, hogy bűvész módban minden sapkádból véletlenül kipottyan egy Omega-óra, hanem hogy egy 1,5 szobás lakásban, amibe 5 év alatt „nem vettél semmit” költözéskor csomó lom terem. (…)

Másodszor – (emlékezz Tibor, az energiamegmaradásnál tartottunk) – jó magyar módra, rájössz, hogy az autód összteherbírása szintén relatív. Egy 3 ajtós Corsába pl. akkor is simán befér egy becsomagolt mosógép, ha azt a csomagtér nyílás geometriai méretei nem adnák ki, egy kombi Astra pedig simán pakolható 7,5 tonnásra cserepes virággal, csetresszel, „az még kell”-lel és „azt ki ne merd dobni, mert még befér” típusú szarokkal. 😛

HATÁRÁTKELŐ A
YOUTUBE-ON
ÉS A SPOTIFY-ON IS!

Harmadszor: Einstein relativitáselmélete kellett hozzá, hogy az elméleti fizikusok kimondják, a nagy tömegű testek gravitációs ereje meggörbíti a teret – Ők Nobel díjat kapnak érte, én meg csak simán idegösszeroppanást, pedig én – Átlag Árpiként – még mérni is tudom a gravitációs torzulás mértékét: egy 1,5 szobányi “anyag” gravitációs mezeje pont akkorára görbíti egy 3 szobás lakás terét, hogy az a 17 köbméter „semmi” pont rohadtul ne férjen be 74 nm-re. (…)

Negyedszer: Akármilyen jó is voltál Tetrisben, eljön az a pont, amikor már tényleg kénytelen vagy belátni, hogy van, ami már TÉNYLEG NEM FOG BEFÉRNI SEHOVA!!!

Na, akkor regisztrálj szépen a willhaben.at-re (a helyi Vatera) és tedd fel, ami nem kell. Nem fizetős, az eladott vackok után se fizetsz se százalékot sem adót, semmit, és még némi pénzt is csinálhatsz a legféltettebb kincseidből. (…)

  1. A lakás berendezése

OK, lakás NEM lesz olcsón, és még be is kell rendezni (mivel a korábbi bútoraitok nagy része F.F. dollármintás vagyonához tartozott) – úgyhogy most már tényleg nincs mese: Fáj vagy sem, a 6.évadtól sajnos már pár saját cucc is kell, saját költségre is. (…)

Költözéskor átveszel úgynevezett „Ablöse” címen pár bútort az előző bérlőtől.

Praktikus lehet mondjuk fürdőszobabútornál, beépített szekrényeknél, stb., mert könnyen ismét használhatóra takaríthatók, és rengeteg macerát megspórolhatsz vele. (…)

  1. Lehet olcsóbban is

A blokk zárásaként meg még azért egy jó meg egy rossz hír: ha az most a fenti áraktól egy nagyot szisszenve a szívedhez kaptál és az EGK képed nagyjából egy fonalgombolyaggá változott, a jó hírem az, hogy naná, persze hogy van olcsóbb is: tized – nem, nem elírás – tényleg tized áron kapsz IKEA-s minőségű cuccokat a Moebelix-ben.

+1 Rejtett buktató

A rossz hír meg az, hogy a költözésnek van ám egy rejtett buktatója is: figyelj oda, hogy honnan-hova költözöl!

Most nem arra gondolok, hogy rózsaszín kacsás fecskében nem lesz sikered egy arabok / kopasz-rotakapa emblémás-dzsekis „történelemtanárok” lakta panelban, hanem hogy ha tartományon kívülre költözöl pl. Linz-Landból Braunau Bezirkbe, akkor rendszámcsere van.

Igen ám, de egy új rendszám- és emiatt a forgalmicsere nincs ingyen – kb. 200 euró járművenként, és mivel online értelemszerűen nem intézhető, a sok utánajárással egész sok nyűg is tud lenni.”

A teljes posztot itt olvashatjátok el.

Osztrák matek, magyar matek avagy hol éri meg jobban

Share.

About Author

Leave A Reply