Ájlávhángeri

0

Sajátos hangulatú írást küldött Sándor, aki voltaképpen mintegy tételesen sorol fel (nem csak) Magyarországról jó pár dolgot, ami tetszik és ami nem. Kíváncsi vagyok, mit gondoltok az írásáról – bennem sok kérdőjel felmerült, de hát legalább lesz miről beszélgetni, vitatkozni.

„Ami engem illet, 72. éve élek a Duna-Lajta mentén, 22 országban jártam eddig. Gimis koromban „orrvérzésig” menni akartam, innen el… – utólag jöttem rá, amikor már szabadon lehetett menni, a baj az volt, hogy be voltunk zárva.

1980-ban voltam először nyugaton. Egészen más érzés volt oda és onnan, mint például Csehszlovákiába vagy Lengyelországba látogatni.

Sok éven át még sírhatnékom lett hazajövet, úgy tűnt, valami elveszett. Aztán 1989-ben Hollandiában sporttársaim marasztaltak.

Érdekes, akkor már az buggyant ki belőlem: NEKEM VAN HAZÁM!! – talán azért is, mert irritált, hogy annyira lenézően kezeltek mint magyart. Azt gondolták, mi nem ismerjük a fürdőszobát, és a Szovjetunió szerves része vagyunk.

HATÁRÁTKELŐ. YOUTUBE. KATT

Ma már az (is) nagyon bosszant, hogy a szovjet sírkertek a temetőkben elhanyagoltak. Hová tűntek az egykori elvtársak?

Ma már tudom, miért jobb Nyugaton. Kulturáltabban élnek ott az emberek. Sokkal kevésbé keresnek kiskapukat, mint itthon, van állampolgári fegyelem, munkafegyelem.

Ma már azért jó hazajönni, mert vár az itthoni komfort, ugyanakkor magunkat, magyarokat nem szeretem.

Mondok egy példát. Friss történet a dunai hajóbaleset, a koreai turistákkal teli kis hajó legázolása. Milyen jogon engedték ki az országból a gázolót alapos vizsgálat nélkül?

Látom, hogyan építget 2-3 hónapig egy utcát 8-10 ember. Láttam Finnországban, Németországban hogyan végez el hasonló munkát 2 (kettő) ember néhány nap alatt.

Lehangoló, hogy mindenünket elpazaroljuk.

Csak, kizárólag a privát kényelem miatt jövök haza örömmel, egyébként, ha lehetne, még most, „100 évesen” is letelepednék Svájcban, Csehországban, Görögországban, és jönnék haza néha nosztalgiázni.

Mi nem tanulunk semmiből, új és még újabb trianonokat harcolunk ki magunknak.

A rendszerváltás idején teli pofával ordították az új-demokraták (átvedlettek): „TOVÁRIS  KONYEC!”

Az „elvtársak”, a szovjetek maguktól mentek el, és mi semmivel nem lettünk magyarabbak, a Baccardi Beach, meg a pina colada, a pénzmosó butikok korszaka következett.

Kádár idején jobb volt. Szomorú, hogy őt ma is elárasztja egy mocskolódó áradat. Abban a szovjet szorításban ő valóságos csodákat művelt (Helmuth Schmidt és M. Thacher véleményét idéztem).”

Share.

About Author

Leave A Reply