A very Brexit bromance

1

Mindenhonnan a Brexit folyik, de úgy, ahogyan Marton Péter heti írásában olvashatjuk, még aligha találkozhattunk vele.

Marton Péter: A very Brexit bromance (novella)

A piszoár előtt állunk, és új szemmel nézek George-ra, a brit faszira, a tágabb família új tagjára, pedig nem is ismerem hosszabb ideje, tulajdonképpen csak harmadszor találkozom vele;

egy esküvőn futottunk össze először, ahol ő a másod-unokatestvéremet jegyezte el (merthogy nem ő volt, aki akkor házasodott), és amikor eljött az idő, éppen Kati ágaskodott legmagasabbra a hátrafelé elhajított virágcsokorért, George pedig vette a lapot (és később egy gyűrűt is),

azóta – mindössze két ivással a hátunk mögött – remekül összerázódtunk, Georgie, my mate, örül, hogy bennem angolul társalogni képes társra lelt, akivel összetettebb dolgokról is beszélgethet, mint az átlagos hángeriennel,

ma pedig összefutottunk az utcán, itt, Budapesten, előre el nem tervezetten, egyik részről haza-, a másik részről idegenlátogatóban, és én elinvitáltam egy sörre, mert épp ráértem,

meg úgy jó magyar szokás szerint, ahogy véletlen találkozáskor dukál, vagy mi, bár életemben nem hallottam még ilyen szabályról – néha csak úgy kijön belőlem az ilyesmi, aztán, ha kimondtam, a maga valóságát megteremti;

az egy sörből gyorsan négy lett, végig felesekkel kombinálva – először féltem, hogy kiborulós este lesz, előbb-utóbb elzokogom, milyen felszabadító érzés otthon járni, kocsmában ülni, ahol emberiek az árak, ahol végre nem liliputi vásárlóerővel küszködöm Gulliver országában, de aztán fokozatosan jó kedvre derültünk mind a ketten –, és azon a ponton elérkeztünk a Hihetetlen Őszinteségek Birodalmába,

George pedig benyögte, hogy Katára akkor figyelt fel először, amikor a nevét a társadalmi média egy feledhető zugában először meglátta,

„Katalin Kuntz”, pislogott zavartan, miközben kimondta, direkt angolosított kiejtéssel, kétszer is, merthogy erről akkor nyilván az angol „cunt” szó jutott az eszébe, pláne többes számban, és nem tudta kiverni onnan sehogyan sem (vagyis… ehh, részegedem),

aztán valahogyan beszélgetésbe elegyedtek egy kommentváltás után, és George felhorgadó érzésein nem enyhített, hogy Kata a nagy csetelések végén mindig „puszival” köszönt el;

fantasztikusan néz ki egyébként a Kata, de nincs mit szépíteni, mégiscsak a neve fogta meg őt elsőre, mint valami fétis, böffente oda nekem bizalmasan George: milyen érdekes az élet, hogy ilyesmiből valami ennyire komoly kerekedhet, talán egy egész élet, és ez a már-már bölcsesség meg is ragadna bennem, mint a kitartó alkoholizálástól kiszáradt szájban a nyál, ha nem az unokatesómról lenne szó,

jó, csak másod, de azért így is egy kicsit kellemetlen, mostantól ezzel a tudással kell élnem, úgyhogy tanácstalanul támasztom a fejemet a falhoz, miközben az utolsó cseppeket rázom szórakozottan a piszoárba,

George már elhaladt a hátam mögött, ő megkönnyebbült, kieresztett mindent, ami belülről feszítette, és itt röhög, nem hiszem el, hova lett a brit jó modor, csak úgy szakad belőle, de azért elnézem neki – család, úgyhogy innentől együtt, tűzön, vízen, ha kell, Brexiten át.

***
Marton Péter szerzői Facebook-oldalához itt lehet csatlakozni. Ez pedig a szerző saját weboldala eddig megjelent írásaival.

Rokonlátogatóban Londonban

Share.

About Author

1 hozzászólás

  1. “Mindenhonnan a Brexit folyik” – A magyar nyelvű szegletben talán több szó esik a Brexitről, mint a britnniában 😀

Leave A Reply