Rájöttem, hogy beilleszkedtem

0

Olyan szerző írása következik ma, aki szinte napra pontosan hat évvel ezelőtt írta meg svájci munkavállalása történetét. Kíváncsi voltam, mi történt vele azóta, ő pedig szerencsére megírta – akadnak Edina történetében tanulságok.

„Érdekes volt visszaolvasni a 6 évvel ezelőtti posztom, a véleményem nem nagyon változott azóta sem.

Személyes kapcsolatok

Négy hónappal Zürichbe költözésem után azt írtam, hogy a svájciak (már ha 8 millió embert lehet egyként megszólítani) nyitottak azokra az emberekre, akik szintén nyitnak feléjük. Ezt még inkább így gondolom.

Elég hamar tudtam, hogy én itt szeretném leélni az életemet és ez az idővel és a befektetett energiával arányosan válik egyre bizonyosabbá. Rájöttem, hogy bár kihívások nélkül a munkahelyen sem tudok élni, de az emberi kapcsolatok a legfontosabbak az életemben, nélkülük semmi értelme az egésznek.

Így jött, hogy kicsit több mint 3 éve felmondtam a munkahelyemen (diplomás ápoló voltam/vagyok), ahol gyakran éjszakáztam, hétvégi műszakom volt, sok szülinapról, összejövetelről lemaradtam.

Először elmentem Írországba angolt tanulni, mert akkor már 2 éve egy ír fiúval volt kapcsolatom és ezáltal nem úsztam meg, hogy angolul kelljen Zürichben is beszélnem, aztán jelentkeztem egy koordinációs állásra a legnagyobb zürichi otthonápolási cégnél (Spitex) 80%-ban, ahová valamilyen csoda folytán fel is vettek.

Azért írom, hogy csoda, mert se időm nem volt egy próbanapra – lévén Írországban voltam – ami itt az egészségügyben alap dolog, se másik nem német anyanyelvű nem ül a vezetőségben legjobb tudásom szerint (csak hogy el tudjátok képzelni, 9 centrumunk van, 1050 dolgozóval, kb. 50 vezetővel a centrumokban összesen).

Hétfőtől péntekig 4 napot dolgozom, így rám zuhant egy rakás szabadidő az ápolói időkhöz képest. Először beiratkoztam egy egyéves esti könyvelői képzésre hobbi gyanánt.

Elkezdtem fallabdázni, folytattam a touch rugbyt és eljártam az ő szabadidős programjaikra, elmentem rendszeresen ismerősökkel fürdeni a tóban, stb. Aztán az ír fiúval szakítottunk és nagyjából 1 év múlva jött egy svájci fiú.

Svájci szocializmus

Általa egészen más szegletét ismertem meg a svájci társadalomnak. Rálátásom lett arra, hogy mennyien fogyasztanak drogokat, sokan napi többször jointot, kokaint, hétvégente partidrogokat, mert anélkül nem képesek azt a mérhetetlen örömöt érezni, amit mondjuk én egy nagyon jó beszélgetés után érzek.

Úgy gondolom, hogy egyrészt a teljesítménykényszer miatt (bár szerintem, lehet úgy is dönteni, hogy az ember elhatárolódik és munkát, szakmát vált, ha máshogy nem megy), másrészt Svájcban egy kis szocializmus alakult ki.

Az oktatási rendszer úgy van kialakítva, hogy nagyon korán be legyenek az emberek skatulyázva és csak nagyon sok energia befektetésével lehet ebből kitörni.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha nincsenek elég jó jegyeid, akkor nagy valószínűséggel 16 évesen elkezdesz szakmát tanulni. Nem ismerek statisztikát, de azt mondanám a szubjektív tapasztalataim alapján, hogy 70% körül biztos vannak azok, akik így tesznek.

Ráadásul még akkor is magadnak kell szakmai gyakorlati helyet találni a következő 2-4 évre, így gyakran előfordul, hogy nem sikerül a megálmodott szakmát elkezdeni tanulni. Ezzel a frusztrációval pedig kezdeni kell valamit, ami gyakran a drogfogyasztásban és nem a több tanulásban csúcsosodik ki.

Viszont azért jó, mert kevés a hiányszakma, szakmunkásnak lenni nem ciki és durván pörgeti a gazdaságot. Aztán nyilván az sem segít, ha már kezdetektől a tengerparti nyaralás, jólét az alap, nehéz felülmúlni ezt egy idő után, nincs meg a valamiért megdolgozás és a cél elérésének öröme. (Teljesen szubjektív vélemény, de érdekelne, ha valaki máshogy látja vagy kiegészítené.)

Rájöttem, hogy beilleszkedtem

A szakítás után pedig eljött a pont, ahol rá kellett jönnöm, hogy beilleszkedtem, pedig sokáig nem ismertem fel, hogy milyen fontos ápolni a kapcsolatokat és bezárkóztam.

Olyan védőháló alakult ki pillanatok alatt körülöttem, hogy esélyem sem volt zuhanni. Az egyik kolléganőm elment az ő házuknak a tulajdonosához (ezek nagyrészt cégek vagy alapítványok) és megkérdezte, hogy van-e szabad lakásuk.

Két óra múlva megnézhettem a lakást, másnap aláírtuk a szerződést. Szomszédok lettünk, azóta rendszeresen jön fel vagy megyek én hozzá spontán. A környéken ráadásul még kb. 10 barát és ismerős lakik (számuk egyre növekszik), így szinte mindig, ha kilépek az ajtómon, találkozom valaki ismerőssel útközben. Rengeteg új embert is megismertem általuk.

Nekem ez nagyon sokat jelent, ennyi ember még soha nem volt egy időszakban körülöttem és ilyen aktív szabadidőm sem volt még soha. Olyan, mintha már évek, évtizedek óta ebben a kerületben élnék. 

Család

Azért alakult úgy, hogy Svájcban kötöttem ki, mert a nővéremnek szüksége volt valakire, aki vigyáz az akkor 3,5 éves unokaöcsémre 1 hónapig. Azóta ő 10 éves lett, született még egy fiú, aki 5 éves és ők nagyjából 1,5 órára élnek tőlem.

Rendszeresen találkozunk, így egy családot is kaptam Svájcban (a nővérem 7 évvel idősebb, gyerekként nem igazán volt közös témánk). 3 szobás lakásba költöztem, így van egy szoba, ami csak nekik van fenntartva, ha látogatóba jönnek.

Egyszerűen csak jó érzés, hogy van hol vendégül látni őket, én Budapesten álmodni sem mertem arról, hogy egyedül béreljek egy lakást az ápolói fizetésemből. 

Életszínvonal

Arról már írtam, hogy csak 4 napot dolgozom, ki tudok bérelni egy lakást egyedül. El tudok menni nyaralni, nem kell néznem az árakat a bevásárlásnál. Ha úgy érzem és van rá kapacitás a munkahelyen, akkor fizetés nélküli szabadságra megyek.

Egy kicsit környezettudatosabb is lettem, ezért ha lehet, akkor vonattal utazom és nagyon leszűkítettem az Európán kívüli vágyott célpontok listáját.

Ritkán eszem húst, elkezdtem ruhákat cserélgetni a barátokkal, ahelyett, hogy mindent kiraknánk ruhagyűjtéskor, van tartós szatyrom a táskámban, szelektíven gyűjtöm a szemetet és kétszer meggondolom, hogy egy adott tárgyra, eszközre tényleg szükségem van-e.

Van időm, hogy befogadjak információt erről és sok minden másról, a 12 órás műszakok mellett örültem, ha hazataláltam anno.

Majdnem elfelejtettem, pár svájci (vagy csak zürichi?) nemzeti sportot is elkezdtem űzni, pl.: demonstrációkra járás, petícióírás, munka közben és után strandra menés, kirándulás, téli sportok. 

Munkahely 

A cégem időközben elkezdett átszerveződni, a vezetőség és a koordináció le lesz építve 2020 áprilisától, a centrumokat felosztják több, max. 12 fős csapatra területi elosztás szerint (ez az én kerületemben 7 team-et jelent) és ők maguk fogják szervezni a munkájukat a beosztás megírásától kezdve a napi körülbelül 150 „bevetés” egymás közti elosztásáig.

Ez egyrészt hatalmas változás mindenkinek, másrészt nagy lehetőség is azoknak, akik tudnak élni vele (lásd még fentebb az oktatási rendszerről, nehéz kreatívnak lenni, ha nem tanultad meg már korán, hogy a saját szerencséd kovácsa vagy).

Én azóta elvégeztem a cég költségén egy pedikűrös tanfolyamot, mert bár nem igazán hoz lázba és nem is túl nagy kihívás, de ha minden kötél szakadna, akkor ezzel bármikor tudok saját céget alapítani.

Most pedig elkezdtem az új dolgozók oktatásával foglalkozni, amit egy projekt keretében a jövőben a meglévő dolgozók oktatásával fogunk kiegészíteni, hogy lehetőleg egységes információ legyen a fejekben.

Én főként gyakorlati IT témákat oktatok egyelőre, hogyan kell az alkalmazásunkban dokumentálni, mit hogyan számolunk fel a betegeknek a rendszerben, mit hol lehet megtalálni, hogy működik az e-learning rendszerünk, miről melyik fórumon kommunikálunk és a legfontosabb: hogy érzik magukat és hogyan tudnám az életüket a munkahelyen megkönnyíteni.

Közben megyek próbanapra a könyvelés és controlling részlegre (ha már elvégeztem egy ilyen képzést) és a sztómatanácsadáson is gondolkodom ugyanennél a cégnél.

Egyelőre itt tartok, remélem ez az időszak jó sokáig tart majd, mert jól érzem magam a bőrömben.”

Hogyan jussunk ki Svájcba?

Share.

About Author

Leave A Reply