A bálvány

0

Ha nyár, akkor fesztiválok, így van ez nem csak Magyarországon, de a világ túlsó végén, JAPÁNBAN is, ahol Tshabee ment ki a Tokiói Idolra és felettébb érdekes tapasztalatokkal gazdagodott.

„Eleve kíváncsi voltam rá, hogy hogy lehet egy ilyet összehozni egy hatalmas épületekkel tömött negyedben. Meg ezt a “zenei” irányzatot nem is ismerem annyira, na meg a közönség keménymagján is akartam röhögni egy jót, úgyhogy kaptam az alkalmon.

Ráadásul a barátnőm is szó nélkül elengedett, illetve annyit mondott, hogy „Szívem, menj nyugodtan, de estére lecserélem a zárat a bejárati ajtón, úgyhogy többet nem jössz haza.”… 😀

Tudniillik az „idol”, azaz magyarul „bálvány” egy olyan ágazat a popzenén belül, ahol az előadók mind 14-20 éves kislányok, és egy csapatban a producertől függően 1-től végtelensokig mindenféle létszámú formáció van.

Mindegyik formáció valami CD-ről szóló zenére énekel rá, és közben valami egyentáncot lejtenek. A legtöbb képviselőjüket eddig Japánban és Dél-Koreában láttam, de biztos máshol is felütötte már a fejét a jelenség.

KÜLFÖLDI MUNKÁK EGY HELYEN

A legismertebb ilyen lánycsapat az AKB 48, amelyiknek a 48 tagját minden évben közönségszavazással választják ki a rengeteg fiókcsapata tagjai közül. Amúgy talán pont a múlt hónapban adták a tévében ezt a szavazást, kb. olyan, mint egy szépségversennyel leöntött Való Világ beszavazó show. 😀  (…)

Ezt csak azért írtam le ilyen részletességgel, mert ebből talán már lehet sejteni, hogy az „idol” iparágban maga a zene másodlagos, inkább a lányok kinézetét próbálják pénzzé tenni. A fellépőruhák is ehhez a koncepcióhoz igazodnak: kötelező elem a miniszoknya és a tánc közben az alóla előbukkanó bugyi. (…)

Nem tudok elmenni szó nélkül amellett, hogy mennyire szerencsétlen nyomorult emberek éltetik ezt az ipart. Akik a való életben képtelenek normális kapcsolatot kialakítani az ellenkező nemmel, és abban látják az egyetlen reményüket egy cuki barátnő felszedéséhez, hogy ezekre a csapatokra áldozzák az összes pénzüket meg idejüket. És az ő szerencsétlenségükön keres egy halom ember egy halom pénzt. Bevallom, ez a gondolat eléggé lehangolt…”

A teljes posztot itt olvashatjátok el és nézhetitek végig.

Mit keres a kürtős kalács Japánban?

Share.

About Author

Leave A Reply