A hollandok és a szörny

0

A hollandokról sokszor lehet hallani, hogy nem tartják sokra az udvariaskodást, pontosabban kissé sajátosan értelmezik. Mindez egy hír kapcsán jutott az eszembe, úgyhogy arra gondoltam, ma körüljárhatnánk kicsit ezt a témát, kibővítve azzal, hogy abban az országban, ahol éltek, mennyire udvariasak az emberek és ezt ti hogyan élitek meg.

Elég nagyot megy a holland oldalakon és a közösségi médiában egy kék, Muppet-szerű szörny, ami a legfurcsább helyeken tűnik fel, íróasztalra fekszik, az ember ölébe ül…

Az üzenet, amit Stef Blok külügyminiszter is tweetelt, a következő: „ne hagyd, hogy a Brexit az utadba álljon, vagy feküdjön!”, majd jön egy link egy hivatalos oldalra, ahol a holland cégek megnézhetik, milyen hatással lehet rájuk a britek uniós kilépése.

(Nem mintha a mai poszt erről szólna, de zárójelben annyit jegyezzünk meg, hogy nem kis hatással, hiszen az Egyesült Királyság Hollandia egyik legfontosabb kereskedelmi partnere.)

Hogy jön ide a hollandok nyers őszintesége?

Nos, a BBC amszterdami tudósítója, Anna Holligan szerint a Brexit-népszavazás óta eltelt két évben a hollandok csendben és lelkiismeretesen próbáltak alkalmazkodni a helyzethez.

A két ország között egyébként kereskedelmi, politikai és kulturális értelemben is erősek a kötelékek (és nem ritkán a hasonlóságok), olyannyira, hogy a hollandok talán éppen ezért érzik úgy, hogy markáns véleményt mondhatnak a kilépésről.

Az őszinteség egyébként is a nemzeti büszkeség egyik forrása és meglehetősen mélyen gyökerezik a hollandok gondolkodásában.

„Hollandiában mindig biztos lehetsz abban, hogy lesz egy vadidegen, aki emlékeztet a szabályok betartásának fontosságára. Az elmúlt 24 órában figyelmeztettek arra, hogy kapcsoljam le a biciklim lámpáit (reggel fél 9 volt, jócskán napkelte után), vegyem le a kávézóban a kabátom (éppen csak beléptem) és a kerékpáromat a kijelölt helyen állítsam le, ne egy lámpaoszlopnak döntsem” – írta Anna Holligan.

„Nemrég valaki azt mondta, ez a tolakodó viselkedés arra az időre vezethető vissza, amikor nem volt állami infrastruktúra, így az emberek egymás irányításától függtek. Ha bárkinek eszébe jutna azt mondani a hollandoknak a Brexittel kapcsolatban, hogy foglalkozzanak a saját dolgukkal, rájönne, hogy pontosan ezt teszik.

A Brexit hatalmas kék Muppetként való bemutatása nem csak a netes forgalmat pörgeti fel, hanem egyben emlékeztető az Európai Unióval üzletelni kívánók számára, hogy az ország nyitott az üzletre. Az üzenet nem más: erős, stabil ország vagyunk a szomszédban, ahol sokan beszélnek angolul” – fogalmazott a BBC tudósítója.

„Képtelenek elviselni a negatív visszajelzést”

Ez rendben is lenne, de milyen külföldiként szembesülni a hollandok hozzáállásával és kendőzetlen véleménynyilvánításával? Az alábbiakban következzen négy vélemény (innen), közte hollandoké is.

Az első, aki leírta véleményét, Rob, egy angol, aki immár 38 éve él Hollandiában, tehát nem lehet azt mondani, hogy ne ismerné a helyieket.

„Terapeutaként sok olyan határátkelő expattal dolgoztam a világ minden részéből, akik (hozzám hasonlóan) szenvedtek a beilleszkedéssel és nagyrészt nem is jártak sikerrel, nem sikerült tartós, mély barátságot kialakítaniuk hollandokkal.

Alig találkoztam olyan expattal itt, aki lelkes lett volna attól, ahogyan fogadták és kezelték ebben az egyedi és sajátságos országban, dat niet door God maar door de Nederlanders zelf is geschapen (amit nem Isten, hanem maguk a hollandok teremtettek).

A történelmi érv az, hogy mivel a saját verejtékükből teremtették az országot, azt csinálnak a saját földjükön, amit akarnak, amibe beletartozik az is, hogy a buitenlanderek a szemükben alacsonyabb rendűek.

Mivel a hollandok teremtették a saját országukat, így ők írták a saját imádott törvényeiket és íratlan parancsolataikat. Úgy tűnik, mintha semmit nem szeretnének jobban, mint mindenkit utasítgatni.

A hollandok első parancsolata úgy szól, hogy Gij zult niet klagen (Ne panaszkodj!). Ezért van az, hogy az egyszerű Hogy vagy? (Hoe gaat het met jou?) kérdésre a válasz: Nem panaszkodhatom (Ik mag niet klagen).

A hollandok egészen messzire elmennek, hogy bebizonyítsák, nem hazafiak, de képtelenek elviselni a negatív visszajelzést. Ha akár az országot, akár a viselkedésüket kritizálod, akkor azt kapod, hogy Als je het hier niet leuk vindt, rot dan toch op! (Ha nem tetszik, el lehet húzni.) Magyarul él a „megszoksz vagy megszöksz” törvénye.

Én megtettem minden tőlem telhetőt. Az első pillanattól (ez 1980-ban volt) kezdve rengeteg erőfeszítést öltem a holland nyelv elsajátításába, és inkább a hollandok között mozogtam, mint a többi expattal.

Gyorsabban és jobban megtanultam hollandul, mint a többi külföldi, hamarosan már olyan munkahelyeim voltak, ahol folyékonyan kellett írni és beszélni hollandul. De nem számított mennyire keményen próbálkozol, mindig buitenlander (kívülálló) maradsz.

Például gyakran mondták: „Nou, je spreekt een aardig woordje Nederlands, maar ik hoor wél een accent.” (Nos, elég jól beszélsz hollandul, bár hallok egy kis akcentust.) Nagyon örültek maguknak, hogy rájöttek, nem vagyok holland.

Persze nem szabad (túlságosan) általánosítani. Vannak jelentős és kedves kivételek, ám ettől függetlenül úgy látom, a hollandok meglehetősen indvidualisták és egyszerűen gondolkodnak. Aligha vádoltak még meg hollandot túlzott társadalmi érzékenységgel. Ahhoz túlságosan földhözragadtak (nem csoda, milliók élnek közülük a tengerszint alatt…) az ilyen finomságokhoz, amit egyébként is képmutató nonszensznek tartanak” – írta Rob.

„Nem félünk kritikát adni és kapni”

Másként látja született hollandként a helyzetet Wijnand, aki angol nyelvi környezetben élve és dolgozva a brit, az amerikai és a holland hozzáállás közötti különbségekkel kezdte.

„Mindig meglep, mennyire indirektek az angolok és az amerikaiak közül is sokan. Például mi, hollandok, úgy véljük, valami lehet jó és rossz is. Az angolszászok sosem mondanák valamire, hogy rossz, talán mert az angol kultúra része a negatív dolgok kerülése, míg az amerikainak a pozitív iránti igény. Mindkettőben van egyfajta hajlam a „rossz” kerülésére. Ráadásul ezt tovább erősíti az angol nyelvben meglévő irónia, aminél a „nem rossz” például azt jelenti, hogy jó.

Szóval szerintem két dolog van itt jelen párhuzamosan. Egyrészt a holland kultúra sokkal közvetlenebb, ami annyit tesz, hogy kevésbé félünk a negatív kritikától, akár kapjuk, akár adjuk.

Mivel az angol tanult nyelvünk, sokkal inkább a szavak konkrét értelmére támaszkodva használjuk és nem kulturálisan – azaz nálunk a rossz az rossz, a jó pedig jó. Ennek alapja a helyes kulturális használat helyett inkább az idiómára és a nyelvtanra összpontosító középiskolai nyelvtanítás.

Mindebből az következik, hogy ugyan technikai értelemben helyesen beszélünk angolul, de kulturálisan nem. Ezt lehet nyersnek, de akár frissnek is érezni” – adott egy lehetséges magyarázatot Wijnand.

A hollandok és a szexuális forradalom

A szintén Hollandiában született és nevelkedett Laura egészen érdekes szempontot dobott be a beszélgetésbe, méghozzá a hatvanas évek szexuális forradalmát.

„A hatvanas évek nagyon mély hatást tett Hollandiára, részben ezért lett ennyire az egyenlőségen alapuló ország. Édesanyám egy nagyon formális társadalomban nőtt fel (Laura 1966-ban született – HÁ).

Amikor viszont én munkába álltam, egyetlen ember sem volt, akit uramnak vagy hölgyemnek kellett volna szólítani. Mindenki tegeződött, a vezérigazgatót is beleértve.

Amikor én felnőttem, a középiskolai tanárokat gyakran a keresztnevükön szólították és ez még inkább így volt, amikor a gyerekeim iskolások lettek. Amikor viszont általános iskolás voltam, akkor még mindenki megszólítása tanárnő vagy tanár úr volt, a vezetéknevüket használva.

Mi, hollandok, nagyon nem vagyunk tekintélyelvűek. Ha az orvos azt mondja, ezt a gyógyszert kell bevenni, akkor mi hazamegyünk és utánajárunk. Ha pedig nem értünk vele egyet, visszamegyünk és megmondjuk neki. Ez teljesen normális Hollandiában.

Tehát nem vagyunk elájulva a tekintélytől, mint más országokban (például az Egyesült Államokban). Ez lehet, hogy nyerseségként csapódik le, mintha nem tisztelnénk a másikat.

Pedig igenis tiszteljük, de nem állítjuk piedesztálra. Nem attól lesz valakinek tekintélye, hogy magasabb pozíciót tölt be, az ilyen tiszteletet ki kell érdemelni” – írta Laura.

A gyorsaság hatékonyság, a hatékonyság pénz

Az olasz Tristano 2012 óta él Hollandiában és úgy látja, a hollandok nyers őszintesége mögött egészen praktikus okok húzódnak meg.

„Az egyenesség gyors. A gyorsaság hatékonyság. A hatékonyság pénz.

A gyors visszajelzés a probléma gyorsabb megoldását jelenti. Nem áll jól a ruhád? Nem hát, és jobb lenne, ha nem hordanád, mert kövérít. Elég, ha annyit megteszel, hogy a mondatot azzal kezded, hogy „adhatok egy tanácsot?”, amire persze igennel kell felelni, mert ettől függetlenül elmondod – és aztán már azt mondasz, amit akarsz.

De lássuk ennek a pozitív oldalát is: nem fogom a szemedbe mondani, hogy „milyen fantasztikusan nézel ki!”, hogy utána a hátad mögött utálkozzak. Azt kapod, amit látsz.

Nem vagyok holland, de elég gyorsan megtanultam értékelni az egyenességüket.

A másik, hogy itt nem tartják elfogadhatónak a passzív agresszív viselkedést. Olaszországban szinte minden kritikára az a válasz, hogy „azt hiszed, te jobb vagy? nézz a tükörbe, mielőtt engem kritizálsz!”. Itt a negatív visszajelzést csendben és jórészt tényekre alapozva, érvelve fogalmazzák meg. Más kérdés, ha ezt antiszociálisnak tartod – akkor maradj távol tőlük” – így Tristano.

És akkor a már a poszt elején is feltett kérdés: abban az országban, ahol éltek, mennyire udvariasak az emberek és ezt ti hogyan élitek meg?

A szeretet jegyében a holland medvék elé

Share.

About Author

Leave A Reply