A brit parlament is a Notre-Dame sorsára juthat

0

Miközben az egész világ lélegzetvisszafojtva nézte, mi lesz a párizsi Notre-Dame sorsa, van egy másik ikonikus épület is Európában, amely hasonlóan romos állapotban van.

A brit parlament leromlott állapota már hosszú évek óta komoly fejfájást okoz a képviselőknek és a szakembereknek egyaránt. A Notre-Dame tragédiájával párhuzamosan most többen ismét felhívták a figyelmet arra, hogy hasonló eset bármikor megtörténhet a világ egyik leghíresebb parlamentjének épületével is.

Az ellenzéki Munkáspártot vezető Jeremy Corbyn például azt mondta, ő maga is többször járt a Notre-Dame-ban, ahol érezte az egész francia történelmet, de közben eszébe jutottak a hasonlóan gyönyörű brit épületek is.

„Ha bármelyikben tűz pusztítana, hogyan éreznénk? A westminsteri épület állapota nagyon rossz, és egy olyan épületben, amiben ilyen sok a fa, a tűzveszély is hatalmas” – fogalmazott.

Egy másik munkáspárti képviselő, Chris Bryant arra hívta fel a figyelmet, hogy az épület egyes részei a Notre-Dame-mal egyidősek, ezért biztosítani kell, hogy minden óvintézkedést megtesznek a felújítás előtt. „Isten a tudója, elegendő figyelmeztetést kaptunk már” – fogalmazott.

KÖVESD A HATÁRÁTKELŐT A YOUTUBE-ON IS!

A jelenlegi tervek szerint az alsó- és felsőházi képviselők 2025-ben költöznek ki az épületből, amikor megkezdődik a parlament hat évig tartó felújítása. A tűzveszély olyannyira nem vicc, hogy évente több alkalommal is üt ki tűz a brit parlamentben, annak ellenére, hogy külön egység járőrözik folyamatosan (és akkor az itt-ott lepotyogó épületdarabokról, a rosszul bekötött villamosvezetékekről, az azbesztről, stb. még nem is beszéltünk).

A parlament egyik szóvivője a brit Independentnek azt mondta, a tűz megelőzése kulcsfontosságú feladat, tavaly nagyon komoly programot hajtottak végre ennek érdekében.

„Természetesen tanulunk a Notre-Dame-nál történtekből, hogy minden lehetségest megtegyünk az emberek és az épület védelme érdekében” – tette hozzá a szóvivő.

Patkányok a parlamentben

Már 2012-ben is írtunk arról, hogy egy akkori (igaz) városi legenda szerint II. Erzsébettel indult el egyszer felfelé a lift az épületben – apró szépséghiba, hogy a brit uralkodó lefelé szeretett volna menni. Ez persze csupán egy kínos közjáték, de jól mutatja a gondok jelentőségét.

Egy, a Parlament állapotát felmérő és a hosszú távú veszélyeket ecsetelő akkori felmérés szerint a metróalagutak fúrása miatt kidőlhet a Big Ben tornya, megrepedhetnek az épület falai, de akár az egész épület a Temzébe csúszhat.

A katasztrófákat sejtető előrejelzések mellett a képviselőknek jóval hétköznapibb problémákkal is szembe kell nézniük. Sokan évek óta panaszkodnak szivárgó vécékre és a házban nem ismeretlenek a rágcsálók sem.

Míg egyesek csupán azt jelentették, hogy „gyanús folyadék” csöpög a mennyezetről, mások szerint előfordult már, hogy „egész vízesés” zúdult a Munkáspárt irodájába.

A kiköltözés aláásná a brit demokráciát?

Közben 2015-ben is felmerült a „menni vagy maradni” kérdése, 2015-ben a Deloitte készített a lehetőségeket számba vevő felmérést. Akkori posztunk szerint arra jutottak, hogy az olcsóbb változat mindenképpen a költözés.

Lassan összedől a brit Parlament

A felújítás összege még ebben az esetben is rémületesen magasnak tűnik (3,5 milliárd font, azaz durván 1500 milliárd forint), ráadásul a teljes törvényhozást 6 évre ki kellene költöztetni az épületből. (Jelen állás szerint ez a változat valósul meg.)

Az is felmerült, hogy a képviselőket egyenesen másik városba költöztessék, aminek két akadálya is volt: egyrészt a politikusok nem akartak kimozdulni Londonból, másrészt jelentősen lassította volna a kormányzást, ha a törvényhozás és a kormányzati adminisztráció két külön városban lenne.

Ráadásul az akkor az alsóházért felelős miniszter, Chris Grayling is azt mondta a képviselőknek, hogy ő is a maradás mellett voksolna, mert a kiköltözés aláásná a brit demokráciát.

A Westminster-palota

Az első királyi palotát a XI. században építették a jelenlegi parlament helyén és ez volt az uralkodók elsődleges székhelye egészen 1512-ig. Ekkor egy tűzvész elpusztította az épület nagy részét. Az újjáépítést követően lett a parlament és a legfőbb királyi bíróság székhelye.

A következő nagy tűz 1834-ben történt, ekkor a palota nagy része elpusztult. Az újjáépítésre kiírt pályázatot Charles Barry építész nyerte meg, az építkezés 1840-től 1870-ig zajlott. Jelenleg 1100 szoba van benne.

Mindennapos a parlamenti szexuális zaklatás

Share.

About Author

Leave A Reply