A kutató, aki Svédországba ment

0

Június elején röppent fel a hír, hogy az MTA kutatója, Takács Károly szociológus az általa vezetett európai uniós finanszírozású kutatási projekttel együtt áttelepült a svédországi Linköpingbe. Talán éppen ez az eset szolgált inspirációként Marton Péter e heti történetéhez. 

Marton Péter: Gävlében (novella)

2019 nyarán – a Pestre fel c. történet folytatása

Eltelt egy év, és újra Gävlében vagyunk, miután a kutatóhelyem jövője Budapesten bizonytalanná vált, nekem pedig itt a European Research Council által szponzorált kutatás, megléptem hát, amit megléphettem, és megléptem: áthoztam a projektet Svédországba;

Principal Investigator vagyok, ebben a minőségben nem lehet röghöz kötni, de ennél is fontosabb, hogy a kutatás résztvevőiért felelősséggel tartozom;

ahogy egy évvel ez előtt hazafelé, elutazóban most is megálltunk a szüleimnél Tatán, és a búcsúzáskor, ami persze soha nem örökre szól, vártam az érzelmek kitörését, elvégre a szüleim a legutóbbi hazatérésünk óta reménykedhettek, hogy ezúttal hosszabb távra maradunk majd – nehéz pillanatokra számítottam, annál jobban meglepett a megkönnyebbülés, ami az arcukra volt írva, még ha közben szomorkodtak is egy kicsit;

hogy most jó helyen vagyunk, azt a családból nem mindenki érzi ugyanúgy, a gyerekeknek biztosan idő kell majd, hogy megszokják az újabb változást, de én már biztos vagyok a dolgomban – onnan tudom, hogy jó irányban haladunk, ahonnét az életemben a legbiztosabbnak számító dolgokat tudni szoktam:

a rémálmaimból;

amikor még egyetemista voltam, gyakran verejtékben fürödve ébredtem, mert a történelemérettségiről álmodtam – hogy nem mentem át rajta, és hogy bizonytalanná vált a jövőm, és úgy kellett győzködnöm magam az ébredés után vagy fél órán át, hogy telefonszámokat magoltató érettségi vizsgával ebben az életben többé már nem lesz gondom;

később tanítani kezdtem, és a stresszesebb időszakokban, amikor sok kurzust kellett oktatnom, nagyon-nagyon sok diákkal, és görcsösen próbáltam mindegyikükre elég figyelmet áldozni, utolértek a rémálmok – amikor a szememet hajnalban kinyitottam, nem egyszer azt képzeltem, hogy előző nap elbuktam a záróvizsgán, nincs diplomám, nem taníthatok;

miután találkoztam a leendő feleségemmel, megismertük egymást és összeházasodtunk, a rémálmok tartalma is átalakult – gyakran álmodtam, hogy valamiért nem vagyunk már együtt, az életem pedig reménytelenül üresnek tűnt, így amikor az ébredést követően ott találtam őt magam mellett, végleges bizonyosságot szereztem arról, hogy a feleségem az a nő, akire mindig is vágytam;

ma reggel pedig arról álmodtam, hogy az otthoni kutatóintézet épületében keringek, ajtókon kopogok be, mert valami papírokat kell intéznem a projektemhez, de mindenhol új arcokat látok, akik számomra vállalhatatlan utasításokkal várnak, például hogy szereljem meg a csöpögő csapot az egyik mosdóban (hogy csináljak végre valami gyakorlatiasat is), vagy hogy menjek, és írjak valami inspirálót a facebookomra (mert szenior kutatóként a fiatal generációk számára inspirációt adni a feladatom);

aztán felébredtem.

Gävlében.

***

Marton Péter szerzői Facebook-oldalához itt lehet csatlakozni a Facebookon. Ez pedig a szerző saját weboldala eddig megjelent írásaival.

Pestre fel

Share.

About Author

Leave A Reply