A Nagy Spanyol Visszavágó

0

Kultúrsokk érte a Spanyolországba költöző ír JJ-t, aki tíz pontban foglalta össze azokat a dolgokat, amelyek meglepték új otthonában. Erre érkezett a válasz, fordított felállásból: a Spanyolországban született, de már régóta Írországban élő Pilar szedte össze, hogy miben nem ért egyet.

„Mindig könnyű kiszúrni a különbségeket, ha az ember külföldön jár. Minden, amit megtapasztalunk, a kultúra része, és kívülállóként meg kell magyarázni magunknak, hogy értelmet nyerjen.

Néhány dolog szöges ellentétben állhat azzal, amit eddig megszoktunk. Ahhoz, hogy elmerülhessünk a kulturális élményben, összehasonlítunk, kritizálunk, szűrjük, ahogy az emberek viselkednek.

Én 2003-ban költöztem Galway-be. Már előtte is éltem itt, szóval volt egyfajta sejtésem, hogy milyen városba érkezem. Kilenc hónapot éltem itt szegény diákként az Erasmus keretében, de amikor felajánlottak egy ideiglenes spanyol tanári állást, aztán egy állandót is, elkezdtem gyökeret ereszteni és megnézni, hogy az új hazám mit tud ajánlani.

Ahogy JJ Keaney is megtapasztalta Spanyolországban, ez kezdetben nem volt könnyű, de ahogy elfogadtam, hogy a dolgok másként mennek, mint amire emlékszem, vagy mint amit korábban átéltem Brazíliában, Kanadában, Angliában és Spanyolországban, egyszerűbbé vált a helyzet.

Az, hogy 2006-ban véglegesítettek, majd 2015-ben megszületett a kislányom, egyértelművé tette, hogy nem térek vissza Spanyolországba.

Bár tudtam, hogy sosem leszek teljesen ír, ami meggyőzött, hogy maradjak Írország nyugati részén, az főleg a minden felé áradó nyugodt attitűd volt – ami gyakran már nyugtalanító egy spanyolnak.

Mindig az volt a célom, hogy elsajátítsam ezt a nyugodt szemléletet, de időnként előfordulnak olyan helyzetek, amelyektől újra forr a spanyol vérem.

Nem vagyok egy nagy hazafi. Elhagytam az otthonomat azzal a szándékkal, hogy sosem térek vissza, és az egyik leghevesebb kritikusa vagyok annak, ami szülőhazámban zajlik, a furcsa ügyeknek, ésszerűtlen szokásoknak.

De amikor olvastam JJ írását, úgy éreztem, válaszolnom kell rá – és beszélgetni kezdtünk róla a spanyolokkal itt Galway-ben. Vártam pár hetet, amíg leülepedtek a dolgok, így összeszedetten, spanyolos hősködés nélkül tudok írni.

JJ jó tanácsot adott öt pontban, de másik öt nem annyira pontos, ebben egyetért a legtöbb spanyol. Ezeket gyűjtöttem össze. (JJ eredeti véleményéből dőlttel válogattam általam jellemzőnek vélt részleteket – HÁ)

#1 Az „ahora” csak a szótárban jelenti azt, hogy „most”

Szótári definíció szerint spanyolul az ahora annyit tesz: most. A mindennapokban a spanyoloknál a most jó esetben azt jelenti, hogy egy órán belül, de ez erősen függ az adott helyzettől, mert bőven lehet később is. 

Connacth szívében élve furcsa, hogy egy írnek gondja van a spanyol időhatározókkal. Írországban a „most” lehet a „később’ szinonimája, vagy arra is használhatják, hogy „igen, majd megcsinálom”, ami – az Írországon kívüli olvasók számára mondjuk – nem garantálja a feladat elvégzését, csak jelzi a beszélő szándékát.

Az időnek ezt a lazább értelmezését, túl a naptárakon és ébresztőórákon mi is hasonlónak találtuk Írországban, és üdvözöltük is. Szóval egyetértünk JJ-vel, csak meglepődünk azon, hogy meglepődött.

#2 A spanyolok késnek

Ha valaki este 9-re hív meg magához, az a gyakorlatban azt jelenti, hogy 10 előtt nem illik megjelenni, de ha mondjuk hajnali 1-kor futsz be, azzal sincs semmi gond.

Az előző ponthoz kapcsolódva egyetértünk abban, hogy az időkezelésünk egy nyugodtabb életfelfogás felé mutat, amelyben az emberek nem lesik állandóan az órájukat. És ebben az írek és a spanyolok hasonlítanak egymásra.

Ugyanis még nem láttam embert Írországban, aki időben ért volna egy bulira vagy akkor jött volna a pubba, amikor megbeszéltünk. Igaz, hogy a spanyoloknál a pontosság hiánya kiterjedhet az intézményi területekre, főleg egyes régiókban.

De ismerek néhány kereskedőt az ír városokban és embereket a vidékről, akik egyetértenek abban, hogy az idő mindig relatív.

#3 Semmi sem kezdődik időben

Minél hosszabbra van tervezve az adott program, az emberek annál később érkeznek meg rá. Mondjuk egy kétórás kurzus esetében 10-15 perc késés az alap. Ha egész napos eseményről van szó, akkor simán benne van egy félóra is. Mi több, még a „pontosság” definíciója is más, ha valaki csak 15 percet késik, akkor az még pontosnak számít.

Ezzel egyszerűen nem értünk egyet. Az, hogy semmi nem kezdődne időben, elég nagy túlzás. Nem javasolnám egy újoncnak Spanyolországban, hogy késsen a megbeszélésről, óráról, vagy akár csak egy órával később adjon be egy esszét valamelyik egyetemen.

Nagyon komolyan vesszük a határidőket, sokkal komolyabban, mint ahogy azt Írországban megtapasztaltam. Egy előadó, egy orvos, főnök vagy politikus késhet, vagyis azok, akiknek hatalma van, ám egy erőtlen külföldinek ezt meg sem kellene próbálnia.

#4 Nem fizetnek köröket

„A következő kört én állom” – na, ez nem nagyon van, maximum az éjszakai bárokban vagy a pubokban. Alaphangon a végén fizetünk, általában egyenlő részre osztva a számlát – ez alól kivétel, ha valaki látványosan többet (vagy kevesebbet) fogyasztott.

Ez meglepő állítás, teljesen ellentétes azzal, amit a született spanyolok ismernek. Ugyanúgy meghívjuk egymást körökre, mint ahogy az Írországban divat, sőt, ez a legnépszerűbb megoldás a családi vagy más társasági helyzetekben, hogy ne legyen egyenlőtlenség.

Legalábbis az ország középső részén így volt, ahonnan származom. Attól tartok, JJ egy olyan családhoz vagy baráti körbe került, ahol nem követik a szokásokat.

#5 Az öltözködés nagyon fontos

A munkahelyeken kiemelt fontossága van a megfelelő öltözéknek, túlöltözni gyakorlatilag lehetetlen. Munkahelyi felvételi elbeszélgetésre férfiaknak a legforróbb nyárban is kötelező az öltöny-nyakkendő, nőknek a magas sarkú cipő.

Immár 19 éve távol vagyok Spanyolországtól, így óvatosabban foglalok állást, de amikor legutóbb esküvőre hívtak vagy csak beültünk valahova, az öltözködési szabályok nem voltak annyira komolyak, mint Írországban.

Persze aggódtunk azért, hogy mit gondolnak a rokonok vagy a szomszédok, de közben megtanultuk, hogy ne foglalkozzunk ezzel egyáltalán. Nem szokatlan látvány, hogy lányok farmerben és átlagos felsőben ülnek be egy bárba, nem pedig úgy néznek ki, mint Kardashianék.”

Tíz dolog, amire Spanyolország tanított

(Fotó: Pinterest)

Share.

About Author

Leave A Reply