A Nagy Wagashi Túra

0

A wagashi egy hagyományos japán édesség, gyakran teához szolgálják fel. Hihetetlen változatosságáról számolt be a Tokyo Reloaded. Kezdődjék hát a Nagy Wagashi Túra!

„Wagashi persze minden élelmiszer-osztályon kapható, de érdemes levadászni az eldugott mellékutcákban, nemritkán évszázadok óta töretlen népszerűségnek örvendő, aprócska boltokat – kívülről ezeket alig lehet észrevenni, az ajtó előtt talán lóg egy noren a cég nevével, bent egy pult és egy fakeretes vitrin. Minek is ennél több; a törzsvásárlók eddig is jöttek, egyik generáció követi a másikat – cukrászmesterek és vásárlók egyaránt.

A mai túrát úgy választottam meg, hogy változatos legyen a felhozatal, és egy kis időutazás legyen benne: így lesz évszázados múlttal rendelkező, hagyományos üzlet és újhullámos hely is.

Sakuramochi

Az első állomásom Mukójima volt, a Sumida folyó partján fekvő békés lakónegyed, nem messze a Skytree toronytól. Az Edo korban ez a folyó jelentette Tokió keleti határát; túlpartja eredetileg mezőgazdasági terület volt, majd az olcsó telekárak vonzását követve festők, keramikusok, írók költöztek ide.

A cseresznyeleveles rizsgombócot, magyarul valami ilyesmit jelent a neve, 1717 óta árulják a Chómeiji templom előtt. A templom sajnos már nem az eredeti, csak egy vasbeton másolat, de a sakuramochi nem változott – vékony, fehér, kicsit nyers állagú rizstészta vörösbab töltelékkel, sóban pácolt cseresznyelevélbe burkolva. Minek is változtatni azon, amit 300 évvel ezelőtt már lerendeztek és azóta is jól működik?

Dangó

Az út túloldalán található bolt sem változhatott sokat fennállása 150 éve alatt, mikor is egy művészetkedvelő helyi kertész úgy döntött, a templomba látogató zarándok eltartanak még egy cukrászdát.

HATÁRÁTKELŐ. YOUTUBE. KATT.

A Kototoi Dango név már jelzi, hogy mit árulnak itt – dangót, vagyis gombócot. Azóta sincs más, mint a háromszínű gombóc. A vörös- és fehér variáció babpasztába burkolt rizsliszt-gombóc, a harmadik meg épp fordítva, halványsárga rizsliszt-gombócba töltött, enyhén sós fehérbab-krém. (…)

Rakugan

Utam következő állomása a Todai egyetem új kávéháza, a Kurogi. Kezdtem fáradni, így a két kilométeres távot taxival tettem meg és úgy terveztem, megérdemlek egy kávét, miközben élvezem a Kengo Kuma sztárépitész által tervezett belső teret – de a 950 yenes (kb. 2.500 Ft) kávéár láttán hirtelen nem is éreztem olyan fáradtnak magam… hiába, elit egyetem, megfizetik.

Vettem egy doboz modern csomagolású rakugant és indultam tovább. Csak később, otthon nyitottam fel a dobozt és el kell ismernem, hogy soha ilyen finom rakugant nem ettem még, mint ez a hagyományos módszerrel, tokushimai wasanbon cukorból készült cukorka.

Fukiyose

Nihonbashi egy keskeny mellékutcájában, gyalog nem messze a Ginzától található a 300 éves Nagato. A monakájuk is híres, de némi habozás után inkább egy szokatlan típusú higashit választottam – a Miyamafukiyosét.

Miyama egy hegy neve Kyoto közelében; a fukiyose szó pedig a szél által halomba fújt leveleket, virágszirmokat jelenti – vagy ebben az esetben egy doboznyi apró, színes édességet.

Dorayaki

A célegyenesben még vettem Shinjukuban dorayakit is. A Yui modern, innovatív és kawaii, láthatólag a fiatal nőket célozza meg, de a háttérben egy közel 400 éves nagoyai bolt áll.

A dorayaki ráégetett mintája három majmot ábrázol; ennek az a sztorija, hogy egy egy buddhista legenda szerint ha három vágyadat feladod, egy kívánságod teljesülni fog.

A majmok itt a vágyakat jelképezik, hát, nem tudom, nem túl jó az ár-értékarány, nem lehetne kérem szépen legalább egy az egyben váltani?

Ráadásként még befért a hátizsákba egy doboz higashi juju, kettesével csomagolt, aprócska félgömbök, egyik fehér, másik színes, ez is rakugan, de messze nem olyan jó, mint a másik kettő.”

Ha érdekel még a Nerikiri, a Monaga, a Daifuku vagy a Yókan, akkor látogass el az eredeti posztra!

Share.

About Author

Leave A Reply