„Webkamerán néztem édesapám temetését”

0

Az elmúlt hónapokban a határátkelők sokan sokszor elmesélték, milyen nehezen élték meg, hogy a járvány miatt bevezetett korlátozások nyomán nem tudtak hazautazni, nem láthatták családtagjaikat. A tragikus történetek sorában illeszkedik Noráé is.

A Franciaországban élő ír nő 22 éve érkezett meg Grenoble-ba, ami elsősorban a nemzetközi karakterével, erős tudományos gyökereivel vonzotta – nem beszélve persze a nagyszerű ételekről és a borról, no és arról, hogy milyen jókat lehet kirándulni a hegyekben.

A távollét ellenére Nora próbált szoros kapcsolatban maradni szülőhazájával, évente két-három alkalommal is hazalátogatott. Idén ezt először áprilisra tervezte, akkor volt ugyanis három éve, hogy édesanyja elhunyt.

Aztán mindezt keresztülhúzta a vírus, ráadásul Alzheimer-kórral és szívproblémákkal küszködő édesapja elesett otthon, ezért pár hetet kórházban kellett töltenie. Miután kiengedték, a felépülés részeként egy idősek otthonába került.

Ott a járvány miatt nem fogadhatott látogatókat, csupán Nora egyik testvére tudott találkozni vele röviden a kórházban, mielőtt az otthonba szállították volna. Az édesapjuk akkor jó formában volt és úgy tűnt, nem lesz nagyobb baj.

„Így aztán sokként ért, amikor az egyik testvéremtől érkezett a hívás, hogy Apa szívrohamban elhunyt, alig 9 nappal azután, hogy az otthonba került. Vigaszt csak az jelentett, hogy békésen, kellemes környezetben hunyt el, nagyon kedves és professzionális ápolók vették körül.

Bár meglátogatni nem tudtuk élete utolsó napjaiban, két nővérem és két fivérem legalább láthatták őt a szobájában a halálát követő este. Nekem és Berlinben élő testvéremnek ez nem adatott meg” – írta Nora.

Az első sokkon a családtagok és közeli barátok telefonjai segítették át. A fursztrációt csak fokozta, hogy a lezárás miatt kizárt dolog volt, hogy hazautazhasson Grenoble-ból.

„Noha végig tiszteletben tartottam a szabályokat (így azt is, hogy maximum egy órát lehet testedzéssel tölteni a lakóhely 1 km sugarú körzetében), másnap reggel megszegtem azokat és felmásztam a Bastille-hoz. Az erődítmény 300 méterrel fekszik a város felett. Felmászni erre a szinte teljesen elhagyatott helyre, hallgatni a madarakat és bámulni a várost – mindez rengeteget segített a gyász feldolgozásában” – mesélte Nora.

Eközben a család Írországban megtette az ilyenkor szokásos intézkedéseket. A távollévő barátok és családtagok pedig Michael Byrne lelkész segítségével Facebook Liveon követhették a misét és az egész eseményt.

„Hála ennek, a testvérem, én, az Ausztráliában vagy sokkal közelebb élő, de a temetésen részt venni a lezárások miatt nem tudó családtagok és barátok legalább virtuálisan ott lehettünk. Az utolsó pillanatig együtt voltunk a Berlinben élő testvérem által létrehozott Zoom-link és az egészet a telefonján közvetítő unokahúg segítségével” – emlékezett vissza.

„A Covid-19 sok más családhoz hasonlóan megfosztott minket a hagyományos ír temetéstől. Mivel nem voltunk jelen, sem a testvérem, sem én nem tudtunk rendesen búcsút venni édesapánktól. Talán egy héttel később egy reggel felébredve azon töprengtem, vajon tényleg megtörtént-e az egész” – tette hozzá Nora.

Aki most már csak arra vár, hogy végre hazautazhasson és kilátogathasson szülei sírjához, elmehessen a templomba, ahol búcsút vettek édesapjától és megemlékezhessen rá a családtagjaival és barátaival.

Egy hazautazás kálváriája

(Fotó: pixabay.com/carolynabooth)

Share.

About Author

Leave A Reply