A repülés csodája

0

Az elmúlt hónapokban a repülés csodájában (mert azért mégiscsak az, amikor a nagy gép felemelkedik a földről…) nem sok embernek volt része, és jelen állás szerint egy ideig lehet, hogy nem is lesz. Bennünk ezért nosztalgikus hangulatot ébresztett Steve írása.

“Ott ültem az ablak mellett. Este 6 fele. Ahonnan jöttünk még csak délután 4 volt. Vagy öt órán át repültünk San Franciscóból.

Egy felhőtlen este. Nem havazott minden rendben volt hál istennek. Ablakom mellől tisztán láttam a nagyvárost. Gépünk, United Airline 636, éppen Chicagóba kezdett leereszkedni. Ott egy kisebb gépre kellett átszállnunk, ami Ottawába fog vinni, egy óra múlva. Az az út még két óra és hazaérünk.

Egyre közelebb lett a város. Imponáló volt a sok utcalámpa, tisztán látni lehetett a behemót város hálózatos utcáit, a házak-autók fényeit. A fő utcák világosabbak. Lám ott egy bevásárló központ lehet.

Most a gép a tó felé kifordul, ott minden sötét, ugyan volt egypár fény, gondolom hajók. A gép élesen bedőlt, fordult vissza. Látod a belváros felhőkarcolóit, a repteret messziről, ahova le fogunk szállni.

Szíjazd be magad, mondják, vissza az üléseddel. Nézek ki az ablakon, már a fákat is látni. Kis rázkódás, földet érés. Felbőg a motor, ellen áramot ad, hogy jobban lassuljon.

Nagy reptereken, mint O’Hare, 10 percig is eltart, amíg a megfelelő helyre eltaxizol és kiszállhatsz. Közben látod a sötét égen, ahogyan a többi landolni készülő gép egymás mögött a levegőben felsorakozik. Mindegyik egy kis közeledő fénypont.

A landolás párhuzamosan történik, két gép egymás mellett, így többet tudnak fogadni (és indítani). Több kifutópálya is van, csúcsforgalomban kb. minden 14 másodpercben leszáll egy gép. Felszállás hasonló gyakran.

Kiszállás után gyaloglás, míg a nagy elektromos táblán megkerestük honnan indul az Ottawába menő gép. Az E-szárnyba kellett átgyalogolni. Volt idő, de sörre vagy enni nem.

Chicago O’Hare az egyik kedvenc repülőterem, nemrég még renoválták is. Csak megyünk a kivilágított széles hosszú, kanyargó épületben, tökéletes tisztaság. Jobbra, balra várótermek, gyorséttermek, bárok, üzletek, WC-k, információs asztalok.

Tele emberekkel, gyerekes családokkal, utazó katonákkal. Úgy tűnik, az egész világ utazik. De üzletember nem igen volt, az ünnepek miatt. Végre megtaláltuk az E-szárnyat, ahonnan Kanadába indulnak a gépek.

Itt nincs se vám-, se útlevélellenőrzés, az majd megérkezéskor esedékes. De van vámmentes bolt, vettem is egy palack konyakot. Fele áron, mint Kanadában. Fizetsz, a gépbe belépéskor kapod kézbe.

* * *

Gyerekkoromban egy párszor ismerősök elvittek az évente egyszeri „Repülőnapra”. Ha jól emlékszem a Mátyásföldi reptéren tartották, máskor a Budaörsin. Láttam „lököst” is, ruszki léglökésest. Akkoriban a hangsebességen túl szabad volt repülni… jött-ment a gép… huss… és utána jött a hang!

Már két éve a Vegytervben dolgoztam, a Lajossal voltunk Debrecenben kiszálláson és már nem emlékszem mi okból kifolyólag, de repülővel jöttünk haza Budapestre. Szóval akkor és ott elvesztettem az ártatlanságomat. Repültem!

Ezután nem kellett sokáig várni, mert 1969 októberében egy nagy elhatározás eredményeként, feleségemmel hipp-hopp Rómában beszálltunk egy fényes Canadian Pacific (CP Air) gépbe. Irány Montreal, majd Toronto. Új ruhákban voltunk, új élet elé néztünk.

Az út jó benyomást keltett bennem. Egyenruhás stewardeszek. Akkoriban még volt menü, három választék. Italok ingyen. És életemben először ettem brokkolit. Nem vicc, az volt az egyik garnírung.

Teltek-múltak az évek, és úgy alakult, hogy állásommal kapcsolatosan sokat kellett utaznom. Törzsutas lett belőlem. Eleinte csak a tartományban utaztam Torontóból (Ontario, óriási terület), ahol akkoriban cégünk vidéki kórházakat épített. Majd állást váltottam és az új cég egész Kanada területén dolgozott. Két hetente 3 napra elrepültem.

Ilyen embereknek a repülőtárság kedvezményeket ad. Azért, hogy ne más társasággal repüljél. A reptereken van külön hely, a club, ahol a magadfajta frequent flyer visszavonulhat. Megpihenhetsz gépedre várakozva.

Ingyen pia és kaja van itt, néhányban még le is zuhanyozhatsz. Elsőként szállhatsz be. Az útjaid után pontokat adnak, amiket ingyen magánutakra be tudsz váltani. És persze ha van hely az első osztályon, olykor megjutalmazhatnak, és ott utazhatsz. Ott francia pezsgőt mérnek. A koszt is jobb.

Jól hangzik, de az ilyen munka fárasztó és sokat vagy a családodtól távol. Télen, de máskor is előfordulhat, sok a késés. Vagy ami rosszabb, nem repülnek, műszaki ok miatt vagy mit tudom én miért. Ott kell valami hotelben aludni, reggel korán kelni, remélni, hogy aznap elszabadulsz.

Mindez elmúlt, nyugdíjba mentem. Maradt az évi egyszer-kétszeri utazásaink, ami itt nem nagy szám. A törzsutasnak járó kiváltságokat elvesztettem. Beszállásnál és másutt, várom a soromat.”

Új-Zélandról jön a repülés reformja?

Share.

About Author

Leave A Reply