A krumpli és a határátkelés

0

Néha vagy új talaj kell, vagy új vetőmag – igaz ez a krumplira is és persze időnként talán az embereknek sem árt, derül ki Marton Péter eheti írásából.

Marton Péter: Metaforáknak való vidék (novella)

Körösvenyigén járunk, mint nyáron egy-két hétre mindig, és akkor már – szokás szerint – beugrunk János bácsihoz is, akinél éppen ott van Marika néni (ide is ő jár takarítani),

Marika néni pedig olyan, hogy ha lát valamit, ami felkelti az érdeklődését, azt szóvá teszi, munka közben láthatóan jól esik neki mások dolgainak a furcsaságán elmerengeni;

nálam könyv van éppen, Jhumpa Lahiri Egy ismeretlen világ című novelláskötete a globalizált bengáli diaszpóra életéről (Londonban két bengáli co-workeröm is van), úgyhogy ezt most egy kicsit megnézegeti, a lapjait hanyagul, nem a sokat olvasó ember módjára, hüvelykujjbeggyel, hanem inkább a könyv gerincét a bal keze két ujja közé fogva, a jobbal hanyagul rálegyintve végigpergeti, amitől azok lekonyulnak,

majd találomra belenéz, és hangosan felolvassa a mottót, amíg a derekát egyenesítgeti (az egyenestől messze van):

„Az ember fejlődésének sem használ jobban, mint a krumpliénak, ha mindig újra meg újra ugyanabba a kiélt földbe plántálják nemzedékről nemzedékre. Az én gyermekeim másutt születtek, és amennyire sorsukat módomban lesz irányítani, gyökereiket nem a régi földbe fogják ereszteni”,

áll ott egy Nathaniel Hawthorne-idézet, Jhumpa Lahiri részéről a határátkelőként létezés értelmének megragadásaként (van ebben némi önellentmondás, mert ez a Lahiri többnyire szomorkásan küszködő krumplikról ír);

Marika néni hümmög egy kicsit, a szeme összeszűkül, először nem tudja, mit kezdjen ezzel az információval, végül kiböki: „Hasznos könyv ez?”;

„Nem rossz, nem rossz, de mit gondol így elsőre Marika néni?”, dobom vissza a labdát tisztelettel, ő pedig zavarba jön, mégis kivágja magát, és a homlokát törülgetve mondja:

„A krumplival sok a baj – én már nem ültetek többet a kertem végibe, borzasztó helyigényes az, bár az is igaz, hogy egynémelyik ember is csak ilyen, nem bírnak meglenni, élhetetlenségükben meg a környezetüket nyomják el”;

míg mérlegelem ezt, János bácsi is hozzászól: „Vagy új talaj kell, vagy új vetőmag, az utóbbi sem árt néha!”, jelenti ki, és félig a felszólítására, félig ösztönösen az előre pohárba töltött almapálinka után nyúlunk mind a ketten („Legyen már a szánknak valami íze is!”),

miközben a fejemet hátradöntöm, az ital dolgozik bennem, és rácsodálkozom, hogy a kerítésen túl, a fák nyiladékában éppen rálátok a szemközti ház tetejére,

a zsebemben búg a telefon, a világ értesíteni próbál valamiről,

a magasban eközben gólya száll, emitt ragyog a nap, messzebb viharfellegek gyülekeznek.

***

Marton Péter szerzői Facebook-oldalához itt lehet csatlakozni a Facebookon. Ez pedig a szerző saját weboldala eddig megjelent írásaival.

Kicsi a világ

Share.

About Author

Leave A Reply